Óvó szárnyai alá vette a belbudai balos szavazókat Berg Dániel; a II. kerület momentumos alpolgármestere keddi Facebook-bejegyzésében adta hírül, hogy senki ne essen kétségbe, már nem is akármilyen, hanem önkormányzati szinten vizsgálják a kora délutáni földrengés okait. Amíg a szeizmológusok a fejüket vakargatva találgatnak, addig Bergék a kezükbe vették a gyeplőt, és azt tanácsolták az embereknek, hogy nyugodjanak le, és győződjenek meg hozzátartozóik biztonságáról, hogy nem-e okozott-e valakinek-e komoly sérüléseket-e néhány, a karácsonyfáról lepotyogott szaloncukor, esetleg valakire nem-e löttyent-e rá-e a tegnap estéről megmaradt fél doboz sör. Végül aztán a Berg vezette Apokalipszis Kommandó az erre szakosodott szakembereket szinte megelőzve oldotta meg a rejtélyt: a földrengést a földrengés okozta. Meg nem erősített városházi híreink szerint az első verzió az volt, hogy a Zorbán remegtette meg a földet, de ezt az életszerű megoldást eddig ismeretlen okokból elvetették.
Fájó kérdés marad, hogy Berg Dániel miért csak a választókörzetében élőket kívánta megvédeni szaktudásával, miközben a keddi földrengés a hírek szerint egész Magyarországot érintette. Ennek egyik lehetséges magyarázata az lehet, hogy a belbudai szavazóikon kívül mindenkit leszarnak a Momentum A Rend És Következetesség Pártja, az alpolgi pedig ennek szellemében semmilyen áron nem terjeszkedne túl a hatáskörén.
Aztán, amíg a bejglikómás szeizmológusokat sikerült felkelteni és szakértésre bírni, a Momentum Todományos Tudományos Akadémiája újabb közleményben szólította meg a magyarságot a belbudai választóit:
Nem lennénk a hivatalos szervek helyében most, amikor maga a II. kerületi alpolgármester vár tőlük magyarázatot arra, hogy mégis, hogy fordulhatott ez elő, és persze, ki ennek a felelőse, mennyi közpénzbe került ez az egész cécó, nem utolsósorban pedig mennyit keresett ezen a Lőrinc, meg aztán volt-e szabályos közbeszerzési eljárás az ügyben. És ha azt hinnénk, hogy ezt már nem lehet fokozni, akkor kiderül, hogy DE: Berg Dániel ugyanis egy kiskutya, illetve az eb gazdájának megtalálását is foganatosította; erről uralkodik az a bejegyzése, amelynek szövegét személyesen fordította az általa beszélt magyar nyelvről, valamilyen ismeretlen, vélhetőleg google-magyarra.
Berg Keddi Nagy Meneteléséhez aztán egyebek mellett a következő hozzászólás érkezett:
Hír: Gyurcsány Ferenc vezetésével áll rajthoz jövőre az ellenzéki összefogás. B. Dániel: Meglett a gazdi!
Forrás: Facebook; Vezető kép: MTI/Mohai Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS