
Az Orbán-fóbiás sajtó az ellenzéki pártokkal karöltve a Fidesz-KDNP bukását próbálja legitimálni, miközben a kormánypártok toronymagasan győztek minden településen és minden korosztályban. Erről Mráz Ágoston beszélt a Karc FM csütörtöki Paláver című műsorában. A szakértő portálunknak elmondta: a nemre, korra, iskolai végzettségre és városokra lebontott felmérés a Fidesz elsöprő győzelmét mutatja.
Kormánypártnak soha ennyi szavazója nem volt EP-választáson, így valótlanság, amit az ellenzék állít
– nyilatkozta portálunknak Mráz Ágoston Sámuel. A szakértő a Nézőpont Intézet kutatására hivatkozva elmondta, hogy az ellenzék narratívájával szemben mi is a valóság. Mráz Ágoston Sámuel emlékeztetett arra is, hogy a néppárton belül a második legnépszerűbb párt, az Osztrák Néppárt is csak 34 százalékot ért el az 53 százalékos Fidesz mögött.
Semmilyen szempontból nem értelmezhető tehát ez a fajta cinizmus, amivel ezt vereségként állítják be
– mondta Mráz Ágoston Sámuel. Hozzátette: még Helmuth Kohl CDU-ja sem tudott 50 százalék fölött szerepelni.
Jöjjenek a száraz tények, vagyis az ellenzéknek oly kellemetlen valóság
A szakértő a Nézőpont Intézet kutatására hivatkozva elmondta: a férfiak 54,5 százaléka szavazott a kormánypártra, ez a szám a nők esetében 50,4 százalék. Az egyik nagy győztesnek kikiáltott Momentumnál ez 8,7 és 11 százalék. A Fidesz a fiatalok, vagyis a 18-39 éves választópolgárok körében 33,9 százalékot ért el, míg a kimondottan fiatalokra építő Momentum 24,1 százalékot – olvasható a Nézőpont Intézet felmérésében.

MTI/Illyés Tibor
Mráz Ágoston Sámuel kifejtette, hogy az valóban igaz, hogy a fiatalok körében népszerűbb a Momentum, legalábbis a teljes támogatottságukhoz képest (nagyjából 10 százalék), de ha a 40 év alattiakat vizsgáljuk, akkor a Momentum támogatottsága nem jelenti azt, hogy a párt ebben a kategóriában népszerűbb volna a Fidesznél. A másik nagy győztesnek kikiáltott DK esetében ez egyébként 8,9 százalék.
A Nézőpont felméréséből az is kiderül, hogy ami az iskolai végzettséget illeti, a legfeljebb 8 általános iskolai osztállyal rendelkezők esetében a Fidesz 57 százalékon áll, de a legmagasabb végzettségű szavazók körében is a kormánypárt győzött, hiszen a felsőfokú végzettséggel rendelkező szavazók 43 százaléka is rájuk adta le voksát. A Momentumra ez utóbbi kategóriából csupán a választók 15,7 százaléka szavazott, a DK-ra 23,7 százalék, az MSZP-re pedig csak 5,1 százalék.
Ha megnézzük Budapestet, azt láthatjuk, hogy a Fidesznek 41,2 százalék volt a támogatottsága; a belváros legnépszerűbb formációjának, a Momentumnak 17,4 százalékot sikerült elérni. A Momentumnál Budapesten még a DK is többet kapott, 19,8 százalékot.
Budapesten a Fidesz az országos 52-53 százalékához képest kevesebbet, 41 százalékot ért el. Az előző EP-választáson ez 43 százalék volt, tehát inkább azonos eredmény ez, mint romló tendencia
– fejtette ki.
Korábban Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője is segített nekünk eligazodni a Gyurcsány Ferenc szőtte, furcsa fizikai törvényekkel bíró Pókverzumban, amiben az ellenzék győzött.

MTI/Bruzák Noémi
A szakértő azt mondta:
Az ellenzéki politikusok és sajtótermékek tovább folytatják azt a valóságtagadó, zsákutcás politikát az összefogás hangoztatásával, amelynek köszönhetően ismét történelmi vereséget szenvedtek az EP-választáson.
A közösségi médiában is érezhető volt a Fidesz sikere
Ahogyan azt a g7.hu is megírta, a Fidesz nemcsak az országot, hanem a Facebookot is dominálta a politikai pártok közül, annak ellenére, hogy a Fidesznél két pártnak is több követője van a Facebookon. A portál ezt persze azzal magyarázza, hogy a Fidesz többet költött arra, hogy a közösségi oldalon közölt bejegyzéseit megtámogassa, a valósághoz azonban hozzátartozik az is, hogy a kormánypárt online mozgósítása sokkal hatékonyabbnak bizonyult, hiszen a Fidesz esetében egy átlagos követőnél 9,9 százalék esély van arra, hogy legalább heti egyszer reagáljon valamit egy bejegyzésre. A portál a Demokratikus Koalíció és a Momentum támogatottságának a növeléséről is írt, emögött azonban nagy valószínűséggel az az igazság, hogy a két pártnak sikerült elszívnia a szavazatokat az LMP-től és a Jobbiktól.
Forrás: Nézőpont Intézet, Karc FM, G7; Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd
hozzaszolo
2019-06-01 at 16:20
A Dk szerintem azért nyert, mert a minimálnyugdíj európai vízóját vetítette előre. Az igazságot jobban kibontva, azt jelenti, hogy a magyar minimálnyugdíjat megpróbálják egész európán keresztülvinni, így teljesül a politikai ígéret. Ennek a valószínűségét nagyobbnak látom, mint annak, hogy a dán nyugdíjakat vezetik be Mo.on. Ugyanez minimálbérnél.
ómió
2019-06-01 at 10:19
Akkor van mit lehazudni, efftársak!
Bakonyi Gábor.
2019-06-01 at 08:43
A jobbik 2014-ben éppen annyi új szavazat jelent meg, amennyit az MSzP veszített. Feltehetően kölcsönbe kaptak szavazókat. Meglehet, hogy a bal-liberrált oldalon akkora a pártfegyelem, hogy még a szavazók parancsszóra történő átcsoportosítgatásai sem kizártak. Amikor a jobbik magyarellenes irányvonalra váltott, a baloldal visszavette a szavazóit. Az a politikai bábjáték, amelyet a bal-liberrált oldal folytat, azt a célt szolgálja, hogy a bizonytalan szavazókat megkísérlik felszívni, de a közöttük lévő látszatellentétek egy pillanat alatt parncsszóra megszűnhetnek. A bal-oldali propaganda semmitmondó, üres, pusztán az ellenfél ócsárlásában merül ki, ez feltehetőleg arra jó, hogy személyre szabott suttogó propaganda keretében mindenkinek, mindent megígérnek, pedig eszük ágában sincs ezeket teljesíteni, nyilvánosan nem is vállalják az ígéreteiket…
KisFJ
2019-06-01 at 06:18
Az ellenzék átrendeződött, mielőtt megszünik.
Maximális tiszteletet adok az előbbi EU választás eredményeinek.
Még nyugodtabban az igazság a továbbiakban is győzni fog.
Benedek Károly
2019-06-01 at 02:51
Sok kérdést vet fel, hogy a vidéken ismeretlen Momentum nevű anarchista fedőszerv szerte az országban egyformán szerepelt….
Rizikó
2019-05-31 at 21:14
Bizony bizony Fehérlófia az alkohol kegyetlen dolog és a drog a libsik ålma.De nem az őenyėm.Valóban a gyorsaság nem párosul helyesírással.Ahogy nálam is ez megtörtént.Mégis.Amit leírtam igaz.Szerettem volna egy elsöprő Fidesz sikert.Aztán a Fletó gonosz diadalittas marhaságai vitték el a Showt meg az Uj szdsz Pillanat két genderpicsájàt lttam extázisban. MI pedig nézzük ahogy Viktor Macronnal Merkellel tárgyal és mr Mráz Sámuel mår fintorog Salvinitől és Le Pen
től.Milyen ital és milyen drog amitøl ezt nem látod!?
Andromeda
2019-05-31 at 21:52
Orbánt már 9. éve akarja Merkel megbuktatni, sikertelenül. Közben Merkelék ugyanebben az időszakban Görögországban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban buktatták meg polgári kormányokat. Ausztriában egy hét alatt. Magyarország érdekében joga van Orbánnak tavasznak lennie. Nem hiszem, hogy Salvininek kára származna ebből, hiszen nem lett többségünk. Fontos lenne Budapestet megtartani, ahhoz valamit kell tenni.
Feherlófia
2019-05-31 at 20:23
Mindenkinek jobb lett volna, ha Klára asszony fekete özvegy lenne, mert Klára jóllakott volna Ferivel még az elején!
hozzaszolo
2019-06-01 at 16:15
Lehet hogy nem fekete özvegy, hanem ájtatatos manó. Most volt a nász..
Rizikó
2019-05-31 at 20:22
Mrqu Àgoston Sámuel elmehet a koteai mdkbaa joslataival!Ahogy a Závecz pancsersz ès a .Medián !gengsztersz!A Fidesz sajnos lejtőn van pedig jók a mutatók
AZ aktivisták lusták elszakadtak a néptől.A gazdagodó nomenklatura elégededett gyerekei már a Momentumra vágynak.Bayer Zsóca már csak bazmegolni akar.A fidelitas már kinøtte a Moulen Rougest is. XARNAK a jõvøre.Csak mi maradtunk akik úgyanúgy ahogy régen nem hiszünka komcsilibsi mesékben.
Feherlófia
2019-05-31 at 20:26
Ma már nem kéne többet innod vagy szívnod kedves Riziko!
csepel
2019-05-31 at 20:45
Bizony,mert valami nagy ködfátyol lengi be a mondandóját…
Rizikó
2019-05-31 at 21:17
Fáj az igazság.Rendben.Akkor még van benned becsūlet.
Rizikó
2019-05-31 at 21:27
Arra válaszolj Fehérlófia, hogy a Szemkilövető hogyan szerezhetett 16% -ot? Hogy lehet, hogy a Ceu meg itt lehet és vidáman manipulálhatja az egyetemistákat? HOGY lehet a magyar kultura igazgatása idegen kezekben?Hogy lehet hogy Viktor most hátat fordit azoknak akik mellèálltak.Salvininek , Le Pennek, Kaczinskinek,Faragenak,
Antal Sebes
2019-05-31 at 20:47
Risiko: Amen!
Csaba
2019-05-31 at 19:53
Ne feledjétek a kígyó és a kigyonė most együtt kígyózik!!!
aladin
2019-05-31 at 19:53
Az ellenzék olyan mint a tyuk, minden kis morzsának örül. Már sosem fog találni olyan nagy szemet mint a Fidesz. Hiába a magyar kormány szinte példakép lehet europának. Mi magyar érzelmü emberek igenis nagyon örülünk a kormány sikereinek. Csak a Fidesz!!
Hát, így van ez
2019-06-01 at 19:29
Csak kiegészítésképpen mindazoknak, akik még nem hallottak róla:
A Szegeden hetente megjelenő botkas……nyaló újság (?) a mai számában ismét megjelentette az oltári hazugságot:
” A szegediek 60 százaléka a FIDESZ ellen szavazott, ”
Csak érdekességképpen a valóság:
FIDESZ szavazatok száma: 24.236
MSZ(M)P 11.000
DK 9.000
A porbafingó pártok nem érték el az 5%-os küszöböt sem !!!
A botkas….nyalók tehát felállították a matematika speciális, csak Szegeden érvényes rendszerét !!!!!
És még valami: a szavazókörök több, mint 99%-ban a FIDESZ nyert!
Ennyi.
POROSZLAI RÓBERT
2019-05-31 at 19:33
neked mondom rudi: GYŐZTÜNK! tudjuk, hogy te egy kis kútmérgező vagy ….mondom: GYŐZTÜNK!
Bugris
2019-05-31 at 18:54
VÉGRE EGY VÁLASZTÁS, MELYNEK RREDMÉNYÉTŐL MINDENKI BOLDOG.
Guadin
2019-05-31 at 19:57
Az igazi az önkormányzati lesz, ott mindenki nyertesnek szokta magát beállítani!
Rizikó
2019-05-31 at 21:33
Nana ha Budapest elesik akkor nagy baj lehet.Én Tarlost nagyon sajnálnám
EGYENES hozzáértő ember
..