Mit jelent Európának az orosz–ukrán háborút lezáró békejavaslat?

Olaszország a múlt héten négy pontból álló béketervet nyújtott be António Guterres ENSZ-főtitkárnak az ukrajnai konfliktus lezárására. Az olasz javaslat üdítő fejlemény az európai vezetők a háborúhoz való eddigi viszonyulásához képest, hiszen a konfliktus eszkalálása helyett annak feloldására törekszik, első ránézésre egészen konstruktív módon. A javaslat ugyanis mindkét fél számára előrelépést jelenthet a jelenlegi helyzetéhez képest: Oroszország elérheti Ukrajna semlegességét, ráadásul áttételesen folytathatja terjeszkedését is, Ukrajna pedig semmi olyat nem veszít, amit de facto ne veszített volna el már 8 évvel ezelőtt, sőt, területi integritása lényegében helyreállhat, ha hajlandóak magasabb fokú autonómiát biztosítani az orosz nyelvű kisebbségek lakta Donbásznak. Az arcvesztést tehát mindenki elkerülhetné – kivéve az EU-t.

Az orosz–ukrán háború kitörésekor Nyugat-Európa első reakciója Ukrajna felfegyverzése volt, és bár elvétve akadtak a konfliktus lezárását sürgető nyilatkozatok, az EU politikája az amerikai érdekekkel került metszésbe. Aki pedig a szankciós háború geopolitikai, vagy gazdasági – esetleg szociális – racionalitását meg merte kérdőjelezni, azt visszavonhatatlanul oroszbarátnak bélyegezték meg, az uniós politika pedig látszólag a konfliktus mélyítésében volt érdekelt az elmúlt hónapokban azáltal, hogy fegyverekkel és nem kevés pénzzel tömte ki Ukrajnát. A háború és a vele járó szankciócunami azonban úgy tűnik, kikezdte az európai országok tűréshatárát is. A szankciókba eddig csendesen beletörődő Olaszország a héten egy béketervezetet nyújtott be António Guterres ENSZ-főtitkárnak, amely mindkét hadviselő felet megkímélheti az arcvesztéstől – a balek szerepét ugyanis az EU-nak, pontosabban a Bizottságnak szánja Olaszország.

Olaszország indíthatja el az ukrán–orosz béketárgyalásokat?

A La Repubblica olasz lap robbantotta a hírt múlt héten, miszerint Olaszország egy békeszerződési tervezetet tett le az ENSZ asztalára. 

Partnereinkkel és szövetségeseinkkel, köztük Ukrajnával együtt dolgozunk egy béketerv kidolgozásán

– mondta az olasz külügyminisztérium szóvivője, aki nem kívánt további részleteket közölni. A titkolózás igencsak nagy az ENSZ részéről is: Guterres szóvivője szintén nem kívánta kommentálni a javaslatot. Az azonban kiderült Luigi Di Maio szavaiból, hogy a tervezet elsősorban lokális tűzszünetet ír elő a fronton, lehetővé téve a polgári lakosság evakuálását, valamint egy általános fegyvernyugvás feltételeinek megteremtését, amely „hosszan tartó békéhez” vezethet. A La Repubblica olasz lap több más pontot is nyilvánosságra hozott: ezek többnyire Mario Draghi miniszterelnök és más nyugat-európai vezetők nyilvános megjegyzéseit tükrözik, és négy pontban foglalhatóak össze.

Oroszország és Ukrajna is úgy nyer, hogy pozíciót veszít

A béketerv első lépése a lap szerint a már említett tűzszünet és a frontvonalak demilitarizálása. A második javaslat, hogy az orosz követeléseknek megfelelően Ukrajna semleges ország lenne, és biztonságát egy még meg nem határozott országcsoport garantálná. A terv ezen részének körvonalait egy békekonferencián vitatják meg, azonban arra valószínűleg alacsony pénzt fizetnek a bukmékerek, hogy a békefenntartásban „rutinos” Egyesült Államok a felügyelői csoportban lesz. Ez természetesen óriási (kommunikációs) siker Oroszországnak, hiszen Ukrajna NATO-törekvései ezzel teljesen kútba esnek, ugyanakkor a nemzetközi garanciák biztosítják az ország fegyveres védelmét – vagyis végső soron Ukrajna ugyanott tartana, mint a NATO-csatlakozással, de Oroszország kényelmesen kommunikálhatna „stratégiai sikerről”.

