Az ember ránéz a fenti térképre, és nem azt szűri le belőle, hogy bekerítettük, sarokba szorítottuk az oroszokat. Sőt, mintha magunk köré építenénk gazdasági vasfüggönyt, ami egyelőre, még és nehezen, de átjárható. Átmeneti állapot, mert a nyugati világot kézi vezérléssel irányító USA eldöntötte, hogy levágjuk magukat a világ többi részéről. A szankciós politika olyan, mint az éjjel: soha nem érhet véget.
Noha papíron csak az agresszort, Oroszországot és a vele kötelékbe repülő kisbolygóját, Fehéroroszországot (modorosan: Beloruszt) érintik a szankciók, az Egyesült Államok nem titkolja, hogy mindenre és mindenkire szeretnék kiterjeszteni, akik fenntartják a kereskedelmi és politikai kapcsolataikat Oroszországgal. A Blinken vezette amerikai külügy már március közepén meglehetősen nyíltan megfenyegette Kínát azzal, hogy ha nem kezdenek el jól viselkedni, viselni fogják a következményeit. Amennyiben nem vesznek részt az Oroszország elleni szankciós politikában, akkor megnézhetik magukat; Adois helyett újra Adidast vesznek!
Peking viszont konokul kitart amellett, hogy Kína nem része az orosz-ukrán konfliktusnak, hagyják őket békén ezzel a marhasággal. Ráadásul papíron nem is ad el érzékeny, a hadiiparban nélkülözhetetlen technológiát a ruszkiknak.
Csak éppen ezt ki tudja ellenőrizni?
A nyugat csak a SWIFT-rendszerre lát rá, az alternatív, a BRICS államok egymás közötti elszámolási rendszeréről semmi validált információ nincs kéznél. Simán elképzelhető, hogy a kínaiak gondtalan örömmel értékesítik Putyinnak azokat a bizonyos chipeket és félvezetőket, amikből később precíziós rakéták születnek az orosz üzemekben.
Pekingnek vállalni kell a következményeit minden olyan lépésének, amelyekkel támogatja Oroszország agresszióját, és az USA nem habozik majd elszámoltatni Kínát”
– körülbelül így izmozott Blinken. Mintha Amerika képes lenne egyszerre megfegyelmezni a 20. századi és a 21. századi ellenségét. Mellette fenntartani a világtengerek feletti uralmát, eltartani a világ nincstelenjeit (ha határon belül vannak), végrehajtani a bolygómegmentő vállalkozásaikat, leszokni a szénhidrogénekről, megteremteni a fajok rasszok közötti teljes egyenlőséget. Meg úgy általában megváltani a világot.
A BRICS globális gazdasági potenciálja megkerülhetetlen: az alapító öt tagállam területe csaknem negyvenmillió négyzetkilométer, lakossága mintegy 3,3 milliárd, azaz a világ népességének több mint negyven százaléka, az világ GDP-jének pedig a negyedét termelik. Nem az a társaság, akit csak úgy simán figyelmen kívül lehetne hagyni a globális gazdaságban.
Kína természetesen dezinformációnak nevezte, hogy bármilyen katonai felszereléssel támogatnák Oroszország ukrajnai invázióját, viszont kitartóan ellenzik a nyugati szankciós politikát. „Az egyoldalú szankcióknak nincs alapja a nemzetközi jogban” – ehhez úgy ragaszkodik Peking, mint Biden a láthatatlan barátjához. És mivel törvénytelennek minősítik a szankciókat, fenntartják magunka a jogot, hogy „megvédjék az érdekeiket” – jelentsen is bármit ez. (A pesszimista elemző persze tudja, hogy ez mit jelent: kínai hadihajókat a világtengereken, hogy megvédjék a Pax China-t. Csak most van elég bajunk.)
A Szovjetunió némileg váratlan összeomlása után Amerika elhitte, hogy az egész világot irányíthatja. És ehhez a katonai ereje mellett leereszkedő, moralizáló nyelvezetet is bevetett, fenyegetésekkel kombinálva előírásokat, hiszen hogyan lehetne igazán hitelesen képviselni az USA egyik hivatalos ideológiáját, a dekolonizációt, ha közben nem verjük bottal az engedetlen kisebbeket meg a pimaszkodó színesebbeket…
Csak éppen ezt nem lehetett a végtelenségig büntetlenül csinálni. India Kínával és Szaúd-Arábiával meg a csatolt részekkel, vagyis a többi Öböl-állammal együtt kezd eltávolodni az USA-tól, aminek nyomán sok harmadik világbeli ország is felbátorodott. Törökország régóta nem Európában képzeli el a jövőjét, hanem az Oszmán Birodalmat szeretné újjáéleszteni, de mellettük már Dél-Amerika és Afrika most érzi elérkezettnek az időt, hogy az évtizedek alatt felhalmozódott, rengeteg és tényleg jogos sérelemért elégtételt vehetnek a nyugati világon. Sorra alázzák meg a hozzájuk látogató amerikai és európai politikusokat; Scholzot kis vánkosra ültetik, Bidennek azt a koronaherceget delegálják főtárgyalónak, aki nemrég (szó szerint!!!!) a vécén húzta le az újságírást, a többieknek meg a telefont sem veszik fel. Megtehetik.
És mivel megtehetik, nem is fogják vissza magukat. Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök például egyenesen a NATO-t hibáztatta nemrég az orosz-ukrán háborúért, mondván, hogy nem kellett volna kelet felé, Moszkva hátsó udvaráig terjeszkedni. Ha a nyugati világnak nem lenne feltétlenül szüksége a dél-afrikai germániumra, arra a ritka fémes elemre, amit – a neve ellenére – Németországban nem állítanak elő egy ideje, akkor újra apartheid státuszba helyezték volna az országot. Ám mivel a germánium termelésének kétharmadát Kína és Oroszország adja, a maradékot pedig Kanada és Finnország mellett Dél-Afrika dobja össze, ezért nagyvonalúan eltekintettek Ramaphosa megrovásától. Megint csak egyelőre. Ez a dokumentum szépen felsorolja, melyek azok az elemek a periódusos rendszerben, ami külpolitikai mozgásteret biztosít Dél-Afrikának. Amíg az Egyesült Államok máshogy nem dönt.
Az USA-nak szent meggyőződése, hogy Istentől kapott küldetése Oroszország megbüntetése és elszigetelése. Önképük szerint e cél érdekében cselekszenek, amikor kioktatják, fenyegetik és zsarolják a világot. És ha a megfélemlítés nem válik be, akkor a fenti térkép ilyen színeket kap. Mert valójában azt sikerült elérni, hogy az atlanti civilizáció sikeresen elszigetelte magát a világ nagy részétől. Beleértve azokat az országokat, amiket még nem ért el sem a harmadik generációs idiotizmus, vagyis ténylegesen termelnek dolgokat. Nem csak muciológuskodnak, meg olyan szolgáltatásokat árulnak, amelyek ugyan jelentős értéket képviselnek a tőzsdén, de az ember simán elvan nélkülük. Lásd: Netflix > Gazprom; melyik hasznosabb egy háborúban?
A nyugati világ 30 évet töltött a gazdaság globalizálásával, hogy a lehető legolcsóbban juthasson hozzá, lehetőleg a saját birtokában lévő, a hozzáadott érték nevezetű öncsalást biztosító know how alapján azokhoz a termékekhez, amiket már lusták előállítani. Vagy morálisan nem tartják elfogadhatónak a termelést, mert bánya és kétkezi munka kell hozzá. Egyre szövevényesebb ellátási láncokat hozott létre, és ezek működtetéséhez a világ minden tájáról szüksége van nyersanyagokra és bérmunkára. És most ez a bizonyos nyugati világ hirtelen kitalálja, hogy ez mégsem jó így, de hogy hogyan lesz jó, arról csak hatalmas szavak és erőteljes fogadkozások hangzottak el eddig. Egy darab laptop-gyár alapkőletétele nem történt meg, sőt, az olyan nélkülözhetetlen termékek előállítóit nézegetik gyanakodva, mint Magyarország, ahol készítenek például akkumulátorokat. Mert a nyugati álláspont az roppant kiérlelt: a villanyautó jó, megmenti a bolygót, de a villanyautóba való akkumulátor rossz, mert elpusztítja a bolygót.
VELÜNK VAGY ELLENÜNK?
Ha az Egyesült Államok most már hivatalosan is arra készül, hogy valamiféle vasfüggönyt vonjon az USA, Európa és Ausztrália köré, akkor hogyan fog ez működni? Honnan fogják beszerezni a termékeiket? Egekbe szökő árak és nyersanyaghiány lesz a következménye a világot kizárni kívánó szankciós politikának. A gázhiány csak a kezdet, amit még el lehet takarni azzal, hogy így hoztunk áldozatokat Ukrajnáért. Neked egy pulóver, Ukrajnának az élet. De ha a továbbgyűrűző, elszigetelő politikai miatt a szankciókat be nem tartó országokat is nekiáll a nyugati világ szankcionálni, akkor a bambuszfogkefétől kezdve a laptopon át a szivárványos pólóig minden hiányozni fog a piacainkról. A totális és teljes hiánygazdaságba tartunk. Az USA pedig elkötelezetten tovább eszkalálja a válságot.
Ennek vagy világháború és a pakli újraosztása lesz a vége, vagy a teljes és feltétel nélküli kapituláció. A nyugati világ kényelmes polgáraként a harmadik lehetőségre szavazok.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS