Pesti Srácok

Messi ismét történelmet írt: ő az első hatszoros aranylabdás!

Messi ismét történelmet írt: ő az első hatszoros aranylabdás!

Johan Cruyff megmondta: Lionel Messi lehet a futballtörténelem első hatszoros aranylabdása. És éppen így lett. A Barcelona argentin zsenije hétfőn este hatodszor is megkapta a legfontosabb egyéni trófeát. Cristiano Ronaldo tudta, hogy ezúttal nem nyerhet, így el sem ment a díjátadóra.

A Mundo Deportivo című spanyol napilap múlt hét kedden számolt be arról, hogy Lionel Messi nyeri az Aranylabdát. Karrierje során hatodszor. Helyes információhoz jutottak, hiszen pontosan így történt.

A Barcelona argentin zsenije ezzel ismét történelmet írt. Eddig ő és Cristiano Ronaldo voltak ötszörös győztesek, most már egyedül tartja a rekordot.

Messi jól készült a napra: vasárnap este még zseniális győztes gólt rúgott az Atlético elleni rangadón. A csatár az előző idényben a spanyol bajnokságban 36, a Bajnokok Ligájában pedig 12 góllal, továbbá összesen 18 gólpasszal segítette a Barcelonát, amellyel megnyerte a La Ligát, ugyanakkor a BL-ben az elődöntőben búcsúzott. A Copa Américán ugyancsak a legjobb négyig jutott az argentin válogatottal.

PestiSracok facebook image
Lionel Messi, a Barcelona csatára a felesége, Antonella Roccuzzo, valamint gyermekeik, Thiago (j) és Mateo társaságában az év legjobb labdarúgójának járó Aranylabda átadási ünnepségére érkezik / Fotó: MTI/EPA

Összességében csalódott lehetett az eredmények miatt (mind a Copán, mind a BL-ben fájdalmas volt a kiesés), de aki látta, milyen teljesítményt nyújtott egész évben, aligha vitathatja a döntést.

Ez még akkor is igaz, ha a Liverpool Bajnokok Ligája-győztes védője, Virgil van Dijk is megérdemelte volna a győzelmet. Egyébként ő lett a második, Messi örök portugál "riválisa" pedig a harmadik helyen végzett.

Érdekes, hogy Messi hihetetlen sikereit már 2012 januárjában megmondta a Barcelona legendája, Johan Cruyff, aki akkor a következőket nyilatkozta:

Ötig végül Cristiano Ronaldo is eljutott, de Messi ebben most lekörözte őt. A csatár az előző aranylabdástól, Luka Modrictól vette át a trófeát.

A legjobb női játékos Megan Rapinoe lett, Matthijs de Ligté lett a legjobb fiatalnak járó Kopa-díj, Alisson pedig a legjobb kapusnak járó, első alkalommal kiosztott Lev Jasin-trófeát viheti haza.

Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?