A harmadik pont az Oroszország és Ukrajna közötti kétoldalú megállapodás a Krím és Donbász jövőjének tisztázására. A megállapodás foglalkozna a kulturális és nyelvi jogokkal, és garantálná az emberek, az áruk és a tőke szabad mozgását. A Repubblica szerint a terv arra is kitér, hogy a Krím és a Donbász a jövőben szinte teljes autonómiával rendelkezne, beleértve a védelmi, katonai kérdéseket is, de jogilag Ukrajna része lenne. Utóbbi elképzelés lehet talán a legvitatottabb pont egy esetleges békekonferencián, ugyanis a Krím már 2014-ben népszavazást tartott az Oroszországhoz való csatlakozásáról, amelyet Moszkva legitimnek ismer el, így számára ez a pont visszalépés lenne. Ugyanakkor a Donbász esetében egy teljesen autonóm kváziállam létrehozása teljesen beleilleszkedne az orosz külpolitika elmúlt 25 évének gyakorlatába, legyen szó akár Abháziáról, Dél-Oszétiáról, esetleg Csecsenföldről – utóbbi katonái éppen Mariupol ostromának végstádiumát bonyolítják. Ukrán szempontból sem egyszerű a képlet, hiszen a fent felvázoltakkal két értékes régióról is kvázi lemondana az ukrán központi kormányzat. Ugyanakkor, mint azt fent már írtam, a Krím esetében de facto nincs miről lemondania a Zelenszkij-adminisztrációnak, hiszen az gyakorlatban már 8 éve nincs a központi kormányzat irányítása alatt, ugyanez pedig a Donbászra is igaz, azzal a különbséggel, hogy a régióban még elhúzódó polgárháború is súlyosbítja a helyzetet évek óta. A békeszerződés legalább utóbbit orvosolná, ha a központi irányítás helyreállítását nem is biztosítaná. Márpedig annak helyreállítására az orosz haderő minden késlekedése/ügyetlenkedése ellenére sincs sok esélye az ukrán hadseregnek, a NATO/EU/ENSZ/nyugati nagyhatalmak pedig elég határozottan kijelentették, hogy nem kívánnak katonailag beavatkozni a konfliktusba, vagyis az esetleges revíziós törekvéseket az ukrán haderőnek egyedül kell elérnie.

Ennek a távolmaradásnak az elismerése a negyedik pont: egy többoldalú békemegállapodás az Európai Unió és Oroszország között, amely magában foglalná az orosz csapatok fokozatos kivonását Ukrajnából és a Moszkva elleni nyugati szankciók felszámolását.

A realitások mentén gondolkodva tehát Ukrajnának ezen koncessziók jelenthetik a menekülőutat a keleti területeik annexiója elől, míg Oroszország elérhetné a hivatalos célkitűzését, azaz az orosz kisebbség megsegítését. Ez azt jelentené, hogy mindkét fél javíthatna a háború előtti helyzetén: Ukrajna területi integritása valamivel jobb bőrbe kerülhet, Oroszország pedig két újabb szövetséges kváziállammal bővítheti kiterjedt csatlósrendszerét – ráadásul a nyugattal való gazdasági kapcsolatait is újraépítheti. Utóbbihoz a lehetőséget pedig maga a Nyugat kéri Oroszországtól a felvázolt békeszerződésben, miután mindössze három hónap alatt teljesen elvágták a kapcsolatokat. Hogy ez milyen tárgyalási helyzetet hoz, ahhoz nem kell jóstehetség. Európának pedig sikerült elveszítenie egy olyan háborút, amit meg sem vívott.

Az pedig, hogy még ez is a jobbik eset, az eddigi, USA- és zöldközpontú „varázs átalakuláshoz” képest megmutatja, milyen helyzetben is van pontosan az Európai Unió, illetve az azt vezető Bizottság: mindent kockára tettek az elhibázott szankciós politikával, most pedig képmutató módon mégis kitáncolnának. Kérdés, hogy az ilyesfajta márkizayizmust mennyire tolerálja a nemzetközi nagypolitika.