
Péntek reggel hozta nyilvánosságra az Origo azt a rádiófelvételt a Momentum pécsi elnökéről és egyben országgyűlési képviselő-jelöltjéről, Nemes Balázsról, amelyen a Pride-on felvonulók megdobálásáról, Izraelről, Szlovákiáról és a cigányságról fejtette ki sommás véleményét. Tavaly év végén valaki meg is próbálta zsarolni a felvétellel, emiatt most feljelentést tesz. Nemes bocsánatot kért, és azt állította, alig volt kapcsolatban azokkal, akikkel közös rádióműsorban szerepelt, és hamar el is távolodott tőlük, a Momentum viszont úgy érzi, a mozgalom ragadta ki Nemest a szélsőjobboldali körökből.
A Nemes Balázs zsidózásáról, cigányozásáról és buzizásáról szóló pénteki hír megjelenése után a Momentum közleményben állt ki az országos választási listán nyolcadik helyen lévő politikusa mellett, azt hangsúlyozva, hogy Nemes már megváltozott, már nem úgy gondolkodik a világról, mint 2010-ben.
Nemes Balázs pont a Momentum közössége miatt is távolodott el a szélsőségektől. Ha a Momentum képes ezt megtenni nagyobb tömegekkel, nagy szolgálatot tesz Magyarországnak.
Nemes Balázs a Szabad Pécs megkeresésére elnézést kért mindazért, amit nyolc éve, 17 évesen mondott, és mindazoktól, akiket megbántott, akiket mélyen sértettek a szavai. Elismerte, hogy valóban ő mondta ezeket a felvételen, de szavai szerint már nem sokkal a felvétel után eltávolodott attól a társaságtól, akikkel annak idején együtt volt, illetve a tagok egy részét nem is ismerte addig, illetve nem sokkal később fel is oszlott ez a közösség. A lényeg, hogy ami akkor történt és elhangzott, az nem számít, és tulajdonképpen szinte nem is volt, habár a Momentumban tudtak róla a többiek. Nemes szerint az új politikai kultúra része kell, legyen a hibák elismerése, így marad a politikában, marad a Momentum jelöltje, miután párttársai kiálltak mellette.
A Momentum csupán 2016-ban kezdett tevékenykedni, Nemes Balázs viszont már 2014-ben ott sertepertélt a tüntetéseket szervező, Nem Némulunk El nevű baloldali, kormányellenes csoportban, ezért megkérdeztük a saját hatásfokát magasra értékelő pártot, hogy miként lehet szerepe a közösségüknek Nemes Balázs szélsőségesektől való eltávolodásában. Válaszukban azt emelték ki, hogy a Momentum közössége miatt IS történt meg ez. Rögzíthetjük tehát, hogy miután Nemes Balázs olyannyira eltávolodott a szélsőjobboldaltól, hogy már baloldali tüntetést szervezett, ezután is volt még hova távolodnia az ezek szerint markánsan baloldali Momentum felé.
Zsarolni próbálták, de nem engedett
Nemes Balázs a saját Facebook-oldalán is elnézést kért korábbi kijelentéseiért. Saját mentségére felhozta, hogy 2010 után sokan csúsztak vidéken a Jobbik közelébe, majd rögtön megszólalt belőle az aggódás, és kifejtette: nagy felelőssége minél több fiatalhoz elérni a Momentumnak, de persze szigorúan csak azért, hogy csökkentsék annak esélyét, hogy a rossz utat választják.
A Nemest lebuktató podcast-adás csak egy-két évig volt fellelhető az interneten, de számított rá, hogy fel fog bukkanni, mert tavaly év végén megpróbálták megzsarolni egymillió forintra, hogy ne hozzák nyilvánosságra. Nem engedett a zsarolásnak, az üzeneteket pedig lementette, most pedig feljelentést tesz a zsarolási kísérlet miatt, mert szerinte ugyanattól a személytől juthatott hozzá az Origo a felvételhez, és így kiderülhet az illető kiléte. A Szabad Pécs szerint a jobboldali sajtó nagyjából két hónapja szerezhetett tudomást a felvételről, amelyet azonban ezidáig senki nem vett meg, mert csak bitcoinnal lehetett fizetni érte.
forrás: szabadpecs.hu
Ferenc
2018-02-05 at 09:23
Ennél a Nemes efftársnál is a hollét határozza meg a tudatot!
JR.Blazkovitz
2018-02-04 at 02:33
A hülyeség három arca.Hajrá momentum irány a buzifelvonulás,kézben a kéz és vállhoz a váll!
khm
2018-02-03 at 20:18
Mondtam,hogy a végén még kiderül ezekről,hogy ők valának a tisztítótűz.
Messze meghaladták az egyházak térítői szintjét.
Csak szólok,hogy először ezek a tünetek,később,már Isteneknek képzelik magukat. És már meg is oldódott a kampánypénz vissza szolgáltatása,mint pártnak. Bevonulnak a vigyorgóba.
KARY
2018-02-03 at 17:15
Sorosnak és balliberális helytartóink a szélsőséges Jobbikra is szükségük van.
esvány
2018-02-03 at 15:09
Három a kislány.
esvány
2018-02-03 at 15:05
“nagy felelőssége minél több fiatalhoz elérni a Momentumnak, de persze szigorúan csak azért, hogy csökkentsék annak esélyét, hogy a rossz utat választják.” Pont az ellenkezője fiuk! Aki közétek keveredik, azt megeszik a disznók!