Sokan vélik úgy, hogy a Momentum és az egykori SZDSZ közé vastag egyenlőségjel biggyeszthető, csupán generációs különbség van. Habár az utóbbi megállapítás igaz, és a kozmopolitizmus, a nemzetellenesség is hasonlóan sugároz mindkét formáció politikájából, illetve a hagyományos családmodellel való szembenállásban is ugyanazt az álláspontot véljük felfedezni, jómagam mégis úgy vélem, hogy bőven akad különbség a két fura képződmény között. Az egykori szabad madarak ugyanis másolták a nyugati liberális mintákat, a kádárizmusban megszokott megalkuvásuk röpítette őket a posztkomcsik ölébe, a klasszikus műveltségük miatt voltak gőgösek, kizárólagos szakértőknek és különlegesen tehetségesnek mutatták magukat; míg a momentumos nyikhajok francia érdekeket képviselnek, nem másolnak semmit, a pénz- és a hataloméhség végett fogtak kezet a szocikkal és Gyurcsánnyal, klasszikus műveltségük nincs, helyette „jól informáltak”, a pökhendiség mellett szemtelenek és pimaszok, megjelenésük pedig a XXI. századi, a belvárosi, jómódú trendiséget sugallja. Az SZDSZ a liberális értelmiséget, a „progresszív” tudósembereket és a dekadens művészvilágot igyekezet maga köré gyűjteni, a Momentum pedig a hipszter fiatalokat tekinti fő bázisának.
A hasonlóság persze feltűnőbb jelenség, hisz a rombolás kultusza, a hagyományok lenézése, a nagyképű politikai alapállás, a tudálékosság, a szellemi hübrisz (gőg), a nemzetellenesség, a kereszténység kigúnyolása és a komprádor tőke kiszolgálása – amelyek mindkét pártra jellemző attitűdök – sokkal nagyobbat szólnak a közéleti adok-kapokban. Akár a multikulti szellemiség – amely ma a globális politikai célok kontra szuverenitásra törekvés törésvonalán éleződött ki, és amelynek előbbi harcvonalán foglalta el mindkettő párt a helyét.
Minták másolása versus francia érdekek
Az SZDSZ már a rendszerváltoztatás hajnalán, a kerekasztal tárgyalásokon is a német alkotmányos modellt és a nemzetközi jogban fellelhető egyéni szabadságjogokat akarta Magyarországon is megteremteni. Emellett – szinte random módon – egy-két nyugati liberális párt programjából ollózott ki részeket, teljesen figyelmen kívül hagyva a magyar hagyományokat. Ők képviselték leginkább (akkor és később, a kormánykoalícióban is) a nyugat szolgalelkű másolásának politikáját. Mintha egy az egyben alkalmazható lenne minden szabadelvű érték, ami nyugaton fellelhető. Az SZDSZ viszont tévedett abban, hogy sok ilyen politikai cél az ezred végére már a nyugati világban is megfeneklett, kudarcba fulladt, és abban is elszámolták magukat, hogy a magyar valóságot figyelmen kívül hagyták.
A Momentum ezzel szemben a liberális alapállását a francia, új és hibrid képződménytől, a Macron vezette mozgalomtól kölcsönözte, illetve feltűnő módon szolgálta ki annak érdekeit Magyarországon. Elég csak az induláskor megfogalmazott, az olimpia megrendezésével kapcsolatos ellenérzésre gondolni, ami végül oda vezetett, hogy a magyarokban még mindig megbúvó kishitűség (lásd: „Kádár népe” attribútuma és Horn Gyula „merjünk kicsik lenni!” filozófiája) miatt a kormánynak vissza kellett vonnia a beadott pályázatát. És láss csodát: az olimpia megrendezésének jogát a Macron által is támogatott párizsi pályázat nyerte el. Alig egy hét múlva már Párizsban találkoztak a momentumosok francia politikusokkal, akik mosolyogva veregették meg vállukat (és Macron nagy befolyású feleségével is megbeszélték a megbeszélnivalókat), mely randevúk valódi témája máig ismeretlenek. De azért sejthetünk valamit…
Szakértelem, műveltség kontra jól informáltság
Az SZDSZ mindig is abban a szerepben tetszelgett, hogy ők a társadalmi kérdésekre adott válaszok kizárólagos tudói. A bölcsek köve birtokukban van. Hogy az ő politikájuk (ami hamisan azt a látszatot keltette, hogy a nyugati, jóléti társadalmak alapjaként szolgál) univerzalista és meliorista (azaz mindig és mindenhol a kizárólagosan helyes elveket képviseli, és a cselekvő egyén által meg is valósíthatóak és világszerte terjeszthetőek). A liberalizmust pedig ennek a „többlettudásnak” az ideológiai eszközeként használták fel. Az SZDSZ némely politikusa, illetve az értelmiségi holdudvara valóban rendelkezett egyfajta klasszikus műveltséggel; más kérdés, hogy a liberalizmus csőlátásúvá tette őket, illetve gőgös viselkedést váltott ki köreikben. Ebben benne volt a „nép” lenézése, az elitizmus és a politikailag korrekt közbeszéddel való visszaélés is. Ahogy gúny tárgyává tették a nemzetet, a hagyományokat és a keresztény kultúrát. Az SZDSZ-t támogató művészek pedig a maguk dekadens alapállásával, önmagukat progresszívnak tartva szintén ki tudtak alakítani egyfajta kulturális hegemóniát, amely még ma is létezik, habár a párt már megszűnt.
