
Senki sem gondolt még a médiaháborúra és az Antall-kormány elleni lejárató-hadjáratra a nyolcvanas évek végén, de az előjelek már megvoltak. Amikor Stefka István a Kós Károly-szobor felavatásáról készített riportot, csak annyit súgtak neki: ne magyarkodjon! Aztán amikor meghívta az ötvenhatos Obersovszky Gyulát egy beszélgetésre, és a mártír Tóth Ilona is szóba került, azt már nehezen viselte a Mester Ákos vezette politikai csoport. Mester az adás után csak annyit kérdezett: mit csináltál, Pista?, és ebből kiderült, árulásnak vették, hogy nyíltan, őszintén beszélgettek a forradalomról. Mester Ákos, akivel Stefka István addig jó kapcsolatban volt, innentől fogva ellenségként tekintett rá. A média pedig szinte teljesen ennek a kommunista, posztkommunista, liberális csoportnak a kezében volt. Folytatjuk Stefka István médiaháborús sorozatát.
Hol hagytuk abba? Csurka Istvánnál. Amíg lehetett, a drámaíró-politikus erősítette a pártját, megadta a szellemi írányvonalat, mégha ezzel az MDF-en belül nem mindenki értett egyet.
Egy biztos, a média körüli küzdelem a választások után nem egyszerűen a balliberális ellenzék és a kormánypártok közötti csata volt, amely a köztársasági elnök Göncz Árpád és a miniszterelnök Antall József konfliktusa között húzódott, hanem arról, amit Csurka István, a médiaháború meghatározó szereplője megállapított. Az ultrabalos, neoliberális médiaelit és az egykori kádárista nomenklatúra összefogott, hogy a sajtószabadság védelmének örve alatt a korlátlan hatalmat megtartsa. Ez volt a kiinduló pontja a médiaháborúnak.
Visszatérve a szabad választás előtti két évre. Ekkoriban a Magyar Rádió már jó ideje gazdátlanná vált. Hajdu István a Magyar Rádió elnöke – előtte Budapesti Pártbizottság titkára, még korábban a KISZ KB tagja – jó érzékkel világkörüli útra ment, úgymond rádiós kapcsolatokat építeni. Nyilván már tudott valamit, nem akart részt venni az öldöklő harcban. Így a rádió vezetése gyakorlatilag Aczél György egyik emberéhez került – egy Lukács-tanítványhoz –, Agárdi Péter elnökhelyetteshez, aki szintén az MSZMP KB-ből jött, de mint kulturális-megmondó ember. Sokatmondó, hogy Agárdi 2000-től a Lukács György Alapítvány kuratóriumának elnöke. Annak a Lukács Györgynek az emlékét őrzi, aki az 1919-es kommün alatt, mint népbiztos ártatlan polgárok kivégzéseit rendelte el.
Moszkva helyett már Washingtonnak engedelmeskedtek
De nem kellett ahhoz Agárdi, hogy a Magyar Rádió politikai megmondó-emberei letérjenek az útról.
Eddig Moszkvából vezényelték őket és az MSZMP pártközpontjából. Most a többi között Sorosék súgtak nekik, a liberálisok, a pénzemberek Nyugat-Európától át az Egyesült Államokig, Tom Lantossal, Andrew Sarlóssal és Peter Munkkal az élen. Azok, akik semmit nem adtak ingyen, és akiknek közük nem volt a magyar érdekekhez.
A magyar liberálisok, az SZDSZ ehhez kapott komoly politikai támogatást, személyesen az amerikai nagykövettől, Mark Palmertől is [akit ismereteink alapján világosan a CIA emberének nevezhetünk]. A vezető balliberális újságírók, rádiósok, tévések szinte napi kapcsolatban voltak ezzel a csokornyakkendős amerikaival.
Tudjuk, ismerjük, később miként avatkozott bele a magyar belpolitikába egy másik amerikai küldött, André Goodfriend, az ideiglenes ügyvívő. Mindössze 18 hónapot töltött Magyarországon (2013 és 2014 között), de jól megzavarta az amúgy jó viszonyt az Egyesült Államokkal.
Goodfriend korábban dolgozott Tel Avivban, Delhiben, Moszkvában és Londonban, hozzánk Szíriából érkezett. Nem ismerjük áldásos tevékenységét ezekben az országokban, de kártékonysága Mark Palmeréhez mérhető. Ő is a balliberális magyar ellenzéket támogatta az Orbán-kormány ellenében. Dezinformációi, Magyarországról terjesztett rosszindulatú hírei sokat ártottak hazánknak. Hasonló történt, akár húsz évvel azelőtt, 1992 és 1993 között, amikor is az SZDSZ vezető politikusai és sajtócsatlósai azt híresztelték ország-világ előtt, hogy vége a demokráciának, vége a szólásszabadságnak.
Göncz Árpád, a szabad demokrata köztársasági elnök akkor a balliberális olasz La Stampában kétségbeesett segélykiáltás hallatott: vége a sajtó-és szólás szabadságnak kesergett a vele készített interjúban. A hazugságspirál már akkor elkezdődött.

Horn Gyula, az MSZP elnökségének tagja és Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök beszélget az ülésteremben. / Fotó: MTI
Visszatérve Goodfriendhez. Nem lehet tudni, hogy az ő keze volt-e benne, de ő hozta nyilvánosságra, hogy az USA hat magas rangú magyar tisztségviselőt tiltott a területéről korrupciós vádak miatt. Persze ez a vád sohasem bizonyosodott be. Valószínű az ideiglenes ügyvívőt azért hívhatták vissza, mert túl messzire ment. A balliberális tüntetéseken is mindig feltűnt, sőt ott volt a Fidesz székház megrohamozásánál, a rongálásoknál. Ennyit a külföldi beavatkozásokról és a médiaháború folyamatos életbentartásáról.
Mester Ákos, Bölcs István és a politikai megmondó-emberek
Nos, mint említettem, a rendszerváltás előtti forgatagban nem kellett a Magyar Rádióban ahhoz kemény vezető, hogy ne a globalista, nemzetietlen úton haladjon a rádió fő ereje. Ez volt kijelölve. Ehhez ott volt kezdetben a 168 óra stábja Mester Ákossal, Bölcs Istvánnal, Györffy Miklóssal és Nej Györggyel az élen. A Reggeli Krónika, a Déli- és az Esti Krónika többek között Havas Henrikkel, Forró Tamással [a titkos megbízottal], Rangos Katalinnal és Szente Lászlóval, akik a ruhát váltott MSZP és az SZDSZ politikai törekvéseit támogatták.
Ezek a műsorok alapvetően ellenségesen tekintettek az MDF-re, az újjáéledt történelmi pártokra, mint az FKGP, az MSZDP vagy a KDNP. A lejárató hadjárat ellenük már az első időkben elkezdődött, de a Fideszre is bizalmatlanul tekintettek, főleg amikor kiderült, hogy mégsem az SZDSZ szatelit-pártja. Akkor már ők is megkapták a magukét.
Aztán ott volt a Gondolat-Jel, amelyet többnyire Szénási Sándor és Váradi Júlia tartott kézben, így a kulturális-politikai műsor főként azokról szólt barátsággal, akik ideológiailag hozzájuk közel álltak. És persze fontos szerepet játszottak a Magyar Rádió külföldi tudósítói, akik a rendszer megbízható emberei voltak, mint például Bolgár György (New York), Zentai Péter (Berlin), Forró Evelyn (Prága) vagy Szécsi Éva (Párizs). Az összehangolt politikai munkát Szalay Zsolt, a Politikai Adások Főszerkesztőségének (PAF) főszerkesztője biztosította.

Mester Ákos fõszerkesztõ (b2), Szilvásy Rudolf képszerkesztõ (j4) és Bölcs István fõszerkesztõ-helyettes (j) a 168 Óra címû közéleti hetilap szerkesztői ülésén / Fotó: MTI
Szolgáltatásból a politikába
A Napközben Levelező- Szolgáltató Rovat ebben az időben különleges helyet foglalt el.
Nem készíthetett politikai műsort, hanem csak szolgáltató, társadalmi érdeklődésre számon tartott műsort. Ez volt a Magyar Rádió első olyan szerkesztősége, amely két órán keresztül élőben közvetíthetett beszélgetéseket, riportokat közölhetett kitelepült helyszínekről, URH-val felszerelt autókból és természetesen a stúdióban ülő műsorvezetővel, a meghívott vendégek közreműködésével. Ez ritkaság volt, mert a Magyar Rádió vezetése félt az élő műsoroktól. Hiszen akkor bármi megtörténhetett.
A Napközben 1984-ben kezdte sugározni élő adását, az egyik legprofibb riporter, Petress István vezetésével. Először a Petőfi, majd a Kossuth adókon hangzott fel a zenés magazin műsor délelőttönként. Hamar népszerű lett. Petress engem rovatvezető-helyettesnek és műsorvezetőnek hívott át a Belpolitikai rovatból, még 1985-ben. Örömmel mentem. Hetente egyszer vezettem az élő Napközbent.
Előtte országjáró riporter voltam, többször kaptam nívódíjat a munkámért, kétszer a Kritikusok díját is elnyertem dokumentum-műsoraimért, de foglalkoztam a hazai nemzetiségek helyzetével, az alkoholisták, a mélynyomorba került emberek világával. Közben szerkesztettem a Szombat Délelőtt című magazinműsort, a Pro és kontra vitabeszélgetést Szentmihályi Szabó Péterrel, és műsort vezettem a Családi Tükör című riport-összeállításban, amit Juhász Judit szerkesztett. Végeztem a dolgomat, mint a többi újságíró. Közben Szitnyai Jenővel megszerveztük a Balaton Rádió című napi fél órás műsorunkat a Balatonról, 1985-től a Kossuthon, ami az első olyan műsor volt, amelyben négy megye (Somogy, Veszprém, Zala, Fejér) idegenforgalmi érdekeit képviseltük, feltártuk a gondjait. Heti váltásban májustól szeptember végéig öt ember leköltözött Balatonföldvárra, és a térség tanácselnökeinek, kulturális megmondó embereinek, a Balaton vízügyi-, természetvédelmi-, turisztikai szakembereinek segítségével harcoltunk a többi között a víz tisztaságáért, a vitorlázás szabadságáért, a szőlőművelés és bortermelés, a vendéglátás minőségének jobbá tételéért.
Ennek is óriási sikere lett, közben a csapat csinálta a Napközbent is. Olyan riporterekkel, mint Ómolnár Miklós, Rózsa Péter, Czakó Balázs, Pásztor Magdolna, Szitnyai Jenő és jómagam. Akkor még nem számított, hogy kinek milyen a politikai hitvallása. Beszélgettünk, barátkoztunk, csak a rádiós meló számított.

Stefka István, a Balaton Rádió riportere dolgozik Balatonfüreden. A rádió a vízibalesetek körülményeivel foglalkozott július 1-én / Fotó: MTI
Telefon Boross Pétertől
Hanem, ami utána következett. Amikor hozzánk is megérkezett a rendszerváltás előszele. Lassan sok minden megváltozott. Mint említettem, 1988 körül gazdátlanná vált a Magyar Rádió. Eltűntek a szuperlektorok, a politikai műsorok nagyágyúi, akik bejártak a ,,Fehér Házba” és hallgatták az agitpropos Lakatos Ernő utasításait, most nem nagyon törődtek velünk. Ebben az időben kaptam egy telefont Boross Pétertől, Magyarország későbbi miniszterelnökétől – akit még a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállat igazgatójaként ismertem meg, s többször meghívtunk a Napközbenbe, ahol mindig kritikus hangon beszélt a magyar vendéglátás helyzetéről –, aki elmondta, hogy Kós Károly-szobrot avatnának a Wekerle-telepen. Ugyanis Kós Károly építész tervezte a Wekerle-telepet még a múlt század elején. Boross arra kért, hogy ha lehet, tudósítsunk a szoboravatásról.
Akkor nem volt még divat erdélyi magyar művészekről, írókról beszélni a rádióban, de Péter bácsinak örömmel teljesítettem a kérését. Nem tudtam, hogy a szobrot Antall József orvos-történész, a későbbi miniszterelnök fogja avatni. Főnököm, Petress Pista egy rossz szót sem mondott, de a rádió Pagodájában, egy krónikás vezető újságírótól már megkaptam a figyelmeztető jelzőt: magyarkodunk, magyarkodunk!

Bölcs István fõszerkesztõ-helyettes a 168 Óra címû közéleti hetilap szerkesztõi értekezletén / Fotó: MTI
Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy lesz változás, a Napközben szolgáltató rovatába fokozatosan beengedtem a politikát. Sorba behívtam az újonnan alakult pártok képviselőit, vezetőit egy-egy élő beszélgetésre, elsőként Lezsák Sándor, a lakitelki sátor gazdája, az MDF egyik alapítója volt a vendégem. Fekete öltönyben, fehér ingben jött. Jó volt hallani tanáros hangját, világos üzeneteit a párt céljairól a magyarság fennmaradásának érdekében. Aztán jött Für Lajos, a történész – MDF-alapító –, akivel a többpártrendszerről beszélgettünk. De vendégem volt Deutsch Tamás, Sasvári Szilárd, Vig Mónika és Tirts Tamás a Fiatal Demokratáktól, akik egy teljesen új, friss demokrácia képét vetítettek a hallgatók elé. Jött a kisgazdáktól Torgyán József, az MDF-től Horváth Balázs.
Csoóri Sándort is hívtam, de maga helyett Csengey Dénest ajánlotta. A rádióstúdió levegője akkor szikrázott a feszültségtől. Csengey minden mondata kőkemény volt, kétséget sem hagyott afelől, hogy fenekestül felfordítják a politikai rendet.
Aztán meglátogatott Kupa Mihály pénzügyi szakember, későbbi pénzügyminiszter, Mécs Imre és Tamás Gáspár Miklós az SZDSZ-től, Pozsgay Imre az MSZP-től, Ruttner György az éledező MSZDP-től [cikkünk bomlasztó tevékenységéről itt], a KDNP-t Varga Laci bátyám képviselte, az egykori demokrata néppárti nemzetgyűlési képviselő és Surján László orvos. Szabad György is a vendégem volt, az egyetemen tanított is engem, történelmi szakdolgozatom bírálója volt, aki az MDF politikai jövőképét tágította ki.
Elkezdett fogyni körülöttem a levegő
Sorolhatnám tovább a neveket. Mondanivalójuk a választások előtt sokszor nem egyezett a nemzeti-és ellenzéki kerekasztal baloldalának véleményével. Éreztem, hogy a rádió bizonyos köreiben megrökönyödést váltott ki politikai állásfoglalásom, egyszerűen fogyni kezdett körülöttem a levegő. Különösen akkor, amikor 1989. október 23-án, a 33. évfordulóra meghívtam Obersovszky Gyula újságírót, az ,,Igazság” és az ,,Élünk” főszerkesztőjét, az ötvenhatos halálraítéltet, akit a nemzetközi PEN Klub, a nagyszerű Albert Camus és társaik megmentettek a haláltól. [Camus forradalmi kiállásáról itt írtunk.]

Obersovszky Gyula író-újságíró beszédet mond Bem József szobra elõtt az október 23-i megemlékezésen 1990-ben / Fotó: MTI
Addig a Magyar Rádióban a forradalomról, a forradalom és szabadságharc elárulásáról ilyen egyórás beszélgetés nem hangzott el. Túl voltunk már azon a Pozsgay Imre bejelentésen, hogy 1956 népfelkelés volt.
Amikor Obersovszky meggyőzően, átélve beszélt Tóth Ilona végzős medikus orvos tisztaságáról, bátorságáról, akit a kirakatper után gyalázatos módon kivégeztek, majd az íróperról is szólt, azt láttam a stúdióból, hogy az ablak mögött a műszaki helység megtelt emberekkel. Emlékszem, hogy a keverőpultot kezelő lány szeme megtelt könnyel.
Többen némán álltak, nem tudtak megszólalni. Valószínű, hogy 1956-ról így még nem hallottak. Nem tudom hogyan, de ott termett a PAF két neves főszerkesztője.
Meredt szemekkel néztek. Mindenesetre, amikor kijöttem a stúdióból, egyikük, akivel addig nagyon jó viszonyban voltam, csak ennyit mondott: Pista, ezt nem kellett volna! Mester Ákos volt.
Nem tudom. Számomra ezekben a hónapokban kinyílt a világ. Nem a Nyilvánosság Klub által, hanem a magyar valóság és a történelem ilyetén fordulata miatt. Erre vártam több mint negyven évig. Osztályidegen voltam, nem vettek fel évekig az egyetemre, az öcsém (Németországban lett orvos) és a nővérem sem lehetett egyetemista Magyarországon, mérnök apámtól a kommunisták elvették a gyárát, a házát, megfosztották a munkájától, a jövőjétől. Nagyszüleim, a gyáralapító, géplakatos nagyapám házát feltörték, oda a XII. kerületi Tanács építési osztályvezetője költözött be önkényesen a családjával. Mit mondjak? Boldog voltam, hogy ismét lesz parlamentáris demokrácia, szabadság és jogbiztonság, amit addig nem ismertem, amiről csak otthon hallottam. Érthető, ha tudtam, hogy hová kellett állnom, akárcsak az a több millió ember, akik boldogak voltak, hogy ismét beköszönt a szabadság Magyarországra.
(A következő részben bemutatjuk azt, hogy nem úgy történt minden, ahogyan gondoltuk. A becsomagolt bőröndöt a volt pártállami újságírók kipakolták, mert rájöttek, hogy az MDF-SZDSZ paktum biztosítja továbbélésüket. De nemcsak továbbélésüket garantálta, hanem médiabefolyásuk 98 százalékos arányát is. Az első szabadon választott kormány megbuktatásának szándéka nyilvánvaló volt, ez volt a Taxisblokád. Kik szervezték, kik voltak a háttérben?)
A sorozat első része itt, a második itt olvasható.
Fotók: MTI
Dienes Jolán
2020-05-04 at 15:02
A győző nevü és a vele vitatkozó Varga össze keveri a szezont a fazonnal. Dr Boros Pétert, Dr. Boros Imrével. Gondolom a vitatkozók egyik Borosnak sem barátja vagy közeli ismerőse. Abban az időben, a kezdő években voltak az inteligens, értelmiségi kezdők és a kocsmai néhány fröccs után tuti véleményüket “előadó” új bolsevisták. Ezek aztén keverték a…. Igy jöttek létre az új okosok ez most a liberál-bolsi hadsereg. Semmi ismeretük nincs a múltról, de igazán a jelenről sem…..
Királytigris
2020-04-16 at 22:04
Ez az egész “rendszerváltás” egy kib….tt nagy átverés volt.
Érdekes az a réteg Magyarországon, akik a szocializmus alatt a magyar nemzetet ellen tevékenykedtek, most a kapitalizmusban is hasonlóan azt teszik.
Kérdés: Miért?
Akkor kommunisták voltak ma “liberálisok”. Számunkra egykutya mindkettő. Lényegük a magyar nemzet elleni támadás, áskálódás, lejáratás. Vágyálmuk a hatalom megragadása, a pénzcsapok kézbevétele.
Tapeino
2020-04-16 at 17:06
Azt tudják a kedves olvasók, hogy a hazaáruló Tom Lantosnak egészalakos,padon ülő, és pincsikkel terhelt bronzszobra van a posztkommunista XIII kerületben? Ja, és hol is van ez? Hát a Tom Lantos sétányon..
“Google is your best friend!” szokták mondani a kétkedőknek…
Gedeon Szánti
2020-04-19 at 10:13
….pfuj…patkányok…a komcsi 13.ker..pfuj
Vajda Miklós
2020-04-16 at 15:46
Olvasva az akkor gyakran hallott neveket, több dolog is eszembe jut.
Mennyire naívak és bizakodók voltunk, mert nem tudtuk, hogy minden előre le van játszva. De végre felszínre kerültek a családi neveltetésből adódó értékek. Sokan azt gondoltuk, hogy majd azok lesznek a mértékadó elvek és erkölcsök. Sokáig tartott a kijózanodás, amíg megértettük, hogy az ország csak gazdát cserélt, de a kizsákmányolás maradt. Az államosított (a rablást állami szintre emelő hivatalos ideológia) kedvezményezettjei ma is abból élnek, és még azt is elvárnák, hogy fogjuk be a szánkat.
Patriot
2020-04-16 at 15:29
Tiszteletem!
Jó volna egyszer a Csurka Istvánról olvasni többet itt. Annak idejen a Mester és bandája a 168 orában kézzel lábbal dobálták rá a sarat, volt ő a nácitól kezdve a hungaristán keresztül horthystáig minden. Aztán megtudtuk , hogy mindenben igaza volt. Jobb lett volna előbb megtudni! Nyilván volt aki akkor is tudta , de aki csak a médiából , sajtóbol tudott tájékozodni , azt megtévesztették ezek a gazemberek.
Kukubenkó
2020-04-16 at 14:21
És ezek a letűnt kor médiamunkásai azért ma sem földönfutók
-talán csak az elítélt forrót.az üdítőkivétel-
a rangos katalin a ballibsi média állandóan foglalkoztatottja
lsd.atv,klubrádió,a mostmár fials civil a pályán-ban megmondóként oszthatja az észt az övéinek(ugyan,miért is ne tehetné?)
Hát,itt tartunk az un.rendszarváltozás 30.évében….
havas “tanárúr”pedig kesereg a fősodorbeli médiából való kiakolbólítása miatt…..végtére is,az ő szempontjából akár
igaza is lehet ,mert:miértis pont én nem….
az ügynek egy közkatonája
2020-04-16 at 14:10
Igen,a csapos múltja nehezen,de feledhető,megbocsájtható?,
A jeleni tevékenysége miatt,megbocsájható de ne felejtsük el
A klasszikust,Illyést idézve:”nem az számít,ecsém…..
sanda sün
2020-04-16 at 14:04
Nagy érdeklődéssel olvasom Stefka úr visszaemlékezéseit. Számomra sok fontos részlet csak ezek alapján világosodik meg utólag. Még az lenne a kérésem, hogy – amennyiben van erről tapasztalata – arra is térjen ki, hogy ez a folyamat hogyan zajlott le a nagyobb vidéki városokban. Mert persze a főváros a legfontosabb, de teljesebbé teszi a képet a vidék beemelése.
sanda sün
2020-04-16 at 14:00
Nagy érdeklődéssel olvasom Stefka úr visszaemlékezéseit. Számos új elemre csak most derül fény. Az a kérésem, hogyha lehet, a későbbi részekben arra is térjen ki – ha vannak ezzel kapcsolatos tapasztalatai -, hogy ugyanez a folyamat a vidéki nagyobb városokban hogyan zajlott le. Kétségtelenül a főváros a legfontosabb, de talán a vidék is megér néhány szót.
Csorba Erik
2020-04-16 at 11:55
Sajnos jóval többről volt szó, mint hogy a Kádár – rendszer egykori funkcionáriusai védekeztek volna a rendszert váltani akaró, naiv, magyarságukat vállaló homo ludensekkel szemben. Döntő szerepet játszott benne a Holokausztot túlélő, Izraelt megalapító és megvédő zsidó földalatti mozgalom – hívhatjuk cionizmusnak – mint “ideológia”, a magyarok számára láthatóan kártékonyak pedig a hazai prédaleső kiszolgálói, illetve az általuk használt hazaáruló hasznos idióta filoszemiták voltak. A magyarság lába alól igyekeztek kiszervezni az országot – ma már meghaladott a mozgalmuk és szakértők szerint hibás is volt a stratégia -. Napjainkban újabb – nem kevésbé veszedelmes – a kihívás, a komprádorok leszármazottai modernizálódtak hozzá, és hasonlóan gyűlölik a magyarokat. Ha Stefka úr sorozatának következő részében a taxisblokádra fog emlékezni, arra betárazok.
Molnár József
2020-04-16 at 11:13
Tegyük hozzá, hogy a rendszerváltás előtt a rádióban szombatonként volt 168 óra című műsor. Ebben Mester Ákos úgy tett mintha milyen keményen odakérdezne a politikusoknak. Valójában színház volt az egész.
Gedeon Szánti
2020-04-19 at 10:11
….pontosan így…szemétládák…mint hoffi…mi meg megettük…
ViAM
2020-04-16 at 10:28
Tényleg elképesztő változáson mentek át az emberi kapcsolatok már ’80-évek közepétől. Míg előtte olyan nagyágyúk, mint Csurka, Ungvári, Görgey és a többiek két(?) kanállal habzsolták a világi életet, utána – nemcsak koruk miatt – a belőlük előtört eredeti eszméiknek éltek, egymást meggyűlölve.
Győző2018
2020-04-16 at 10:24
Boros gazember. Maga vallotta be, hogy az MDF alapítóit, Lezsákékat tudatosan fúrta Antallnál, majd az irányítása alatt ( farizeus nyilatkozatokkal próbálta leplezni) Dávid és és Herényi kirúgták az alapítókat és híveiket, kiüresítették az MDF-et, majd a hulláját felajánlották az SZDSZ-nek.
( A recept a Jobbiknál is Vona, Novák, Toroczkai révén pompásan működött.
Rájuk fogta, hogy “népi bal”. Semmi “bal”, hanem népi, magyar, nem pesti (!).
Boros, a vendéglátós. Tudjuk, hogy a vendéglátóiparban, főleg a szállók, nagyobb, frekventáltabb egységek vezetői be voltak kötve.
“Péter bácsi” határtalanul sokat ártott a nemzeti oldalnak.
Engem nem hat meg a Kós-szobor avatás. Sokan helyezkedtek, építették magukat, hogy átmenthessék jobb időkre.
Az egyik legkétesebb, legundorítóbb figurája a 90 utáni politikának.
Varga László
2020-04-16 at 17:11
Tisztelt Győző2018! Boros Imre MDF-es miniszter a Dél-Pesti Vendéglátó Vállalat vezérigazgatójaként az MSzMP hírszerzésének beszervezett irányítója volt. Minden kelenföldi kocsmában működtek lehallgató készülékek és rejtett foto-berendezések. Állítólag voltak megmanipulált hamutartók. Ez a hétpróbás gazember – együtt az ugyanilyen gazember Antallal – játszotta el, hogy ő “nemzeti”, meg hogy MDF-es, meg hogy magyar. Pedig kitartott ügynök volt mindkettő. Hóbagoly egy szemét, nála csak Antall a nagyobb szemét, a Rózsadombi Paktum, és az elszámoltatás elszabotálása miatt. Antall síremlékére minden vörös festék kevés. Hóbagoly emléke merüljön örök feledésbe.
Gönczi Lídia
2020-04-18 at 08:24
Boross Péter!!!! Nem Imre
Szép József
2020-04-18 at 14:11
Én jártam Boros lakásában, mint szerelő- A háromemeletes házban, ahol a lányához külön lépcsőház vezetett, akkora vagyon volt felhalmozva, hogy bennem ott fogalmazódott meg, ezeknek azért kellett a rendszerváltás, hogy a vagyonukat legálissá tehessék. A lánya Afrika mániás volt. A ház tele volt hatalmas életnagyságú ébenfa szobrokkal például. Ezek mindent gyűjtöttek. A másik a Mészáros, ha jól emlékszem. A Keleti pu. melletti vasutasházban lakott. Miniszterhelyettesi rangban ő volt a MÁV teherszállítási ágazatának a főnöke. Egybe volt nyitva három emeleten a lakása, egy belső lépcsőn lehetett az egyes szintek között. Mániákusan gyűjtötte a Zsolnai eozin szobrokat vázákat. Mondanom se kell, tele volt a három emelet velük. Mesélte, hogy amelyik vonat Pécsre ment, a mozdony vezetőnek ki volt adva, hogy a nevére a Zsolnai gyár vezérigazgatója által letett csomagot hozza el. Ahány vonat ment Pécsre, az mind hozott egy-egy csomag eozin valamit. A Zsolnai múzeum vezetői csak ámultak volna, ha látják. Így ment ez annak idején.