Kocsis Máté: aljasok voltak akik kitalálták a Szőlő utcai botrányt, de kellően hülyék is
A Fidesz frakcióvezetője volt a Polbeat vendége, aki beszélt a Szőlő utcai botrány aljas baloldali rágalmazóiról, Juhász Péter és egy új szereplő szerepéről is. Kocsis Máté kitért Magyar Péterre és azokra a sértett, Fideszből kipenderített emberekre is, akik most a Tiszánál forralnak bosszút.
A legfrissebb Polbeat igen markáns témákat érintett és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője részletesen rakott rendet a baloldali rágalmazók és hatalomvágyó, becstelen emberek sározásait követően. Kocsis elmondta, hogy az "oknyomozásban oly sokszor szorgoskodó liberális sajtó nem igyekezett nagyon, hogy ki az az ember, akire Juhász Péter tényként hivatkozik, aki elmeséli ezt az ózdi történetet." Közben már régen kiderült, hogy Ózdon nincs is gyermekotthon. A nem létező ózdi gyermekotthont és a Szőlő utcai javítóintézetet összekeverték a balhé megálmodói, de ez a történet gyorsan léket kapott. Aki kitalálta aljas volt, de kellően hülye is a frakcióvezető szerint. A nyilvánosság már megértette, hogy több helyen sántít a történet, még az is tudja, aki nem foglalkozik ezzel minden nap.

Kocsis Máté leleplezte Juhász Péter társát is
Azt a kérdést azonban nem teszik fel, hogy ki terjesztette el ezt az egész botrányt, a sok nevetséges és hazug állítást, hogy kivel szűrte össze a levet Juhász Péter. Kocsi Máté elmondta, hogy kiderült, Látó Jánosról van szó, aki
kétszer lépett ki a Hit Gyülekezetéből - valószínűleg inkább kirúgták - elöljáróban mondom, hogy teljesen elmeháborodott a csávó. Látó János egy hatvanas éveiben járó ember, aki alapított egy szektakeresztény gyülekezetet ... kuruzslással is foglalkozik. Látó János szerint az Antkrisztus maga a római pápa. Látó János azt mondja, hogy egyszer meggyógyított egy agysorvadásos embert. Azt is mondja, hogy egyszer imával kioperálta egy nő vállából a platina rögzítő vasakat és erről orvosi lelet van, hogy ő csodát tett.
Látó Jánosra papként és lelkészként hivatkozik Juhász Péter, ám Kocsis elmondta, hogy valójában ez az ember futóbolond, és ennek ismeretében érdemes megnézni, hogy kik és hogyan találták ki a "Zsolti bácsis" agymenést és a többi hazugságot. Mert Juhász és Látó volt az ötletgazda. Ez felforgatta az indulatokat az országban, hiszen sokan könnyen elhisznek mindent, mert ha valaki kijön ezzel a fényre, akkor biztos úgy van. Kocsis leszögezte, hogy az oknyomozásban nem jeleskedett a liberális sajtó, ezért az információigény kielégítését ő intézte a társadalom felé.
A következmények Látó Jánost is el kell, hogy érjék
Ha egy futóbolond és egy drogos feltúrja az ország békéjét, lépni kell, nehogy még nekik álljon feljebb. Kocsis Máté azt is felvetette, hogy a Stumpf András vezette Válasz Online miért nem kérdezett vissza ilyen súlyos állítások után? Hogy mehetett ez le ellenőrzés nélkül és a Fidesz frakcióvezetője azt is hozzátette, hogy
Stumpf András munkásságának leggyomorforgatóbb momentuma az volt, amikor megírta az undorító vádaskodó cikkük után megijedt - talán a megtorlás szótól, vagy a visszaszorult lelkiismerete szólalt meg benne - és megírta, hogy meg kell védenünk Semjént Zsoltot, különben olyanok leszünk, mint a Fidesz. Hogy nem szakad rá a mennyezet a Stumpf Andrásra.
Ők indították el az egész undorító rágalomhadjáratot, itt tart jelenleg a baloldali sajtó és a politikusok. A beszélgetésben szóba került a Kocsis Máté által beígért "megtorlás", azaz a vörös vonalon átlépett baloldali rágalomhadjárat következményei. Hiszen tizenöt éven keresztül építgették azt a narratívát, hogy itt diktatúra van, sokan pedig el is hitték maguknak. Kocsis Máté szerint a baloldal iszonyú nagy hibát vétett és a magyar jog ezt nem tolerálja. Ebben pedig Dobrev Klára szerepe sem elhanyagolható.
Eljött a pillanat, amikor vissza kell csapni
A beszélgetésben a következmények fontosságáról, a kormányzásban azonban mértéktartónak kell lenni a nyugalom és a béke fenntartásában, de nem szabad elfelejteni, hogy kik tettek a kárára a társadalomnak. A politikai szereplőknek
el kell magyarázni, hogy kik ezek az emberek, akik tükröt tartanak elénk, rászolgáltak-e a személyes életükkel, hogy tükröt tartsanak elénk.
mondta el Kocsis Máté. A politikai következmény az kell, hogy legyen, hogy ezek az emberek kijöjjenek a fényre. Huth Gergely felvetette ezt követően, hogy talán sosem rajzolódott ki, hogy ki ez a kör, egy nagyon szűk kör, aki mindig ugyanarról beszél, együtt mozog és terjesztette el az álhírt.
Magyar Péter és a kipenderített fideszesek
A Polbeatben természetesen szóba került Magyar Péter és a Tisza Párt is, akik valóságtagadásban élen járnak. A Fidesz frakcióvezetője nyíltan kimondta, hogy
politikai közösséget ennyiszer még Gyurcsány Ferencet is ideértve nem csapott be a saját vezetője, mint őket. Mert amikor hazudozik, akkor nem minket csap be, mert mi tudjuk, hogy hazudozik, azokat csapja be akik áhítatos tekintettel néznek rá, mint az Istenre, és ott tapsikolnak és kísérgetik. Hogy mi a Tisza? A Fideszből kirúgott, vagy alkalmatlan, sértett embereknek a közösségéből alakult. Azok, akik nem állták meg a helyüket a Fideszben, vagy alkalmatlanok voltak, azok dühükben és sértettségükben csináltak egy szervezetet. Magyar Péter előrement.
de Kocsis Máté részletesen és egyenként kitért azokra a szereplőkre, akik valaha a Fideszhez tartoztak, vagy oda akartak tartozni, ám könnyűnek találtattak, vagy nem kapták meg azt, amire vágytak. Így kerültek át sértett és csalódott emberként a Tisza Párthoz, ahol kiélhetik bosszúvágyukat is. Külföldi bábszervezet a Tisza is, külföldről pénzelt, ahogy korábban is volt a baloldal. Nézzék meg a teljes beszélgetést, megéri!