Rendkívüli alkalmakkor mérettetik meg minden nemzet – hangsúlyozta a kormányszóvivő kedden Budapesten, az augusztus 20-i nemzeti ünnep előtti sajtótájékoztatón.
Szentkirályi Alexandra hozzátette: a koronavírus-járvány során “mi magyarok bebizonyítottuk, hogy bármikor képesek vagyunk összefogni, erőt meríteni mások kitartásából, és erőt adni azoknak, akik a leginkább rászorulnak”.
Az év elején még senki sem gondolta, hogy a 2020-as év más lesz, hogy rajtunk kívül álló okok miatt kevesebbet tudunk találkozni szeretteinkkel, barátainkkal és sokak munkája is megváltozik. A bizonytalan, olykor kellemetlen körülmények viszont kedvező változást is hoztak
– mondta a kormányszóvivő, majd azzal folytatta, hogy az is bebizonyosodott, milyen fontos elődeink kétkezi munkája, amellyel felépítették az országot, és milyen kevesek lennénk azok nélkül, akik a tortákat, kenyereket sütik.
A Parlamentben tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy idén a koronavírus-járvány miatt az augusztus 20-i ünnepi programok nagy része elmarad.
Egy belföldi nyaraláson azonban érdemes felkeresni azokat a pékségeket, cukrászdákat, ahol – a most bemutatott – ország tortáit, a Szent István-napi kenyeret és 2020 leginnovatívabb kenyerét meg lehet kóstolni
– közölte.
Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke felidézte: a koronavírus-járvány miatt sokáig bizonytalan volt, hogy meg tudják-e rendezni a hagyományos kenyérversenyt, illetve, be tudják-e mutatni a győztes kenyereket. A pékszövetség elnöke kiemelte: a magyar pékek kiválóan helytálltak a járvány idején és a szövetségük által meghirdetett szakmai versenyen. Mint mondta, a május 27-én meghirdetett, kétfordulós versenyben a szakmai zsűrinek kifejezetten nehéz dolga volt. Csaknem félszáz nevezésből választották ki a továbbjutókat. A döntőben 15 kenyeret kóstoltak, amelyekből hetet a Szent István-napi kenyér, nyolcat a 2020 leginnovatívabb kenyere versenyre neveztek.
Az idei Szent István-napi kenyér a Balmaz Sütöde Kft. által készített – Fülep Zsolt és Fülep Ádám által bemutatott – Hajdúsági házi kenyér lett. 2020 leginnovatívabb kenyerének pedig a Hel Pékség Kft. – Szász Krisztián és Horváth Zoltán által bemutatott – Rozmaringos burgonyás cipót választották. Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke bejelentette: a 14. alkalommal meghirdetett Magyarország tortája versenyt idén a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda Curiositas – magyarul kíváncsiság, különleges – tortája nyerte, amelyet Füredi Krisztián készített. A torta fő összetevője a mogyoró, a mandula és a csokoládé, valamint a birsalma.
Nándori László, a Magyarország cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke elmondta: az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével meghirdetett versenyen a Szentivánéji Álom nyerte el a Magyarország cukormentes tortája címet. A pilisszentiváni JÓkenyér Cukrászat csapata által, Dienes Andrea cukrászmester vezetésével elkészített alkotás nem tartalmaz hozzáadott cukrot, ízvilágát a kellemesen savanykás, fahéjas meggylekvár és a könnyű meggyes habkrém adja, amelyet a tejszínes-zabpelyhes angolkrém tesz teljessé. A tortát cukormentes fehércsokoládé fedi. A Szentivánéji Álom – a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai szerint – szeletenként 13,3 gramm szénhidrátot és 252,5 kalóriát tartalmaz.
A két győztes tortát augusztus 19-étől az ország számos cukrászdájában árusítják. Nándori László azt is elmondta, hogy az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén két különdíjat is kiosztott a legjobb gyógyhatású alapanyagú tortáért és a leginnovatívabb cukormentes tortáért. A legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült torta a szegedi Virág Cukrászda berkenyét tartalmazó Mogyorócskája lett. A leginnovatívabb cukormentes torta különdíját pedig a monori Ami Süti Ami Pisztácia elnevezésű alkotása kapta.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS