Pesti Srácok

Bíróság elé kerültek a szocialista kötődésű terézvárosi értékbecslők

null

A Fővárosi Törvényszéken felel két, hűtlen kezeléssel vádolt értékbecslő, akik a vádirat szerint a 2003–2004-es terézvárosi ingatlanpanamában érintett négy terézvárosi épületrészt a pia­ci értéküknél jóval kevesebbre becsülték, az önkormányzatnak okozott kár így összesen 810 millió forint volt. A vád szerint a vádlottak értékbecslőként dolgoztak, és hosszú időre visszanyúló munkakapcsolat fűzte őket a terézvárosi önkormányzathoz.

A vádbeli időszakban két szocialista politikus, az önkormányzat polgármestere, néhai Verók István és a vagyonügyekért felelős alpolgármestere, Fürst György a vagyonkezelési szabályok megsértésével, az egyes ingatlanok értéken alul történő elidegenítésére vonatkozó javaslatok előterjesztésével, majd a képviselő-testületi döntés során támogató szavazatukkal az ingatlanértékesítéseknél vagyoni hátrányt okoztak az önkormányzatnak – írja a Magyar Nemzet. A két szocialista politikus az ingatlanok értékesítéséhez vette igénybe a vádlottak segítségét. A vádhatóság szerint az értékbecslők szakmailag hibás, ebből következően az érintett ingatlanok forgalmi értékét aránytalanul alacsonyan megállapító kalkuláció­kat készítettek. Az ügyészség a vádlottakat bűnsegédként elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja.

A vádban szereplő Anker köz 1–3. alatt egy helyiségcsoportra, valamint az Andrássy út 45. és az Oktogon tér 4. alatti irodára az elsőrendű vádlott, T. Zs. adta az értékbecslést, az igazságügyi szakértő szerint alulbecsülve a három ingatlanrész valós értékét, ezzel bűnsegédként 690 millió forint kárt okozott az önkormányzatnak. A negyedik vádbeli ingatlanrészt, az Andrássy út 2. alatti épület földszintjét és a pincét értékelte alul a másodrendű vádlott, és ezzel bűnsegédként 120 millió forint kárt okozott az önkormányzatnak. Az ügyészség szerint az értékbecslők alábecslése alapján az önkormányzat a piaci áron alul értékesítette a négy épületrészt, és ezzel összesen 810 millió forintos kárt okoztak.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.