Pesti Srácok

Miniszterelnökség: megnyíltak a Magyar Falu Program újabb pályázatai

Miniszterelnökség: megnyíltak a Magyar Falu Program újabb pályázatai

A Magyar Falu Program keretében egyházi, valamint önkormányzati tulajdonú temetők infrastrukturális fejlesztésére, önkormányzati kerékpárút építésére, kialakítására, elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlására, továbbá építési telek kialakítására, közművesítésére pályázhatnak mától az ötezer fő, vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok, illetve egyházi közösségek – olvasható a Miniszterelnökség kedden kiadott közleményében.

A Magyar Falu Program öt pályázati kiírására összesen tizenkét milliárd forintot biztosít a kormány, amelyből egymilliárd forint jut egyházi közösségek tulajdonában lévő temetők infrastruktúrájának javítására, kétmilliárd forint pedig az önkormányzati tulajdonú temetők infrastrukturális fejlesztésére. Négymilliárd forintból kerékpárutak építése, felújítása valósulhat meg. Hárommilliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre építési telkek kialakítására, közművesítésére, valamint további kétmilliárd forintból a településképet jelentősen romboló, elhagyott ingatlanokat vásárolhatják meg közcélra az egyes települések önkormányzatai.

A pályázatok beadására a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül van lehetőség 2020. szeptember 10-ig, a nyertes pályázatokról hatvan napon belül döntés születik. A Miniszterelnökség idén huszonkét pályázati kiírást tett közzé a Magyar Falu Program keretein belül a vidéki kistelepülések hátrányainak mérséklése, a népességcsökkenés megállítása, és az életminőség javítása érdekében – írta keddi közleményében Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért Felelős Kormánybiztos.

Forrás: MTI/OS; Fotó: MTI/ Varga György

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.