terézvárosi ingatlanügy
Fürst György 10 évre is börtönbe kerülhet, Veresegyházon győzött a kommunista bosszú – elindult Az Ügy (videó)
Másfél évtizeddel Terézváros milliárdos ingatlanvagyonának kijátszása, valamint két és fél évvel az ezért kiszabott, nevetséges jogerős ítélet után újra bíróság elé áll hűtlen kezelés miatt Fürst György volt szoci alpolgármester és a 2000-es évek egész VI. kerületi MSZP–SZDSZ-frakciója. A Kúria egy döntésével olyan jogtörténeti fordulatot hozott az ügyben, amely lehetőséget teremtett, hogy elővegyék a korábban bizonyítottság hiányában megszüntetett eljárásokat, abban az egy ügyben pedig, amit egyáltalán sikerült végigvinni, elrendelhessék a perújrafelvételt. Mindez azt jelenti, hogy Fürst, a "parkolócézár" és társai ezúttal 12 nagyértékű terézvárosi ingatlan piaci ár alatti eladásáért felelnek. Különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés a vád, ami ezúttal akár már egy "tízest is érhet" – mármint ennyi év börtönt. A PestiTV szombaton debütált, Az Ügy című tényfeltáró műsorában a legnagyobb és legpofátlanabb szoci ingatlanmutyit porolta le Füssy Angéla, Jurák Kata pedig Veresegyházra látogatott és megmutatta, mit tett a település régi párttitkár polgármestere a közkedvelt Medveotthonnal és hogyan áll bosszút azokon, akik nem úgy járják a medvetáncot, ahogy ő fütyül.Vádemelés a terézvárosi ingatlanügyletek miatti bűnügyben
A Fővárosi Főügyészség tizenöt személlyel szemben nyújtott be vádiratot; a vádlottak között az ingatlanügyleteket támogató önkormányzati képviselők és az azokat nem ellenző jegyzők találhatók – minderről Ibolya Tibor fővárosi főügyész számolt be.Börtönbüntetést kapott a szocialista Fürst György
Fürst György volt VI. kerületi szocialista alpolgármester esetében helybenhagyta az Andrássy úti ingatlanok ügyében másodfokon eljáró bíróság a felfüggesztett szabadságvesztést, de a pénzbüntetést mellőzte, a többi vádlottat pedig hanyag kezelés vétsége miatt megrovásban részesítette. A Fővárosi Ítélőtábla szerdai ítélete jogerős. Terézváros önkormányzata arra szólította fel a jelenleg is képviselő, elítélt Hatvani Csabát, mondjon le a mandátumáról, és távozzon a közéletből.Vége a milliárdos terézvárosi ingatlanpanama nyomozásának- Három gyanúsított van, persze egyikük sem politikus
Befejezte a terézvárosi ingatlanpanama ügyében maratoni ideje zajló nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – tudta meg a PestiSrácok.hu. A gyanú szerint a 2010 előtti, MSZP-SZDSZ-es vezetés időszakában tíz terézvárosi ingatlant törvénytelenül, a piaci ár alatt értékesítettek. A milliárdos károkozásnak három gyanúsítottja van, ellenük hűtlen kezelés miatt emelhetnek majd vádat. Az eljárásnak korábban érintettje volt a VI. kerület volt szocialista alpolgármestere, Fürst György is, ám vele és képviselőtársaival szemben végül megszüntették a nyomozást.Ajánljuk még












