Nem túlzás azt állítani, hogy az 1980-as évek első felének legnagyobb diplomáciai szenzációja volt itthon Margaret Thatcher brit miniszterelnök 1984-es magyarországi látogatása. A hivatalos vizit természetesen nem a semmiből jött; mint azt az időközben a titkosítás alól feloldott dokumentumok mutatják, hosszas, évekig tartó szervező munka előzte meg a látogatást, amelyben a világpolitika éppen aktuális fordulatai is bőségesen befolyásolták, hogy végül mikor kerülhetett rá sor. Thatcher asszonynak még arra is figyelnie kellett, hogy a tárgyalások során milyen témákat nem illik érintenie, még ha a nyugati közvélemény valamelyest el is várta tőle a közvetlen konfrontációt Kádár Jánossal. Aligha maradt volna meg azonban a politikai emlékezetben ez a hivatalos látogatás, ha nem fűszerezték volna azt szokatlannak számító kísérő programokkal, mintegy érdeklődő nyugati turistaként is tekintve a szabad világ akkor legnagyobb befolyású női vezetőjére.
Az 1980-as évek világpolitikai játszmái közepette „pártunk és kormányunk” vészesen kereste a gazdasági mozgástér bővítésének lehetőségét, egyszersmind legitimálni kívánta magát a nyugati közvélemény előtt, amely két és fél évtized után sem felejtette el 1956-ot, és pontosan tisztában volt azzal, hogy a Magyar Népköztársaság féltudásúnak tartott vezetői elitje a Szovjetunió bábja. Nagyobb problémát jelentett azonban a nemzetközi színtéren viszonylag jelentéktelen szereplőnek tartott hazánk általános megítélésénél, hogy a hidegháborús fegyverkezési verseny szovjet részről a keleti blokk gazdasági kifulladása és a Moszkvában jelentkező főtitkár-utódlási gondok ellenére sem akart csillapodni. Ronald Reagan háborús retorikája nem sejtetett sok jót ránk nézve, ennek ellenére az Egyesült Államok mégis jóváhagyta az IMF-hez és a Világbankhoz való csatlakozási kérelmünket, mintegy a kisebbik rosszat választva, az amerikai diplomácia ugyanis pontosan tisztában volt vele, hogy a szovjetek a magyar bankrendszer megcsapolásával próbálnak forrásokhoz jutni, azt pedig mindenképpen el akarták kerülni, hogy Magyarország fizetésképtelenséget jelentsen – valószínűleg nem hiányzott nekik még egy közép-kelet-európai válsággóc. Az Egyesült Királyság is tartott egy Nyugat-Európára továbbgyűrűző pénzügyi válságtól, ezért a Bank of England is részt vállalt a Magyarország számára felkínált pénzügyi mentőcsomagból.
Brit diplomáciai feljegyzések alapján azt tartották Londonban a Magyar Szocialista Munkáspártról, hogy paradox módon valószínűleg ez az egyetlen olyan hatalmi intézmény Magyarországon, amelyben a szovjet ügynökök beágyazottsága elhanyagolhatónak tekinthető, így a hazánkba akkreditált brit nagykövet egyáltalán nem volt elutasító, amikor az állampárt egy magas rangú tagja nem hivatalos úton megkereste és tudatta vele, hogy hazánk örömest ápolna szorosabb kapcsolatokat az Európai Gazdasági Közösséggel, ha lenne erre lehetősége. A hidegháborús feszültség kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolatok kiépítésén keresztül történő enyhítése érdekében állt az Egyesült Királyságnak és Magyarországnak is – az előbbinek különösen Reagan háborús konfliktussal való fenyegetőzését ellensúlyozandó, Thatcher ugyanis korábban nem vette jó néven, hogy az amerikai elnök restséggel, az egyértelmű szembenállás fel nem vállalásával vádolta meg atlanti szövetségeseit. Nem csoda, hogy 1983 végére a brit miniszterelnök asszony már nem utasította el a magyar fél meghívását, így végre sor kerülhetett a találkozó megszervezésére.
Fokhagyma, méz és paprika
Bár az előzmények megvilágítása elkerülhetetlen Thatcher asszony látogatásának kontextusba helyezéséhez, e cikknek – terjedelmi korlátokból kifolyólag és jelenkori relevancia híján – nem célja ismertetni a háromnapos brit miniszterelnöki látogatás kimenetelét és összegzést nyújtani eredményességéről, vagy annak ellenkezőjéről. Az utókor – és az átlagember – szempontjából sokkal érdekesebb, hogy a Vaslady hol fordult meg ez alatt a három nap alatt. Az események rekonstrukciója a Margaret Thatcher Foundation honlapján közölt, kutatható határidőnapló-kivonatokban foglalt időpontok és állomáshelyek alapján lehetséges.
Budapest, 1984. február 4. Margaret Thatcher (k), a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó brit kormányfő a Tolbuhin körúti Nagyvásárcsarnokban magyar paprikát vásárol. A vendéget Czobor Péter, a csarnok igazgatója köszöntötte és kalauzolta az 1889-96 között eklektikus stílusban épült bevásárlóközpontban. MTI Fotó: Soós Lajos
Az 1984. február 2-ai, esti megérkezést követően február 3-án a brit nagykövetség meglátogatása és egy országházi idegenvezetés mellett a Hősök terén történő koszorúzásra került sor, ahogy az arra a napra vonatkozó napirend szerint némi városnézés is belefért Esztergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes társaságában. Az igazán színes programok viszont a vizit harmadik napjára, február 4-ére maradtak. Utólag nehéz rekonstruálni, hogy a brit vagy a magyar fél ötlete volt-e, esetleg Thatcher asszony személyes kívánsága a budapesti Nagyvásárcsarnok felkeresése, ám tény, hogy az e napi program lényegében ott indult. Képzelhetjük, milyen felzúdulást kelthetett, hogy egy átlagos szürke szombat reggelen egyszer csak testőrök gyűrűjében feltűnt a világ legmeghatározóbb női politikusa Budapest központi piacán, és még vásárolt is… A rocksztároknak kijáró fogadtatás talán nem is volt meglepetés ez esetben.
Kevésbé közismert tény, de Margaret Thatcher a politikusi hivatása gyakorlása mellett sem tagadta meg feleség- és háziasszony-mivoltát, így kifejezetten szeretett főzni, sőt, gyakorta előfordult, hogy kabinetjének tagjait saját maga vendégelte meg, miközben természetesen a napi ügyek megtárgyalása sem maradhatott el. E minőségében is láthatjuk a brit királyi család életét bemutató The Crown című Netflix-sorozat tavalyi, negyedik, a ’80-as években játszódó évadában, a magyar tévénézők számára a főleg az X-aktákból ismert Gillian Anderson zseniális alakításában.
Gillian Anderson a The Crown című sorozatban, Margaret Thatcher szerepében. Forrás: sorozatjunkie.hu
Megállt egy idős vidéki bácsinál, hogy mézet vegyen a férjének. A kofa nem volt hajlandó pénzt elfogadni, Thatcher pedig ingyen nem kérte a mézet. Végül úgy egyeztek meg, hogy egyet kifizet, egyet pedig ajándékba kap. Érvelni nagyon tudott
– emlékezett vissza Bánlaki György tolmács 2013-ban, Margaret Thatcher halálakor a Borsban.
A csarnok igazgatója szerette volna egy csokor virággal köszönteni Thatchert, de neki nem engedélyezték. Mondtam, hogy akkor én majd átadom. Amikor hozzánk ért, a virág után magyaros termékeket is felkínáltam: paprikafüzért, fokhagymát és dióbelet. Nem akartam pénzt elfogadni, de ő erősködött és egy borítékból kivett két százast, amelyeket azóta is őrzök egy emlékkönyvben
– mondta ugyanekkor a Borsnak Kmetty Ágoston kereskedő.
Maggie from the block
A konzervatív politikus ezután felkereste a brit katonai temetőt Solymáron, majd a konvoj Szentendre felé vette az irányt, ahol az igazán különleges programpont nem is a Kovács Margit Múzeum megtekintése volt, hanem egy városszéli építési terület felkeresése, a Lászlótelepen ugyanis a Wimpey nevű brit építőipari vállalat saját technológiájával építettek négyszintes társasházakat. Egy, a Downing Street fejlécével ellátott, titkosítás alól feloldott levél szerint Thatcher asszony különösen várta ezt a programot, és mint az a Magyar Távirati Iroda fényképén is látható, egy lakást is megtekintett.
Szentendre, 1984. február 4. Margaret Thatcher brit kormányfő a Szommer család lakásának erkélyén áll, akik a László-telepen vendégül látták a brit Wimpey-cég No-fines technológiájával épített lakásait megtekintő politikust. MTI Fotó: Soós Lajos
Mint az egy másik visszaemlékezésből kiderül, a rövid városnézést persze grandiózus előkészületek előzték meg: Szentendre főterét meleg vízzel mosták le a látogatás reggelén, egy hét alatt aszfaltozott utat építettek az angol technológiával épített panelekhez, és minden követ megmozgattak, hogy olyan teáskészletet kerítsenek, amely méltó egy brit miniszterelnökhöz.
A programban szerepelt még aznapra egy ebéd a visegrádi Silvanus szállóban, a budakalászi Gyógynövénykutató Intézet meglátogatása, majd sajtótájékoztató Budapesten, és ezzel le is zárult Margaret Thatcher nagy visszhangot kiváltott magyarországi látogatása. Brit miniszterelnök korábban soha nem járt hazánkban, és a Vaslady a rendszerváltozás után sem feledkezett el rólunk, ugyanis hat évvel később, 1990. szeptember 18-án, a Gundel étteremben a következőket mondta, immár a szabadon választott Antall József miniszterelnök társaságában:
Hat év után nagyon jó visszatérni Magyarországra, annyi minden történt ezalatt az idő alatt, sokkal több, mint azt akkor bármelyikünk is előre láthatta volna. Optimisták voltunk, de közel sem eléggé optimisták!
Konzervatív politikusként természetesen Antall József őszinte méltatása sem esett nehezére.
Ezekben a nehéz és kényes időkben boldog lehet a magyar nép, hogy egy olyan miniszterelnöke van, aki megadja az irányt, amelyben a nemzet eljuthat a jólétbe és arra a helyre Európában, amelyet Magyarország nagyszerű történelme és népének adottságai alapján joggal megérdemel
– mondta Margaret Thatcher az MTI korabeli tudósítása szerint.
A gyümölcsözőnek induló magyar–brit együttműködés végül nem teljesedhetett ki Thatcher vezetésével, pártja ugyanis nem sokkal később, a választási ciklus derekán, 1990 novemberében megpuccsolta, arra hivatkozva, hogy a miniszterelnök asszony „az európai integráció szorosra fűzésétől ódzkodó magatartása és a brit gazdasági recesszióval szemben mutatott tehetetlensége miatt aligha alkalmas arra, hogy a legkésőbb 1992 közepén esedékes legközelebbi parlamenti választásokon ismét győzelemre vezesse a Konzervatív Pártot” – fogalmazott ekkor a Magyar Távirati Iroda londoni tudósítója. Ahogyan másfél évtizeddel korábban, először árnyék-miniszterelnökként, majd 1979-től választást nyerve és kormányfővé válva zsebre vágta a hagyományosan férfi dominanciájú pártját, a hetvenes éveket politikai értelemben csak végigszenvedő torykat, úgy most a toryk vágták zsebre őt. Margaret Thatcher utódja a karizmátlan John Major lett, az Egyesült Királyság pedig végérvényesen elvesztette világhatalmi vezető szerepét és európai középhatalommá zsugorodott. Bár Thatcher választói megítélése 11 évnyi regnálása alatt sosem volt igazán fényes, és a miniszterelnök asszony ma sem számít afféle feminista ikonnak – minden bizonnyal megkérdőjelezhetetlen konzervativizmusa, a hagyományos értékrendben való hite miatt –, miniszterelnöksége utólag mégis egyfajta aranykornak számít Nagy-Britannia modern kori történelmében.
Források: margaretthatcher.org, Bors, HVG, Mandiner, MTI; Vezető kép: MTI/Manek Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS