Pesti Srácok

Vitézy: módosították a taxirendeletet az utasok és a szabályszerűen működő taxisok védelme érdekében

Vitézy: módosították a taxirendeletet az utasok és a szabályszerűen működő taxisok védelme érdekében

A koronavírus-járvány idejére felfüggesztett, a taxijárművek korára vonatkozó szabályok az év végével lejárnak, a 2017. január 1. előtt nyilvántartásba vett taxijárművek maximálisan megengedett életkorát pedig 10-ről 13 évre emelték. A 2017 óta forgalomba helyezett autók esetében marad a 10 éves szabály – ismertette a közlekedésért felelős államtitkár. Vitézy Dávid elmondta azt is, hogy a fuvarszervező cégek ezentúl öt évre kapnak engedélyt, továbbá akkor is lehet büntetni a jövőben a jogtalanul működő taxisokat, ha nem volt próbautasuk.

Az államtitkár közölte, hogy megteremtik a jogszabályi feltételeit, hogy a taxiszolgáltatók bekapcsolódhassanak a közösségi közlekedési közszolgáltatásba.

– magyarázta.

– fejtette ki a TIM államtitkára.

Öt évre adnak engedélyt ezentúl

Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy szigorítják a taxis engedélyek kiadását is, hogy a nem megbízható vállalkozásokat gyorsan ki lehessen szűrni a piacról.

– magyarázta, hozzáfűzve: maga a szabálytalanság bizonyítása is problémát jelentett, ha a taxidroszton várakozó taxis megtagadta a próbautazást. Ez mostantól egyértelműbbé válik, az utasoknak és a hatóságoknak is több lehetőségük lesz. Vitézy Dávid bejegyzése szerint szigorítják a taxis fuvarszervezők és diszpécserszolgálatok működésének feltételeit: az eddigi szabályok szerint csak egyszer, az induláskor kellett bizonyítaniuk, hogy megfelelnek a szabályoknak, és időkorlát nélkül kapták meg az engedélyüket.

– ismertette az államtitkár. Az új szabályok előkészítésébe a TIM bevonta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát és az Országos Taxis Szövetséget is, javaslataikat beépítették a tervezetbe – mutatott rá Vitézy.

– idézte az MTI a bejegyzést.

Forrás: ATV; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.