Pesti Srácok

Mesék a zsákutcából: Karácsony szinte mindent ingyenessé tenne

Mesék a zsákutcából: Karácsony szinte mindent ingyenessé tenne

A szocialisták 2013 óta rendszeresen támadják a rezsicsökkentést, és ha rajtuk múlna, eltörölnék – közölte a Fidesz-frakció szombaton az MTI-vel, miután Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nagyarányú, a gáz, a víz, az áram és távhő árát érintő árcsökkentést ígért a győzelmük esetére.

Közleményében a Fidesz-frakció arra reagált, hogy Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke szombaton sajtótájékoztatón azt közölte: az átlagfogyasztásig harminc százalékkal csökkentenék a gáz, tíz-tíz százalékkal pedig az áram és a távhő árát, jelképes áron biztosítanák a mindennapi életvitelhez szükséges ivóvizet, vezetékes energiát, a kikapcsolt fogyasztókat ingyenesen kapcsolnák vissza, energiahatékonysági programot indítanának és növelnék a szociális tűzifaprogram támogatását. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője pedig azt mondta, hogy 2013. január 1-je óta a Fidesz hetvenezer forintot húzott ki a magyar családok zsebéből azzal, hogy drágábban adta a földgázt, mint amennyiért a magyar földgázkereskedő megvásárolta. A Fidesz-frakció közleménye szerint a szocialisták a kampányban nagyon tudnak ígérgetni, aztán éppen az ellenkezőjét csinálják. Korábban is megígérték, hogy nem lesz gázáremelés, aztán kormányra kerülve háromszorosára emelték a gáz árát - tették hozzá. Hangsúlyozták: ha a szocialistákon múlna, eltörölnék a rezsicsökkentést és megint kiszolgáltatnák a magyar embereket a külföldi energiaszolgáltatóknak.

Forrás: MTI. Fotó: PestiSrácok/ Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.