Nem jogerősen, de két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kedden a volt szocialista alpolgármestert, Fürst Györgyöt a Fővárosi Törvényszék a belvárosi ingatlanpanama ügyében. Mivel az ügyészség súlyosbításért, a vádlottak védői pedig felmentés reményében nyújtották be fellebbezésüket, a Fürst Györgyékkel szemben született ítélet egyelőre nem jogerős.
Mindössze két börtönbüntetéssel úszta meg a főváros VI. kerületének volt szocialista alpolgármestere – büntetését még fel is függesztették öt évre -, azt, hogy az ügyészség vádja szerint közel 400 milliós kárt okoztak Fürst Györgyék a kerületnek, és a magyar államnak. Az önkományzati testület tagjai szintén egy év és nyolc-tíz hónap körüli büntetést kaptak felfüggesztve, viszont a volt szocialista alpolgármesternek kilencven napja van a bíróság által kiszabott 70 milliós büntetés megfizetésére jogerőre lépés esetén. A Fővárosi Főügyészség Terézváros volt MSZP–SZDSZ-es önkormányzati képviselőit két Andrássy úti palota eladása miatt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolta. Az ügyész szerint az Andrássy út 47. szám alatti lakóházat és ugyanott a 3. szám alatti műemléki épületet 2004-ben együttesen csaknem 580 millió forintért, versenyeztetés nélkül adták el magáncégeknek úgy, hogy azzal közel 400 milliós kárt okoztak.
„Azok a képviselők, akik tizenkét évvel ezelőtt tudatosan, jogszabályok megsértésével megszavazták az eladásokat, társtettesként hűtlen kezelést követtek el”
– ezzel az ügyészi állásponttal egyet értett a bíróság, amikor az ítélet indokolásában hangsúlyozta: minden vádlott tudta, hogy közvagyon tulajdonba adása felett döntenek az önkormányzati testület tagjaiként, így kivtel nélkül minden vádlottat társtettesként elkövetett nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben mondta ki bűnösnek.
Az ügyészség álláspontját támogatva a bíró kiemelte: a képviselők a közvagyont károsították meg. Az ítélet indokolásában az ügyben eljáró bírói tanácsvezetője, Tóth Erzsébet kiemelte, bár a vádlottak „folyamatosan hivatkoztak a per koncepciós jellegére”, a tanács csak a tényekre alapozta ítéletét. A vádlottak büntetlenségük megállapítása érdekében, az ügyészség képviselője pedig a kiszabott büntetés enyheségével szemben fellebezett, így az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék ítélete még öt év után sem jogerős.
Kik minden idők legkorruptabb kormányosai?
A Fővárosi Törvényszék keddi ítélete újabb bizonyíték arra, hogy a szocialisták minden idők legkorruptabb kormányzását követték el, minden szinten loptak – kommentálta a Fidesz azt, hogy a törvényszék első fokon felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta két Andrássy úti ingatlan 2004-es elidegenítése ügyében, több száz millió forintos hűtlen kezelés miatt Fürst Györgyöt és tizenegy társát. A vádlottak VI. kerületi szocialista, szabaddemokrata politikusként vettek részt a két ingatlan pályáztatás nélküli eladásáról szóló döntésben.A Fidesz a döntés után közölte, a szocialista és SZDSZ-es politikusok ugyanúgy szervezetten adták el az Andrássy úti palotákat, ahogy szervezetten lopták ki a 4-es metróberuházás egyharmadát is. A kormánypárt abban bízik, hogy a jogerős ítélet a mostaninál is szigorúbb lesz, “mert a bűnözőknek a börtönben a helyük”.
„Megszólalt” a legcukibb párt is
A Jobbik szégyenletesnek tartja az Andrássy úti ingatlanok elidegenítésének ügyében született elsőfokú ítéletet. Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a Fővárosi Törvényszék felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta több száz millió forintos hűtlen kezelés miatt Fürst György volt VI. kerületi szocialista alpolgármestert és tizenegy társát. A politikus bírálta, hogy csak két ingatlan esetében mondták ki a bűnösséget, miközben szerinte egy sor Andrássy úti, valamint más VI. és VII. kerületi épületnél ugyanezt az “üzleti modellt” alkalmazták. Kifejtette: offshore hátterű cégek versenyeztetés nélkül, rövid idő alatt jutottak áron alul ingatlanokhoz, az önkormányzat pedig számos más tételen keresztül is “nagyon ráfizetett“. A jobbikos politikus azt is szóvá tette, hogy a törvényszék csak az önkormányzati tisztségviselőkkel foglalkozott, arra azonban nincs válasz, hogy kinek az érdekét szolgálták az eladások. Szerinte ez azért lehet így, mert az ingatlanpanama nagykoalícióban történt.
Forrás: PS,MTI/ fotó: Hotváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS