
A szocialisták egykori elnöke olyan mélyre süllyedt, hogy immár a nyílt hazudozástól sem riad vissza, ha éppen politikai ellenfelei lejáratása a cél. Mesterházy Attila a közösségi oldalán azzal vádolta meg Kocsis Mátét, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetőjét, hogy szerinte csak a fideszeseket illeti meg az ártatlanság vélelme. Kocsis az egyik ellenzéki portálnak adott videointerjújával tette helyre a méltatlanul vádaskodó baloldali politikust.
Kocsis Máté szerint csak a fideszes politikust illeti meg az ártatlanság vélelme!
– fogalmazott közösségi oldalán Mesterházy a tények és a valóság teljes figyelmen kívül hagyásával. Ezzel szemben a Fidesz frakcióvezetője a 444 kamerájának nyilatkozva fejtette ki álláspontját, miszerint az ártatlanság vélelme minden embert megillet.
És az alkotmányos jogait Völner Pálnak is el kell ismerni
– tette hozzá. A riporter megismételt kérdésére úgy reagált:
Legyen kedves, tényleg… annyi éve dolgozunk együtt. Önök velünk, mi meg Önökkel. Ne gyerekeskedjen már. Hány baloldali, miről mondott le az elmúlt években? Ne idétlenkedjenek!
Forrás: Mesterházy Attila Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook hozzászólás
FER
2022-01-30 at 23:09
Jut eszembe: mikor eloldalogtál, volt 13 ingatlanod. Most mennyi van , te proletárok szószólója!
FER
2022-01-30 at 23:05
No, hát ez a bugris is előbújt a pénzzel bélelt odújából, ugyanúgy mint a többi akarnok. Mind csúszik, mászik a húsosfazék felé. Most majd elkezd Orbánozni az éhes disznó. Mást nem tud, mert mint miden komcsi csak hatalomra ácsingózik. Van vagy 200 ilyen csereszabatos tuskó.
Vízöntő
2022-01-30 at 12:24
”2001. júniustól 2002. májusig Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt személyes tanácsadó testületének tagja, 2002. május 27. és 2004. október 20. között a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban politikai államtitkár, 2004. augusztus 27-től országgyűlési képviselő, 2004. október 21-től az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumban politikai államtitkár ifjúságpolitika, kábítószerprevenció, esélyegyenlőség, fogyasztóvédelem, nemzeti és etnikai kisebbségi ügyek, nemzetközi kapcsolatok felelősségi területekkel.”
Ismernie kellett Medgyessy Péter múltját, államtitkár volt Gyurcsány minisztériumában ahonnan Zusi fantomjainak nyomták ki a milliókat, é államtitkárként állami vezető volt Gyurcsány miniszterelnöksége alatt, amely időszakról mit is mondott a hetente bérmálkozó főnöke?
Ezt: évekig hazudtuk a munkát …!
Na ezért ne próbálja tovább az észt osztani, mikor Gyurcsánynak szüksége lett volna rá nem tette, most meg nincs rá szükség!
Lépjen le a politika színpadáról!
na4
2022-01-30 at 12:24
Jé, Meisterhäuser előbújt a csatornából. No lám.
Vízöntő
2022-01-30 at 12:00
Mesterházy volt az MSZP elnöke amikor Simon G. megbukott! Külföldről jött vissza, kivel találkozott először? Nem a rendőrökkel, ügyészekkel, hanem Mesterházyval, négyszemközt!
Arról meséljen Mesterházy miről egyeztettek akkor, mennyit tudott és megegyeztek-e valamiben?
A másik, tavaly nyáron a Hír Tv rövid időszakban garázsvitákat közvetített (vagy felvételről adta?) délelőtt 11-12 között. Az egyikben meghívottként Mesterházy ”elvtárs” szerepelt.
Vegyék elő az archívumból, megéri. Nézzük meg ismét, minek minősíti a Fidesz holdudvarát, a Fidesz táborát!!!
Ha elárulom, hogy az igazi, kereszténydemokrata jobboldalnak a Jobbikot nevezte meg akkor felkeltettem az érdeklődésüket?
Mesterházy egy szellemi szint Jakabbal, Karácsonnyal, Márkival, egy egyre zavarosabb figura!
Atosz
2022-01-30 at 09:53
Mocskos hazaarulo,bolsevik megelhetesi parazita ez a Kecskehazy(szarrhazy)!! Hogy szakadt volna az a rattyi,fassz feje a kuurrva edes anyjaba!!!
Atosz
2022-01-30 at 09:51
Mocskos hazaarulo,bolsevik megelhetesi parazite ez a Kecskehazy(szarrhazy)!! Hogy szakadt volna az a rattyi feje a kuurrva edes anyjaba!!!
1 Enaki
2022-01-29 at 21:04
Toklalàsz. 2022 01.29.19.26. GATULALOK!EGYETÈRTEK.
Orientál
2022-01-29 at 20:14
Mesterházy Attila is az mszp-seivel és szdsz-eseival együtt okozták a 2006 évi államcsődöt mert miattuk kellett Bajnaiéknak felvenniük 20 milliárd euró hitelt.
Toklász
2022-01-29 at 19:26
Habzószáju Mesterházi anno tele pofával ordította, hogy a Fideszt és Orbán Viktort el kell söpörni az útbol. Azóta se találja a söprűt. A fószernek hamarosan új megélhetés után kell néznie, mert a következő ciklusban még a listára sem fog felkerülni. A MASZOP legfeljebb néhány mandátumot fog szerezni, Mesterházinak már nem osztanak lapot. Amúgy nem értem, hogy a csörtébe miért hívják be. Annyira tapló, nem hagyja a másikat beszélni és módszeresen hazudik. Sugárzik belőle a gyűlölet, ezért nem tud uralkodni magán. Ugyanez vonatkozik az újságíró Nagy Józsira is. Szerintem nem kéne minket, Fidesz szimpatizánsokat ilyen kretén, gyűlölködő alakokkal bosszantani. Nem érdemeljük meg. Ezeket a provokátorokat nem kéne reklámozni, ezeket látva és hallva kinyílik az ember zsebében a bicska. Vannak még talán a túloldalon normális, vitaképes emberek is.
Esvány
2022-01-29 at 17:10
Lejárt szavatosságú Mházy.
Don Conteo
2022-01-29 at 17:06
Ez a leharcolt kretén még mindig nem fér a bőrében?
Szinte biztos, hogy a MiHaM mögött is ő áll, ő tartja a kapcsolatot.
Poppy
2022-01-29 at 16:47
MA nagyon ciki vagy.
obsitos
2022-01-29 at 16:43
“Hány baloldali, miről mondott le???”
Nem kérdés:
A HATALOMRÓL mondtak le, de nem önként.
Ez fáj, nagyon fáj; NEKIK.
füredi46
2022-01-29 at 15:57
Lehetséges ugyanakkor egy másik magyarázat is Mesterházy ordas hazugságára, mégpedig vélhetően az a feltételezése, hogy a baloldali hívek mindent elhisznek neki (is), hát hergelni akarta őket ezzel az őrült dumával. Látjátok feleim szemetekkel, hogy mik vannak, mit nem mond a Fidesz frakcióvezetője. S a balos böszmék beveszik, elhiszik, hogy Kocsis Máté szerint csak a fideszeseknek jár az ártatlanság vélelme. Látjátok, ilyenek ezek a fideszesek.Kiváltságosok. Erre játszott Mester-mester, hiszen régi, bevált szokás náluk, hogy le kell járatni az ellenfelet és gyűlöletet kelteni iránta. (Erre tanította őket az Izraelből importált kampányfőnökük is 2002-ben. Hál’ Istennek már nem jut eszembe a neve.) Pofátlan és hazug állítás – tudja maga Mesterházy is -, de bejön, mert vakon elhiszi és hergelődik tőle a ballibsi bagázs. Lám dúl már a szociknál a szokásos negatív kampány, a legképtelenebb hazugságok áradata.
füredi46
2022-01-29 at 15:40
Ilyen ordas hazugságot talán még a futóbolond Márki-Zay sem állítana Kocsis Mátéról, hogy szinte csak a fideszeseket illeti meg az ártatlanság vélelme. (Egyébként is: hogyan kell értelmezni azt Mesterházy mester, hogy “szinte csak”…?) Ennyire abszurd dolgot teljesen nyilvánvaló, hogy nem állíthatott a Fidesz frakcióvezetője, s ha nem is tételeztem fel sok korrektséget és logikus gondolkodást Mesterházy mesterről, azért az meglepett, hogy ennyire mélyre süllyedt. Hiszen átláthatta volna kevéske logikával is, hogy kapásból lebukást (hazugságot) jelent az ilyen képtelenséget állító szövege. Ennyi esze azért lehetett volna…
Nahát
2022-01-29 at 15:14
Láttam a videót, Mesterházy hazudik. Ha nem láttam volna, sem hinném el, hogy a Fidesz frakcióvezetője közölte volna bárkivel is, hogy az ártatlanság vélelme csak a fideszeseket illeti meg. Amúgy pedig nézzük meg ezt az embert, lehet normális az, aki ilyen hülyére nyírja az arcszőrzetét? Ez fél órát tölt reggelente a tükör előtt, hogy úgy nézzen ki, mint a három testőr egyike, csak a tollas kalap hiányzik a fejéről, meg a combközépig érő csizma. A barma! En garde!
Neandermüller Péter
2022-01-29 at 14:45
Felnőhetne már végre meseházi-kacor-király attika.
Hazudozó puha pöcs.
Gullwing
2022-01-29 at 14:22
Mesterházy egy pöcs, hazudozik hogy a következő 4 évben valami zsíros koncot kapjon az elqrótól.
Namond
2022-01-29 at 14:22
Gratulálok Orbán Viktor.
Megérte füstös szobák homályában politikai alkut kötni Mesterházyval is és NATO küldöttet csinálni belőle.
Hagyni, hogy a NATO a Parlamenti Közgyűlés alelnöke, majd elnöke legyen.
Ha már Mesterházy, miféle cég a a Hill and Knowlton?
Csak nem valami amcsi székhelyű, globális piár vállalkozás, a polgári-fogyasztói magatartás befolyásoló CIA fedőszervezet?
pr>public relations>média alapú közönségkapcsolat szervezés
Magánszemélytől vagy szervezettől (például vállalkozástól, kormányzati szervtől vagy nonprofit szervezettől) származó információk kezelése, INGYENES terjesztése a nyilvánosság számára, hogy befolyásolják a nyilvánosság általi megítélését.
Biztosítja a megrendelő személy, szervezet által megjelölt (közérdekűnek kinevezett) témákban ingyenes, interaktív elérhetőségét.
Pl: Az álcivil jogvédő szervezetek csak a kormány ellenes ügyeket vállalják fel, valamelyikük elleni fellépést állampolgári érdekből, a kormányzati érdekek védelmét NEM.
Sas
2022-01-29 at 14:16
Aki nem éri fel ésszel, hogy Völnernek befellegzett-politikailag-akkor is ha ártatlan lenne-az hülye.-KI KELL RÚGNI.
Sas
2022-01-29 at 14:14
Völnert is megilleti-de taktikai okok miatt ki kell rúgni.AKI ILYEN GYANÚBA KEVEREDIK-AZT TAKTIKAI OKOK MIATT KI KELL RÚGNI-AMÚGY IS–NEKI-POLITIKAILAG BEFELLEGZETT-DE HÜLYÉSKEDJEN KM.-VÖLNERNEK POLITIKAILAG VÉGE-AKI EZT NEM LÁTJA BE, NE POLITIZÁLJON.
Torockó
2022-01-29 at 13:56
Kicsúszott minden a szerencsétlen posztkomcsi alól. Ugye ő – időnként – magyarként is megszólalt korábban, megkapta érte a büntetését, most meg felvette a szélsőségesség álarcát és folyamatosan támad…