Pesti Srácok

Minden uniós miniszterelnök megkapta már az Orbán-tervet - Ma az egyetlenek vagyunk, aki mindegyik féllel képes tárgyalni

Minden uniós miniszterelnök megkapta már az Orbán-tervet - Ma az egyetlenek vagyunk, aki mindegyik féllel képes tárgyalni

„A merénylet előtt két nappal vacsoráztunk Trump elnökkel, tisztában volt vele, hogy mindent megtesznek majd azért, hogy ne tudjon visszatérni és rendet tenni. De már akkor látszott, hogy olyan erő és lendület van benne, hogy nem fogja olcsón adni a bőrét” – értékelte a Magyar Nemzetnek adott interjújában a miniszterelnök politikai igazgatója a Donald Trump elleni merényletet. Szerinte a magyarok ismerik a háborús propaganda természetét.

Az interjúból kiderül, hogy Orbán Balázs szerint van három-négy nagy-, illetve középhatalom, amelyek döntő szerepet tudnak játszani mint közvetítők a háborúban. Ezek az Egyesült Államok, Euró­pa, Kína, valamint Törökország. „Ezek az országok elsődlegesek és kulcsfontosságúak akkor, ha valaki valódi béketeremtésben gondolkodik.”

A kormány békemissziójáról a miniszterelnök politikai igazgatója úgy nyilatkozott, hogy mindenhova azzal a céllal indultak el, hogy feltérképezzék, mennyi és milyen esélye van a békének. Szerinte Kína és Törökország elkötelezett a béke mellett, ahogy Donald Trump is, aki „ha újra az Egyesült Államok elnöke lesz, akkor rövid úton saját maga fog békét teremteni. Az európaiak és a mostani amerikai adminisztráció azonban a háború folytatása mellett teszi le a voksát.”

– mondta Orbán Balázs, aki szerint az Orbán-terv „most már ott fekszik minden uniós miniszterelnök asztalán. Reális helyzetértékelés, reális célok és megfelelő ütemezés – erre épül a mi megközelítésünk.”

– összegezte, majd hozzátette, hogy Magyarország alkalmas közvetítő, „most pedig az a feladatunk, hogy összerakjuk ezt az új megközelítést, és Orbán Viktor tervéről megpróbáljuk meggyőzni az Európai Unió tagállamait.” Szerinte az Egyesült Államok kulcsszerepet tölt be abban, hogy mikor állhat be változás a háborúpárti vezetők hozzáállásában, hiszen az európai politika teljesen kiüresedett.

Orbán Balázs szerint Donald Trump nyíltan kampányol a béke üzenetével. „Én is részt vettem azon a tárgyaláson, ahol ismét megerősítette, hogy a legfontosabb szándéka a béke megteremtése. De először neki is kulcsfontosságú a politikai felhatalmazás megszerzése, így kezdeményezés a következő hónapokban ebből az irányból sem várható. Pont ezért javasoljuk Európának, hogy ha szeretnénk a rendezésben döntő szerepet betölteni, akkor most kellene lépni” – összegezte a miniszterelnök politikai igazgatója.

Orbán Balázs a lapnak úgy fogalmazott, hogy

A politikai igazgató elmondta, hogy a legutóbbi ­NATO-csúcson Magyarországon kívül 31 tagállam egyetértett egy NATO-n kívüli misszió előkészíté­sében, ami ­óriási biztonsági kockázatot és az eszkaláció veszélyét rejti magában. Hozzátette: megegyeztünk Jens Stoltenberg jelenlegi és Mark Rutte leendő NATO-főtitkárral is arról, hogy hazánk ebből kimarad, így nem válunk háborús féllé.

Szerinte eljött a szuverenitás korszaka, ami azt jelenti, hogy a világ úgy változott meg, hogy különböző erőközpontok emelkednek ki. „Ezért a mi megközelítésünk, hogy a háborús konfliktusok és a gazdasági értelemben vett blokkosodás – a hozzá kapcsolódó szankciós politika és a kereskedelmi háború – nem szolgálják a következő évtizedekben mindenki számára fontos stabil, új világrend kialakulását.”

A Donald Trump elleni merényletről pedig úgy fogalmazott, hogy

(MN, Index / Kiemelt kép: Facebook)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.