Pesti Srácok

Mezőgazdasági vállalkozások részére indítanak uniós pályázatot

Mezőgazdasági vállalkozások részére indítanak uniós pályázatot

Uniós pályázat indul a kisebb mezőgazdasági vállalkozások számára. Az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt támogatás kérelmei május 28-tól nyújthatók be a keret kimerüléséig.

A támogatás főként azon kisvállalkozások részére nyújt óriási segítséget, amelyek megfelelő önerővel rendelkeznek, hiszen összességében 40–50 százalékos pénzbeli juttatásról van szó. Ennek ellenére fokozott érdeklődés tapasztalható.

mondta Wagenhoffer Zsombor, a Nemzeti Agrárkamara szakterületi elnöke és a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában. A pályázati felhívások rámutatnak arra, hogy a hatékonyságot, a korszerűséget legfőképpen költségoldalon érdemes csökkenteni, ez pedig a folyamatos fejlesztésekkel tisztán érhető el. A magyar mezőgazdasági ágazatok ökológiai fejlesztései az utóbbi időben láthatóan hatékonyabbá tették a kitermelést. A fő cél továbbra is a nagy és kis állattartások egységes korszerűsítése. A kormányzati ígéret szerint amennyiben a támogatási igény 30 milliárd forint fölé emelkedik, és a beadott pályázatok támogathatók, nagy eséllyel tovább emelődhet a keret. Aki jó pályázatot ad be, az nyerhet – ebben bízik a a Nemzeti Agrárkamara szakterületi elnöke.

PestiSracok facebook image

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

Forrás: Híradó.hu; Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.