A Momentum ezzel szemben a klasszikus műveltségben a nullához közelít, míg az úgynevezett „jól informáltságban” – a digitális fejlődésnek és a „kütyük” profi használatának is köszönhetően – talmi, de szellemileg értelmezhető magaslatokra tudták magukat röpíteni. Azaz a progresszívnak tartott, felszínes információk birtoklása vonzóvá tette őket, de az igazán kvalifikált elit számára csupán pimaszul törekvő senkik maradtak és azok ma is. A divatot kergető, a trendiséget majmoló hipszter fiatalok számára azonban igen vonzóak tudnak manapság lenni, ami jól látszik a holdudvarukba tartozó „művészek”, illetve az önjelölt „szépokos”, az egyetemeken lustálkodó, a romkocsmákban világot váltó értelmiségiek magas számát tekintetbe véve. Ráadásul visszaélnek annak látszatával, hogy ők a Jövő – így, nagy betűvel!
Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc
Mindkét politikai közösség, annak ellenére, hogy centristának nevezte és nevezi magát, és antikommunista elveket vall (ez leginkább az egykori SZDSZ-re igaz!), jó húsz év különbséggel ugyan, de hamar megegyeztek a posztkommunistákkal, illetve a mai, hibrid szocialista (neoliberális) és liberális pártokkal. Habár az SZDSZ vezetői antikommunisták voltak, mégis összefogtak Horn Gyulával, úgy, ahogy a momentumosok elfogadták Gyurcsány Ferenc balkezét, annak ellenére, hogy kezdetben erős kritikával éltek irányába.
De ez a megalkuvó politika – ami morálisan hasonló kérdéseket vet fel – mégis különböző gyökerű. A rendszerváltoztatásban részt vevő, idősebb liberálisok a Kádár-rendszerben a „tiltott” és a „tűrt” kategóriában voltak, de ahhoz, hogy a szellemi életben meghatározóvá váljanak, illetve a szocializmus végnapjaira ismert ellenzékiek legyenek, a „tűrt” kategóriát választották a nyolcvanas évek közepére, ami kisebb-nagyobb megalkuvásokkal is járt. Így számukra a „cél szentesíti az eszközt” elv a természetükbe lett kódolva. Azért kötöttek alkut (morálisan elítélhetően) a szocialistákkal, mert a hatalom közelébe akartak kerülni, hisz a tudás egyetlen és kizárólagos birtokosának képzelték magukat. A Momentum ezzel szemben sokkal hétköznapibb gyarlóság miatt dörgölőzött Gyurcsány Ferenchez és a szocikhoz. A türelmetlenség, a hatalombirtoklásának vágya és a pénzéhség vitte oda őket. Meg valószínűleg a külföldről érkező nemzetközi nyomás.
Tehát, míg valóban nagyon sok közös politikai elemet, szándékot, célt, cselekvést, illetve attitűdöt vélünk jogosan felfedezni a két párt között, látnunk kell a különbségeket is. Ellenben téves eszközökkel szállunk szembe velük – mi, nemzetben gondolkodó, a hagyományainkat és a keresztény kultúrát tisztelő, a közösségeket védelmező, leginkább patrióta és konzervatív, jobboldali érzelmű, szuverenista polgárok.
A szerző a XXI. Század Intézet kutatója.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS