Mindent lerombolni!

Ez volt a jelszava a párizsi kommün kikiáltásakor 1871 március 18-án a magukat forradalmároknak tartó francia kommunistáknak, anarchistáknak. Semmiféle erőszaktól, vérengzéstől, törvénytelenségtől nem riadtak vissza, mert úgy tartották, hogy ez a kommün érdekeit szolgálja. Százötvenkét éve a kommünárok első gondja volt, hogy a rémuralom eszközeit kezükbe kerítsék, a rendőrséget, a párizsi fogházakat…

Közülük került ki a legelszántabb és leggonoszabb két ember, Raoul Rigault és Ferré, akik valósággal örömüket találták ellenségeik kínzásában és a vérengzésben. Elődeik, ideáljuk, mint 1793-ban a jakobinusoknak a Nagy Francia Forradalom (1789) alakjai közül Marat és Hébert voltak.

A párizsi gyújtogatók

Miért is írom ezt? Mert kezembe került a Patrióták reprint kiadásában Rákosi Viktor könyve, A párizsi gyújtogatók. Rákosi Viktort A korhadt fakeresztek (1848-49 forradalom hősi halottairól) és Az új fakeresztek ( az I. világháború elesett ártatlan magyar katonák sírjairól) című könyveiről ismerjük leginkább. A párizsi kommün rémisztő történetét -A párisi gyújtogatók- az író 1911-ben jelentette meg néhány évvel megelőzve az 1917-ben kitört bolsevista forradalmat és az 1919-ben kirobbant magyar tanácsköztársaságot, a véres kommünt, amelyet szintén a kommunisták rémuralma követett: a rombolás, a pusztítás, a mindent átható gyűlölet, amely szörnyű polgárháborúba, nyomorba taszította az akkori francia, majd orosz és magyar társadalmat. A könyvet újra kiadásban Hetzmann Róbert szerkesztette, s mint a Patrióták elnöke írja, hogy a történészek a párizsi kommünt tartják a világ első kommunista diktatúrájának, noha a nyolc évtizeddel korábbi nagy francia forradalom lényegét tekintve megfelelt a bolsevizmus kritériumainak.

Hogy miért kell erre újból és újból emlékeztetnünk magunkat? Mert a történelem folyton s folyton megismétli önmagát s az emberek nem tanulnak belőle. Előzményként még megemlíthetjük a két kommunista, főpróféta, Marx és Engels 1848-ban kiadott Kommunista Kiáltványát. Ebben nem csak azt írják meg, hogy Kísértet járja be Európát- a kommunizmus kísértete, hanem azt is leszögezik, hogy:

A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el. Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól.

Ez világos beszéd volt. A kommunista elvtársak máig ehhez a meghatározáshoz tartják magukat – neomarxisták, neoliberálisok, globalisták – csak azzal a kis különbséggel, hogy azokat is terrorizálják, tönkre teszik, akik a hatalomra segítették őket, a munkásságot, a parasztságot, az értelmiséget, a polgárságot, magyarán a nemzetet.

Figyelmeztetés a kommunisták veszélyességéről

Rákosi Viktor ezzel, az 1911-ben írott könyvében szinte megérezte, figyelmeztetni akarta a magyar társadalmat, hogyha hozzánk is elér a kommunizmus valósága, akkor mi fog következni. Vegyük sorjában. Hogyan tudnak hatalomba kerülni a kommunisták, a bolsevisták, az anarchisták, a mindent lerombolók? A párizsi kommünárok úgy ragadták meg a hatalmat, hogy a francia-porosz háborúban, 1870. szeptember 2-án a sedani csatában a franciák döntő vereséget szenvedtek. A császárság megbukott, III. Napóleon fogságba került, Elzász-Lotaringiát át kellett engedni a németeknek. Erre a republikánus érzelmű párizsiak kikiáltották a köztársaságot. Ez történt egy katonailag legyengült Franciaországgal. Ez ismétlődött meg 1917-ben egy katonailag megtépázott Oroszországgal, amikor a lenini bolsevisták ragadták meg a hatalmat. Nem különben az Osztrák-Magyar Monarchia szétesésével 1919. március 21-én egy maroknyi galileista, szabadkőműves Károlyi Mihállyal az élen átjátszotta a hatalmat a leninista Kun Bélának, Szamuely Tibornak és a Jászi Oszkárék-féle társaságnak. A kommunisták mindhárom esetben úgy kerültek hatalomba, hogy sunyi módon kivárták a fennálló hatalom meggyengülését. S még egy. Kihasználták az emberek hiszékenységét, az irigységet, gyűlöletet mindenki ellen, aki gazdagabb, tehetősebb, s kihasználták a zűrzavart. Ígértek fűt-fát, jólétet. Tudjuk mi történt.

Amikor megláttam Rákosi Viktor könyvének borítóját -,, A párisi gyújtogatók”- a lángokban álló Párizst, akkor felületesen azt hittem, hogy lám, milyen gyorsan megjelent egy könyv a néhány hete autókat, üzleteket felgyújtó, fosztogató, erőszakoskodó migránsokról, a párizsi külvárosi lumpenek lázadásáról. Közelebbről nézve jöttem rá, hogy kísérteties a hasonlóság, ugyanis a franciák több mint másfél évszázad után sem tudtak kigyógyulni anarchista látomásaikból, világot megrengető szokásaikból. A felvilágosodás (1789), a vélt szabadság kivívása, Európa szétverése, szétszedése, nemzetek megalázása, a migránssimogatás, a migráns milliók befogadása (1871, 1919-versailles-i, majd 1920. trianoni békediktátum, 1947. párizsi béke, 1968. diáklázadás, végül a XXI. század, 2015…) csak ürügy egy újabb borzalmas korszak eljöveteléhez. Eddig megismertük – a magyarok sajnos háromszor – Kun Bélától Rákosin át Kádárig a kommunista diktatúrák természetét. Szellemiségüket a féktelen ateizmus, az osztályharcos szemlélet formálta, amely átcsapott olykor a kisebbségek üldözésébe. Ami súrolta a faji megkülönböztetést – tatárirtás, magyarok üldözése, gyilkolása… – csak ezt a komcsik, a világmegváltó liberálisok mindig is tagadták. Azt hirdették, hogy a magántulajdon nem becsületes dolog, hanem lopás. Csak azt felejtették hozzátenni, hogy a kommunistánál, a balliberálisnál nagyobb tolvaj nincs a kerek világon. Államosítás ürügyén szétlopták a közvagyont, magánvillákba, mások tulajdonába beköltöztek. Nem véletlen, hogy az 1950-es évek Magyarországán az volt a ,,proletárhatalom” mondása:

ami a tiéd, az az enyém, ami az enyém, ahhoz semmi közöd.

A kommunisták fő ellenségei a keresztények

Ezt a példát adta az utókornak a párizsi kommün. A fő ellenség a kereszténység, a papság lett. Templomok lerombolását, középületek felgyújtását vették tervbe, amit részben végre is hajtottak. Lángok martalékává vált műkincseivel együtt a Tuileriák palotája, a Notre-Dame székesegyházat is felgyújtották, de végül sikerült eloltani a tüzet. Kissé késve, de néhány éve sikerült felgyújtani az ikonikus Notre-Dame templomot, ami súlyos károkat szenvedett. Máig nem bizonyosodott be, hogy iszlám terroristák keze volt-e benne? Mindenesetre az iszlám megállíthatatlan terjedése Franciaországban súlyos károkat okoz a kereszténységnek, a francia s az európai kultúrának. A vallástalanság, a kereszténység meggyengülése eljutott mára odáig, hogy az iszlám vallás erősebb, mint a kereszténység Franciaországban, katolikus papokat gyilkolnak meg Allah nevében szertartás közben, rabbikat is, szinte minden következmény nélkül.

Amikor a kommünárok meggyilkolták Párizs katolikus érsekét, Darboy-t, a franciák főpásztorát a csőcselék ovációja közepette, az jelzés volt a jövőre vonatkozóan. Egyébként a ,, forradalmárok” az érseki aranykeresztet a vérében fekvő halott nyakáról leakasztották, ujjáról az ametiszt gyűrűt nemes egyszerűséggel lehúzták. Az orosz ortodox egyház már az 1917-es októberi orosz forradalom utáni első napokban a hatalom egyik célpontjává vált, mivel a vallás súlyos ellenforradalmi tényezőnek számított az ateizmust propagáló kommunisták szemében.

Párizs, 1871. Barikád az egyik párizsi utcán a párizsi kommün idején, 1871-ben – reprodukció.
(MTI/INT)

A bolsevisták az egyház teljes vagyonát államosították, sok templomot és kolostort leromboltak vagy világi célra alakítottak át, a közel 30 ezer templomból és kolostorból összesen 500 maradt az ortodoxok használatában. A személyes bosszú sem maradt el: Lenin utasítására 28 püspököt és közel 1200 papot legyilkoltak. Sztálin alatt az elnyomás fokozódott: összesen 130 ezer papot vittek koncentrációs táborba, kétharmaduk meghalt. De volt kitől tanulniuk, a francia kommunistáktól. A párizsi kommün két hónapig tartó uralma alatt bezárták a katolikus templomok nagy részét vagy forradalmi klubokká alakították át. A dominikánusokat érte a legkegyetlenebb erőszak. A felkelők azt hitték, hogy a tanító dominikánus szerzetesek kolostorában rengeteg pénz van. Betörtek és felkoncoltak tizenhárom dominikánust.

Szokták mondani, hogy a kommunista különleges anyagból van gyúrva. Inkább azt mondanám hasonló anyagból. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar kommunisták is fő ellenségüknek a keresztény egyházat tartották. Kun Béláéknak, Szamuely Lenin-fiúinak nem sok ideje volt, de gyilkolták a katolikus papokat, templomi kegytárgyakat raboltak. Ennél több ideje – 45 év- volt Rákosi Mátyásnak és Kádár Jánosnak. Államosították a keresztény egyházi iskolákat, tulajdonokat, felszámolták a szerzetes rendeket. A kommunista ÁVO, ÁVH, majd politikai rendőrség több száz Istenben hívő papot gyilkolt le, üldözte és börtönbe vetette őket. A leghíresebbek, mint Mindszenty József hercegprímást kegyetlenül megkínozták, Grősz József katolikus érseket szintén, de börtönbe került számos katolikus püspök, nem kegyelmeztek a református egyház püspökének, Ravasz Lászlónak, Ordass Lajos evangélikus püspöknek sem. Földdel egyenlővé tették a Regnum Marianum templomunkat, helyére a kommunista népirtó Sztálin szobra került.

A kommunista vezérek mindig a kétes egzisztenciák közül kerültek  ki

Tanulságos, amit Rákosi Viktor írt A párisi gyújtogatók könyvében, hogy kikből is tevődött össze a kommün vezérkara. Mint írja, gyári munkások, kisiparosok, félbemaradt ügyvédjelöltek, zugújságírók, akik, mert érvényesülni nem tudtak, és ezért a társadalmi rendet tették felelőssé. A sajtóval kapcsolatban hozzá tette még, hogy a nép lelkét nem szabad mérgezni hazudozással, rágalmakkal és tekintélyek oktalan lerombolásával. Milyen ismerős szavak ezek 1911-ből?

Budapest, 1910-es évek Jászi Oszkár, a polgári radikalizmus vezető alakja – reprodukció. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó/Reprodukció

Kik árulták el 1918- ban 1919-ben Magyarországot? Kik robbantották ki a patkánylázadást és hozták létre a véres kommünt? Vegyük sorra az elvtársakat: Egyfelől az Est, a Népszava, a Pesti Napló és a Világ újságírói, mint például Kéri Pál, Göndör Náthán, Pogány József, Szamuely Tibor, Kunfi Zsigmond, Bíró-Blau Lajos, Jászi-Jakubovics Oszkár, Gábor Andor és még sokan mások. De ott voltak a Galilei körösök, a szabadkőművesek, mint Ducyska Ilona, Szabó Ervin, Lukács György, Pogány József – a Tisza István gyilkosság kitervelői-, Károlyi Mihály, Kun Béla, Fényes László, Korvin Ottó és a többiek. Mind meglovagolták a lehetőséget egy vesztes háború után, majd átverték a kilátástalanságukat érző tömegeket.

Aztán persze a rabolt javakkal külföldre menekültek

Aztán a dicstelen 133 véres nap után, mint patkányok elmenekültek a vérző Magyarországról. Ezt tették a francia kommunisták is. Rákosi Viktor írja, hogy a kommünnek volt magyar tagja is, Frankel Leó, óbudai születésű fiatal ékszerész személyében, aki miniszteri állást is kapott. Érdekes, Budapesten még mindig van utca róla elnevezve. Pedig Frankel is menekült a párizsi süllyedő hajóról, amikor már égett a lába alatt a talaj. De a kommunisták mind ilyenek. Patkányként a felelősség elől elmenekülnek és folytatják romboló munkájukat, ahol abbahagyták. Erről mi is tudnánk mesélni 1919 augusztus elsejétől.

Budapest, 1919. április A Tanácsköztársaság (1919. március 21 – augusztus 1.) népbiztosai tablóképen. Felsõ sor (b-j): Kun Béla külügyi és hadügyi, Pogány József külügyi, hadügyi, majd közoktatásügyi, Szamuely Tibor helyettes hadügyi és közoktatásügyi, Böhm Vilmos szocializáló és hadügyi népbiztosok. Középsõ sor (b-j): Hamburger Jenõ földmûvelésügyi, Kunfi Zsigmond közoktatásügyi, Landler Jenõ belügyi, kereskedelmi, vasúti és hajózási, Lukács György közoktatásügyi népbiztosok. Alsó sor (b-j): Fiedler Rezsõ hadügyi, helyettes munkaügyi és népjóléti, Vágó Béla belügyi, vasúti és hajózási, Szántó Béla helyettes hadügyi, majd hadügyi és Hevesi Gyula helyettes szocializáló népbiztosok. A felvétel készítésének pontos napja ismeretlen.
MTI Fotó: Reprodukció

Kun Béla ékszerekkel, pénzzel teli bőrönddel menekült vonattal Magyarországról. Aztán a Kommunista Internacionáléban, a Népszövetségben folytonosan áskálódott Magyarország ellen, ahogyan ezt tette Károlyi Mihály, Jászi Oszkár vagy Pogány József az Egyesült Államokban. Kun Béla és Pogány József elnyerte Sztálin jóvoltából méltó büntetését. Elvtársaik végezték ki. A párizsi kommün mégis csak jó példa volt. Rákosi Viktor idéz két alakot. Az egyik Eudes tábornok, a kommün hadügyminisztere, aki azt írta az egyik újságban:

Szerencséje az Istennek, hogy nincs, mert ha volna, főbe lövetném.

De miután nem találkozott Istennel, így volt kiket főbe lövetni. A kommün hetvenhárom napi uralma alatt háromezer-hatszáz embert tartóztattak le és az utcai harcok következtében tizenkétezren haltak meg, sokakat kivégeztek. Ahogyan közeledtek Párizshoz a versailles-i hivatalos kormány katonái, a kalandor Eudes is jónak látta megpattanni. Kibújt fényes uniformisából, polgári ruhát öltve feleségével együtt Londonba szökött. Ugyanezt tette Ferré Teofil, a vérengző rendőrfőnök-helyettes is, amint a kommün halálhörgése is eljutott hozzá. Rákosi Viktor adatai szerint Ferré levágatta szakállát, szoknyába bújt, hamis kontyot tett fel és elbujdosott. A Versailles-i kormány katonái azonban elfogták, haditörvényszék elé került és kivégezték.

A múltat el kell törölni!

Párizst tehát felgyújtották a saját fiai – ki tudja milyen sugallatra -, mint egykor Rómát a félbolond Néró. Nekik csak két hónap állt rendelkezésükre – 1871 március 18 -tól május 24-ig -, a vérengzésre, a rombolásra, de a pusztítás a lelkekben is maradandó volt. Ledöntötték I. Napóleon dicsőségére emelt oszlopot a Vendome téren, amelyet az ellenségtől zsákmányolt ágyukból öntöttek a korzikai hódító és a francia katonák, a nemzet dicsőségére. Magyarországon ugyanezt tették a kommunisták 1945 után, amikor a többi között a Vértanúk szoborcsoportját ( az 1919-es véres kommün áldozataira emlékezve), Tisza István, Prohászka Ottokár, Andrássy Gyula szobrait is lerombolták. Ugye a múltat el kell törölni? Ez volt a kommunisták jelszava. Csak ez együtt járt a magyar múlt eltörlésének kísérletével is.

Párizs, a Vendome tér, a francia főváros előkelő palotákkal szegélyezett, elegáns tere. A közepén álló díszes emlékoszlopot Napóleon emeltette az 1805. évi hadi sikerei emlékére. Oldalán a domborműfüzér a csaták nevezetesebb eseményeit örökítik meg. Alkotója, Jacques Gondouin, eredetileg Nagy Károly szobrát tervezte a tetejére, ám a francia császár végül a sajátját állíttatta rá. Az oszlop a szoborral együtt mintegy 45 méter magas. MTI Zrt. / Bizományosi: Jászai Csaba

Viktor Hugo, nagy francia író már 1848-ban látnokként megírta a pusztító kommün vizióját. Bár a Nyomorultak című regényében megrajzolta a felkelés hősét, Gavroche, a csavargó kisfiút, aki meghal a szabadságért s alakja megmarad a romlatlan, tiszta és szabad párizsi csibésznek. Mégis a zsarnokság, az idegen uralom ellen fellázadt európai forradalmak idején már ezt írta:

Két köztársaság lehetséges: az egyik letépi a háromszínű zászlót és helyébe tűzi a vörös lobogót, garast veret a Vendome-oszlopból, ledönti Napoleon szobrát és Marat szobrát állítja helyébe…Tönkre teszi a gazdagokat, a nélkül, hogy meggazdagítaná a szegényeket, tönkre teszi a hitelt, mely mindnyájunknak a vagyona és a munkát, mely valamennyiünknek mindennapi kenyere. Sanda gyanú alapján megtölti a börtönöket és vérfürdővel üressé teszi őket…Franciaországot megteszi a sötétség hazájává: megfojtva a szabadságot, tönkresilányítja a művészeteket, lefejezi a gondolatot, megtagadja Istent…Egyszóval hidegen megcselekszi azt, amit az 1793-iki férfiak lázban égve megcselekedtek. S miután apáink látták az óriások aprólékosságát, ez fogja nekünk mutatni a törpék szertelenségeit.

Viktor Hugo huszonhárom évvel korábban meglátta a véres kommünt, a párizsi gyújtogatókat, amitől visszarettent. Rákosi Viktor magyar író viszont nyolc évvel korábban figyelmeztetett, hogy mi következhet, ha a kommunisták hatalomba kerülnek. Ezt 1919 igazolta. Jó lesz vigyázni. A nemzet rombolói különböző alakokban itt vannak közöttünk, bármikor újjá éledhetnek.
Tanuljunk a történelemből!

Vezető kép: Festmény a Párizsi Kommün felkelőinek utcai harcáról a Place Pigalle-on, 1871. március 18-án. (MTI/INT/ Reprodukció)