mester Ákos
„Fő-sztálinistának denunciáltak, ám az idő igazolta döntéseinket” – ÁVH-s tisztből lett alapító munkásőr Ipper Pál, aki utóbbira 1981-ben is büszke volt
Megdöbbentő, hogy milyen emberek alakították a kádári propagandát, majd lettek a Mester Ákosok, Bolgár Györgyök és Juszt Lászlók mesterei. Ipper Pálról a rendszerváltoztatás idején már suttogták, hogy az ÁVH tisztje volt, de azt kevesen tudták, hogy az egyházüldözés egyik igen aktív fogaskereke volt. Sötét, koncepciós ügyek résztvevője. Az ÁVH-tól a Rádióhoz került, de ott sem lett mondjuk „reformkommunista” [a Sztálin halálát követő belső divathullámnak megfelelve], az ötvenhatos forradalom és szabadságharc után a Munkásőrség alapító tagja lett. Majd járta a vidéki szerkesztőséget. „Neki kellett beindítani a vidéki rádióstúdiókat. 1956 decemberétől 57 nyaráig járta az országot. Székesfehérváron, Szombathelyen, Győrben, Nyíregyházán és Pécsett dolgozott a kétfrontos harc szellemében, kidolgozta a helyi rádiók műsorpolitikájának szilárd elvi alapjait” – írták róla a Munkásőrség 1981-es cikkében. A megtorlás idején alapított párthadsereget csak amerikai kiküldetése idején hagyta ott. Ha ezt Mester Ákos tudná! A 168 Óra mögött is egy állambiztonsági leányvállalat állt – Előrendelhető Mező Gábor médiaátmentős könyve
Február végén megjelenik A média lenyúlásának titkos története című könyvem, amely röviden összefoglalva arról szól, hogy hogyan szerezte meg, illetve tartotta meg a posztkommunista hálózat a kulcspozícióját a magyar médiában. Most egy olyan történetet villantok fel, amelyet korábban még nem publikáltam, és amely a 168 Óra elindításáról szól. Kiderült, hogy az ismerten baloldali lap és a Tallózó mögött is egy állambiztonsági leányvállalat állt, egészen pontosan az a Delta Könyvkiadó, amelyet a legfontosabb időszakban az MNVK-2. tisztje vezetett. A háttérben felbukkan Siklósi Norbert, a médiacár és persze Demján Sándor is. A 168 Óra elindításában egyébként Mester Ákosék mellett az MSZMP KB korábbi hírhedt munkatársa, Agárdi Péter is komoly szerepet vállalt. Utóbbi mind a Tiszatáj, mind a Mozgó Világ elleni akcióikban is részt vett, együttműködve az állambiztonsággal. Az is sokatmondó, hogy a 168 Óra mögött álló Háttér Kiadó (benne a Deltával) akkor szállt ki a két lap mögül, amikor 1990-ben a többi állambiztonsági testvérvállalat is lebukott. A vizsgálat elindult, a Háttér Kiadó feje, Erdei Grünwald Mihály pedig az ébredő antiszemitizmusra hivatkozva hirtelen Izraelbe költözött, hogy a két lap a Demján Sándor érdekkörébe tartozó Reformhoz, illetve a Mai Nap Kft.-hez kerüljön... A kígyó ismét a saját farkába harapott. A fotelben szervezkedő, egykori garázsmester Havas Henrik és az ÁVH-s Ipper Pál 168 órája – Stefka István a médiaháborúról (4.)
1990 tavaszán dőlt el, hogy nem lesz nagytakarítás a sajtóban. Vagyis ott sem. Nagy? Semmilyen. Az egykori hálózat, az élcsapat átmentette magát, és nekitámadt az MDF-kormánynak. Bár a liberális Magyar Hírlap 1990-es cikke szerint, Stefka Istvánék csak elképzelték a lövészárkokat, azok valóban léteztek. Stefka rádiósként pontosan látta a kulisszatitkokat, hogy hogyan lett Rózsa T. Endre "ellenség" a posztkommunisták szemében azért, mert feszegette a 168 óra című hetilap furcsa létrehozását. A 168 óra rádió adása mögött, amúgy Ipper Pál, az egykori ÁVH-s tiszt állt, ő hozta létre a Mester Ákos vezette élgárdát. Akkoriban, a nyolcvanas évek végén már az egykori garázsmester Havas Henrikék is szervezkedtek, aztán létre is jött a Nap-tv, amibe később Havas hozta be Gyárfást, és az ő amerikai magyar maffiózó partnerét, Bodnár Györgyöt. Stefka István folytatja médiaháborús sorozatát, azt, hogy hogyan látta belülről ezt az egyenlőtlen harcot. „Mit csináltál, Pista?” – Így lett Stefka István Mester Ákosék gyűlölt ellensége (Médiaháború, 3. rész)
Senki sem gondolt még a médiaháborúra és az Antall-kormány elleni lejárató-hadjáratra a nyolcvanas évek végén, de az előjelek már megvoltak. Amikor Stefka István a Kós Károly-szobor felavatásáról készített riportot, csak annyit súgtak neki: ne magyarkodjon! Aztán amikor meghívta az ötvenhatos Obersovszky Gyulát egy beszélgetésre, és a mártír Tóth Ilona is szóba került, azt már nehezen viselte a Mester Ákos vezette politikai csoport. Mester az adás után csak annyit kérdezett: mit csináltál, Pista?, és ebből kiderült, árulásnak vették, hogy nyíltan, őszintén beszélgettek a forradalomról. Mester Ákos, akivel Stefka István addig jó kapcsolatban volt, innentől fogva ellenségként tekintett rá. A média pedig szinte teljesen ennek a kommunista, posztkommunista, liberális csoportnak a kezében volt. Folytatjuk Stefka István médiaháborús sorozatát. „A szemétkosárba fogunk titeket visszadobni” – Mindenki célpont lett, aki a nemzetet képviselte (Stefka István és a médiaháború, 2.rész)
Harminc éve, 1990-ben tört ki a médiaháború. Stefka István ott harcolt az első sorban. Most visszatekintő sorozatot indított, amelynek népszerű első része után következik a folytatás. Szó lesz a tiszta szívű Csengey Dénesről, akit halála előtt pár nappal Stefka István még beszélgetésre várt, és arról a Csurka Istvánról, aki már 1990-ben mindent világosan látott. „A szemétkosárból emeltünk ki, oda is kerültök vissza”, mondta a szélsőliberális Gádor Iván a Fideszről, miután a párt nem volt hajlandó részt venni a kormánybuktató Taxisblokádban, de ugyanúgy viselkedtek mindenkivel, akik a nemzeti érdeket próbálták képviselni. Amikor Aczél Endrét, a katonai hírszerzés emberét leváltották, ő az egész baráti sajtót telesírta bánatával, mialatt Abu Dzabiban nyaralt. Csurka akkor írta meg, hogy nem hagyhatjuk, hogy egy törpe kisebbség irányítson. Rögtön antiszemitizmussal vádolták, pedig ő kádári-aczéli hálózat továbbélésre, a régi klikk átmentett és új uraira gondolt. Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét. 
