Pesti Srácok

Fürst György 10 évre is börtönbe kerülhet, Veresegyházon győzött a kommunista bosszú – elindult Az Ügy (videó)

Másfél évtizeddel Terézváros milliárdos ingatlanvagyonának kijátszása, valamint két és fél évvel az ezért kiszabott, nevetséges jogerős ítélet után újra bíróság elé áll hűtlen kezelés miatt Fürst György volt szoci alpolgármester és a 2000-es évek egész VI. kerületi MSZP–SZDSZ-frakciója. A Kúria egy döntésével olyan jogtörténeti fordulatot hozott az ügyben, amely lehetőséget teremtett, hogy elővegyék a korábban bizonyítottság hiányában megszüntetett eljárásokat, abban az egy ügyben pedig, amit egyáltalán sikerült végigvinni, elrendelhessék a perújrafelvételt. Mindez azt jelenti, hogy Fürst, a "parkolócézár" és társai ezúttal 12 nagyértékű terézvárosi ingatlan piaci ár alatti eladásáért felelnek. Különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés a vád, ami ezúttal akár már egy "tízest is érhet" – mármint ennyi év börtönt. A PestiTV szombaton debütált, Az Ügy című tényfeltáró műsorában a legnagyobb és legpofátlanabb szoci ingatlanmutyit porolta le Füssy Angéla, Jurák Kata pedig Veresegyházra látogatott és megmutatta, mit tett a település régi párttitkár polgármestere a közkedvelt Medveotthonnal és hogyan áll bosszút azokon, akik nem úgy járják a medvetáncot, ahogy ő fütyül.

Szombaton indult, és ezentúl minden héten szaftos, botrányos ügyekkel várja a nézőket a PestiTV új tényfeltáró, igazságkereső műsora. Az Ügy két oknyomozó riportere, Füssy Angéla és Jurák Kata Terézvárosba és Veresegyházra látogattak kiosztani az első virtuális pofonokat.

A terézvárosi ingatlanpanama ügyét ugyan egy ideje nem emlegetjük, de elfelejteni biztosan sohasem fogjuk. A majd egy évtizeden át tartó módszeres lopások, majd az egészen 2018-ig elhúzódó büntetőeljárás – csúcsán egy felfüggesztett börtönbüntetéssel és pár megrovással – talán a jogtörténet egyik legvérlázítóbb története. A nevetséges ítélet – a tucatnyiból két elkótyavetyélt nagyértékű ingatlan miatt – és az összes többi megszüntetett büntetőeljárás azt üzente: vannak, akiknek büntetlenül lehet lopni, milliárdokat, a szemünk láttára, majd egy százmillás Rolls-Royce-ban röhögve elhúzni.

Aztán, amikor már senki sem számított rá, jött a jogtörténeti csavar. A már jogerős, bagatellnek mondható ítéletet ők maguk vitték a Kúria elé, és a felülvizsgálati eljárásnak köszönhető, hogy a terézvárosi ingatlanpanama-ügy 15 évvel a történtek után újra, elölről kezdődik a bíróságon. A Kúria két fontos dolgot kimondott: először is azt, ami az egész korábbi védekezésüket kiütötte, miszerint az alpolgármester és a képviselők nem vagyonkezelők, merthogy a Kúria állásfoglalása szerint akkor, amikor az értékesítésről döntést hoznak, igenis annak tekintendők. A másik fontos állásfoglalása a Kúriának az, hogy ha ingatlanértékesítés során nem írnak ki pályázatot, így adják el a közvagyont, és később kiderül, hogy az a piaci ár alatt kelt el és kár érte a közvagyont, akkor az eladást lehetővé tevő önkormányzati szereplők büntetőjogilag felelősségre vonhatók. Ugyanis belenyugodtak abba, hogy kár érje a közvagyont, az eshetőleges szándék vagy bűnös közömbösség pedig bűncselekmény. Mindezek alapján a Fővárosi Főügyészség az összes, korábban bizonyíték hiányában lezárt ügyet a terézvárosi ingatlanok kapcsán elővette, a jogerős ítélettel zárult ügyben pedig perújrafelvételt indítványoztak, ugyanis nagyon nem mindegy, hogy 2 vagy 12 ingatlan érték alatti eladása terheli a vádlottakat. Így most összesen 1,6 milliárdot meghaladó kár a vád szerinti alap, az pedig különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés, a Btk. szerint 5–10 évig terjedő szabadságvesztés.

PestiSracok facebook image

A PestiTV riportjában megszólalt a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője, Gyenge Zsolt volt önkormányzati képviselő, aki anno az első feljelentést tette, még az Andrássy út 47. eladása miatt. (Az ikonikus belvárosi palotát mellesleg potom 150 millióért adták el.) Bundula Csaba volt alpolgármester, jelenleg önkormányzati képviselő, és Bajkai István országgyűlési képviselő, a Fidesz VI.–VII. kerületi választókerületi elnöke az akkori módszereket idézték fel, és arról is beszéltek, hogy a most regnáló vezetőknek kutyakötelessége mindent megtenni, hogy visszaszerezzék az ellopott, kijátszott közvagyont.

A veresegyházi Medveotthon és a kommunista bosszú

Jurák Kata annak járt utána, mi történt azóta, hogy Veresegyház ősszoci polgármestere úgy döntött, elveszi a Medveotthon üzemeltetését attól a felkészült szakmai csapattól, akik évtizedek óta építik, vezetik a különleges állatfarmot olyan vadállatok természetközeli tartásával, mint medvék, hiúzok és farkasok.

Jurák Kata és Kuli Bálint

A Medveotthon ügye jól példázza, milyen a kommunista bosszú. Az Ügy riporterének helyiek azt mondták, Pásztor Béla mindenkit ellehetetlenít, aki nem áll be mögé. A Medveotthont üzemeltető Kuli Bálint azzal pecsételte meg sorsát, hogy nem támogatta Pásztort. Az önkormányzat már akkor magához akarta vonni az üzemeltetést és elzavarni Kulit, amikor még engedélyük sem volt egy állatkert üzemeltetésére. Bár ezt akkor még sikerült megakadályozni, ezzel az eredeti üzemeltetők csak időt nyertek, végül menniük kellett.

Hogy mi lesz így a Medveotthonnal, az állatokkal, akiket évek, némelyiket évtizedek óta kézből neveltek, és hogy, főként hol folytatja Kuli Bálint? Kiderül Az Ügy első adásában, amely már vissza is nézhető.

Az Ügy mostantól minden szombaton 20.30-kor látható a PestiTV műsorán! Az adás fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, és még műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a PestiTV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.