Pesti Srácok

A belvárosi ingatlanpanama kirobbantója szerint nevetséges és tragikomikus Fürsték ítélete (PS-interjú!)

null
Felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta két Andrássy úti ingatlan 2004-es elidegenítése ügyében, több száz millió forintos hűtlen kezelés miatt Fürst Györgyöt es tizenegy társát első fokon a Fővárosi Törvényszék kedden. 2017.01.24. Fotó: Horváth Péter Gyula

Ha arra gondolok, hogy egy 2006-ban tett feljelentésre 2017-ben születik ítélet, akkor nem volt értelme harcolni a belvárosi ingatlanpanama ellen és a bűnösök elszámoltatásáért - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Gyenge Zsolt, korábbi VI. kerületi önkormányzati képviselő, aki 11 évvel ezelőtt az alapfeljelentést tette több Andrássy úti, valamint terézvárosi ingatlan eladásának ügyében. Portálunk kérdésére az egykori politikus nyomatékosította, nevetséges és tragikomikus, hogy a bíróság ma "csak" felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottakat, a korábbi szocialista és szabaddemokrata politikusokat, köztük Fürst Györgyöt, volt VI. kerületi szocialista alpolgármestert.

Fontos ügyben, a belvárosi ingatlanpanama ügyében hozott ma ítéletet a Fővárosi Törvényszék. Megírtuk, a bíróság felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta két Andrássy úti ingatlan 2004-es elidegenítése ügyében, több száz millió forintos hűtlen kezelés miatt Fürst Györgyöt és tizenegy társát. A PestiSrácok.hu az elsőfokú ítélettel kapcsolatban azt a korábbi, VI. kerületi önkormányzati képviselőt is megkereste, aki az egész ügyet kirobbantotta, és aki 2006-ban megtette az alapfeljelentést több Andrássy úti, illetve Terézvárosi ingatlan eladásának ügyében.

- mondta a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva Gyenge Zsolt, aki 2010-ig volt önkormányzati képviselő.

PestiSracok facebook image

Arra kérdésre, hogy megérte-e harcolni az ügyért, Gyenge a következőket mondta:

Fürst György felfüggesztettel megúszta. MTI Fotó: Földi Imre

Gyenge Zsolt szerint megjósolhatatlan az ügy kimenetele, mivel a bíróságok szerinte gyakran hoznak teljesen ellentmondó ítéleteket, és az sem segített a helyzeten, hogy közel 10 év telt el az ügy kirobbanása óta.

A vádlottak VI. kerületi szocialista, szabaddemokrata politikusként vettek részt a két ingatlan pályáztatás nélküli eladásáról szóló döntésben. A vádlottak mindvégig tagadták bűnösségüket, álláspontjuk szerint politikai indíttatású koncepciós eljárás folyik ellenük. A több mint öt évvel ezelőtt kezdődött per során három vádlott elhunyt. A vádlottak a több mint 350 millió forintos vagyoni hátrányt okozó, több mint tíz évvel ezelőtti cselekmények miatt másfél és két év közötti felfüggesztett szabadságvesztést kaptak, emellett Fürst Györgyöt hetvenmillió forintos pénzbüntetéssel is sújtotta a törvényszék.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS