Pesti Srácok

MLSZ – Egymillió forintos pénzbüntetés a kupadöntős csapatoknak

MLSZ – Egymillió forintos pénzbüntetés a kupadöntős csapatoknak

Egyformán egymillió forintos büntetést szabott ki a Magyar Kupa szerdai döntőjében szereplő Budapest Honvédra és Mezőkövesdre a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

Az mlsz.hu pénteki híre szerint a két klub "a sportzónára vonatkozó szabályzat súlyos megsértéséért" kapta a pénzbírságot, a játékosok ugyanis a kijelölt sportzónát elhagyva kimentek a szurkolók közé. A Magyar Kupa döntőjét – amelyet a Puskás Arénában játszottak 10 ezer néző előtt – a Budapest Honvéd nyerte 2–1-re. Az MLSZ pénteken délelőtt, közleményében azt írta, hogy összességében elégedett a klubok munkájával, és a szurkolók meghatározó többségének fegyelmezettségével is a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú intézkedések kapcsán. A szövetség kitért ugyanakkor a kupadöntőn történtekre is, és jelezte: egy esetleges indokolt szankció a rendezőt, azaz a szövetséget sújtja, amit a szervezet tudomásul vesz. Az MLSZ szerint a folyamatos tesztelés mellett az egyik legnagyobb felelőtlenség és legkockázatosabb dolog a folyamatos teszteléssel figyelt játékosok és az egészségügyileg ellenőrizetlen szurkolók esetleges érintkezése. A szurkolók és játékosok közös gólöröme, mérkőzés utáni ünneplése a jelenlegi különleges helyzetben kifejezetten kockázatos, felelőtlen, és ezek miatt az MLSZ szabályai által tiltott.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MLSZ.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.