fürst györgy
Bíróság elé kerültek a szocialista kötődésű terézvárosi értékbecslők
A Fővárosi Törvényszéken felel két, hűtlen kezeléssel vádolt értékbecslő, akik a vádirat szerint a 2003–2004-es terézvárosi ingatlanpanamában érintett négy terézvárosi épületrészt a piaci értéküknél jóval kevesebbre becsülték, az önkormányzatnak okozott kár így összesen 810 millió forint volt. A vád szerint a vádlottak értékbecslőként dolgoztak, és hosszú időre visszanyúló munkakapcsolat fűzte őket a terézvárosi önkormányzathoz.Fürst György 10 évre is börtönbe kerülhet, Veresegyházon győzött a kommunista bosszú – elindult Az Ügy (videó)
Másfél évtizeddel Terézváros milliárdos ingatlanvagyonának kijátszása, valamint két és fél évvel az ezért kiszabott, nevetséges jogerős ítélet után újra bíróság elé áll hűtlen kezelés miatt Fürst György volt szoci alpolgármester és a 2000-es évek egész VI. kerületi MSZP–SZDSZ-frakciója. A Kúria egy döntésével olyan jogtörténeti fordulatot hozott az ügyben, amely lehetőséget teremtett, hogy elővegyék a korábban bizonyítottság hiányában megszüntetett eljárásokat, abban az egy ügyben pedig, amit egyáltalán sikerült végigvinni, elrendelhessék a perújrafelvételt. Mindez azt jelenti, hogy Fürst, a "parkolócézár" és társai ezúttal 12 nagyértékű terézvárosi ingatlan piaci ár alatti eladásáért felelnek. Különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés a vád, ami ezúttal akár már egy "tízest is érhet" – mármint ennyi év börtönt. A PestiTV szombaton debütált, Az Ügy című tényfeltáró műsorában a legnagyobb és legpofátlanabb szoci ingatlanmutyit porolta le Füssy Angéla, Jurák Kata pedig Veresegyházra látogatott és megmutatta, mit tett a település régi párttitkár polgármestere a közkedvelt Medveotthonnal és hogyan áll bosszút azokon, akik nem úgy járják a medvetáncot, ahogy ő fütyül.Vádemelés a terézvárosi ingatlanügyletek miatti bűnügyben
A Fővárosi Főügyészség tizenöt személlyel szemben nyújtott be vádiratot; a vádlottak között az ingatlanügyleteket támogató önkormányzati képviselők és az azokat nem ellenző jegyzők találhatók – minderről Ibolya Tibor fővárosi főügyész számolt be.Kapaszkodjanak: MSZP-s alpolgármestert és Gyurcsány volt miniszterét is futni hagyó bírónőre bízták az Alstom-ügyet
Tóth Erzsébet fogja tárgyalni elsőfokon az MSZP-SZDSZ-kormányokhoz kötődő metrókorrupciós botrányt, az Alstom-ügyet – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ugyanez a bírónő ítélte csupán felfüggesztett szabadságvesztésre a négyszázmilliós hűtlen kezeléssel vádolt korábbi terézvárosi szocialista alpolgármestert, Fürst Györgyöt, de ő mentette fel tavaly Szabó Pál volt posta-vezért is. Pedig Gyurcsány egykori közlekedési és távközlési minisztere terhére azt rótta az ügyészség, hogy közreműködése révén csaknem tízmilliárd forintos vagyoni hátrány érte a Magyar Posta Zrt.-t, amiért az impozáns épületért kapott pénzből nem új székházat épített, hanem inkább előnytelen bérleti konstrukciót választott.Börtönbüntetést kapott a szocialista Fürst György
Fürst György volt VI. kerületi szocialista alpolgármester esetében helybenhagyta az Andrássy úti ingatlanok ügyében másodfokon eljáró bíróság a felfüggesztett szabadságvesztést, de a pénzbüntetést mellőzte, a többi vádlottat pedig hanyag kezelés vétsége miatt megrovásban részesítette. A Fővárosi Ítélőtábla szerdai ítélete jogerős. Terézváros önkormányzata arra szólította fel a jelenleg is képviselő, elítélt Hatvani Csabát, mondjon le a mandátumáról, és távozzon a közéletből.Terézvárosi ingatlanmutyi: Fürsték egyik védője szerint a frakciófegyelem miatt szó sem lehet szándékosságról
Megkezdődött Fürst György volt VI. kerületi szocialista alpolgármester és egykori MSZP-SZDSZ-es képviselőtársai másodfokú büntetőpere szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán. A volt balliberális önkormányzati képviselőket két Andrássy úti ingatlan 2004-es elkótyavetyélése miatt hűtlen kezeléssel vádolják.Vége a milliárdos terézvárosi ingatlanpanama nyomozásának- Három gyanúsított van, persze egyikük sem politikus
Befejezte a terézvárosi ingatlanpanama ügyében maratoni ideje zajló nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – tudta meg a PestiSrácok.hu. A gyanú szerint a 2010 előtti, MSZP-SZDSZ-es vezetés időszakában tíz terézvárosi ingatlant törvénytelenül, a piaci ár alatt értékesítettek. A milliárdos károkozásnak három gyanúsítottja van, ellenük hűtlen kezelés miatt emelhetnek majd vádat. Az eljárásnak korábban érintettje volt a VI. kerület volt szocialista alpolgármestere, Fürst György is, ám vele és képviselőtársaival szemben végül megszüntették a nyomozást.A belvárosi ingatlanpanama kirobbantója szerint nevetséges és tragikomikus Fürsték ítélete (PS-interjú!)
Ha arra gondolok, hogy egy 2006-ban tett feljelentésre 2017-ben születik ítélet, akkor nem volt értelme harcolni a belvárosi ingatlanpanama ellen és a bűnösök elszámoltatásáért - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Gyenge Zsolt, korábbi VI. kerületi önkormányzati képviselő, aki 11 évvel ezelőtt az alapfeljelentést tette több Andrássy úti, valamint terézvárosi ingatlan eladásának ügyében. Portálunk kérdésére az egykori politikus nyomatékosította, nevetséges és tragikomikus, hogy a bíróság ma "csak" felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottakat, a korábbi szocialista és szabaddemokrata politikusokat, köztük Fürst Györgyöt, volt VI. kerületi szocialista alpolgármestert."Minden szinten loptak" - Az ingatlanpanamáért csak felfüggesztettet kaptak Fürst Györgyék
Nem jogerősen, de két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kedden a volt szocialista alpolgármestert, Fürst Györgyöt a Fővárosi Törvényszék a belvárosi ingatlanpanama ügyében. Mivel az ügyészség súlyosbításért, a vádlottak védői pedig felmentés reményében nyújtották be fellebbezésüket, a Fürst Györgyékkel szemben született ítélet egyelőre nem jogerős.Ajánljuk még