Orbán Viktor az álhírbotrányról: Semjén Zsolt, nem mondom, hogy szent ember, de majdnem (VIDEÓ)

A miniszterelnök szombaton, a Hetek vendégeként hosszú interjút adott közéleti kérdésekben. Orbán Viktort kérdezték a "Zsolti bácsi" álhírbotránnyal kapcsolatban is, amelynek során a miniszterelnök kiállt Semjén Zsolt mellett. Ugyanakkor úgy vélte, nem véletlen, hogy a libsik pont őt szemelték ki célpontnak.
Orbán Viktort szombaton a Hetek faggatta videós interjújában, amelyben Európa iszlamizációjáról, Donald Trumppal való kapcsolatáról is kérdezték. A beszélgetés legérdekesebb része mégis a „Zsolti bácsi”-kérdés volt. Illetve ezzel kapcsolatban az egyház és az állam viszonya.

Igen, az ember esendő, aminek következményei vannak
Az interjúban Orbán Viktort arról kérdezték, az egyes politikai szereplőknek mennyire kell, kell-e egyáltalán bizonyos távolságot tartani az egyháztól, egyházaktól. Az álszentség problémája mellett ugyanakkor felvetődött az egyház-állam távolságának kérdése is. A miniszterelnök az első kérdésre reagálva elmondta, az emberi dimenziót figyelembe véve tudomásul kell venni, hogy esendőek vagyunk, megtörténhetnek olyan dolgok, amelyeknek pedig nem szabadna. Ha egy ilyen hiba, vagy bűn a vezetési alkalmasságra is hatással van erkölcsi értelemben, akkor az érintettnek azonnal távoznia kell a közéletből. Orbán Viktor hozzátette, ha nem ilyen súlyú a vétség, akkor a bűnt meg kell vallani, meg kell bánni, és elégtételt kell adni.
Nem ismerek olyan embert, aki tökéletes lenne és soha nem lett volna oka arra, hogy ezt a négy stációt szépen végigjárja kisebb-nagyobb vétkek vagy bűnök miatt
– fogalmazott. Kiemelte, a politika kegyetlen világában ha egy esendőség kategóriába tartozó bűn következik be, akkor is távozni kell.
A balliberálisok az erkölcs helyére a cinizmust állítanák
Orbán Viktor nyomatékosította, mindezek ellenére és a közéleti viharok dacára is nem szabad engedni annak a liberális, baloldali, keresztényellenes nyomásnak, amely az emberi esendőséget arra használja fel, hogy megkérdőjelezze magát a morális mércét is.
Miközben az esendőség tényét el kell ismernünk, ez nem vezethet oda, hogy cinikusok legyünk. Morális értékek helyett ugyanis a liberálisok, a balosok meg a komcsik csak cinizmust kínálnak
– fogalmazott. Úgy vélte, ha valaki képletes értelemben erkölcsileg „leveri a lécet”, az nem azt jelenti, hogy a lécet lejjebb kellene tenni, vagy egyenesen értelmetlennek tartani egy bizonyos színvonalat. Hozzátette, ez a szemlélet egy nagy különbség a bal-, és a jobboldal között is.
Orbán szerint nem véletlen, hogy épp Semjént pécézték ki
Orbán Viktor itt tért át a „Zsolti bácsi” álhírbotrányára, amellyel kapcsolatban kiemelte, nem is véletlen, hogy miért éppen Semlyén Zsoltot próbálják meg támadni.
Mindannyian tudjuk, Semjén Zsolt, nem mondom, hogy szent ember, de majdnem. Tehát ő nemhogy az ocsmány bűnöktől, hanem még az esendőség bűneitől is szerintem alapvetően messze van. Egy ártatlan ember. Ebben az ügyben meg végképp az. De miért őt pécézték ki?
– tette fel a kérdést. Mint kifejtette, Semjén Zsolt azért kerülhetett a keresztényellenesek célkeresztjébe, mivel az egyetlen magyarországi ideológiai pártot képviseli. A kereszténydemokraták nagyon erőteljes keresztény értékrenddel vannak jelen a politikai térben, ezért is szúrhatják a szemét a baloldalnak. Ráadásul, mint hozzátette,
keresztény pártok nincsenek keresztény egyházak nélkül. Nyilvánvalóan az egyházra is csapást lehetett volna mérni az ő személyén keresztül. Tehát itt csúnya játékok is zajlanak…
Fontos az önkritika, de a támadásokra reagálni kell
Úgy vélte, egy jobboldali, keresztény politikusnak természetesen kötelessége elkerülni az álszentséget és megfelelni annak az erkölcsi sztenderdnek, amit az egyház állít a hívei elé. Hasonlóképpen fontos az önkritika gyakorlása is. Ugyanakkor hangsúlyozta,
figyelni kell arra, hogy a másik oldalon a minden morális mércét nélkülöző aljas célú lejáratási támadásoknak vannak kitéve a keresztények.
A liberális államok magukkal rántották az egyházakat
Az egyház-állam szétválasztása kapcsán beszélt Orbán Viktor arról is, a történelemben sok helyen, különösen protestáns vidékeken a létrejövő államegyházak a liberális romlásba vezették az egyházakat. Azaz a liberális állam magával rántotta az egyházat is. Ez a cinizmuson kívül kiterjedt a hagyományos családmodell, vagy az abszolút értékek tagadásáig. Úgy vélte, az egyház és az állam kapcsolatának egyik igen jó megközelítése az, amelyre a magyar alkotmány tesz kísérletet. Az alaptörvény szerint ugyanis az egyház és az állam külön tevékenykednek, ugyanakkor bizonyos ügyek mentén összefognak.
Ugyanakkor hangsúlyozta, ha egy egyházon belül megfogalmazódik, hogy az állam túl sokkal támogatja őket, akkor egyszerűen ne kérjenek pénzt. Orbán Viktor kiemelte, az állam csak akkor nyújtott segítséget egyházaknak, ha azok kifejezetten kérték. Templomokra, iskolákra, egyéb szükséges dolgokra,
De olyan forint még nem volt, amit én hajítottam volna utánuk. Tehát ez mindig az egyháztól jövő kezdeményezés volt
– hangsúlyozta.
Kereszténység nélkül nem volna Magyarország
Orbán Viktor szólt arról is, önmagában az egyházak létezése jót tesz, hasznos dolog, szükséges dolog Magyarország számára. Kiemeli, az Alkotmány is nyomatékosítja, kereszténység nélkül ma nem létezne Magyarország.
A kereszténység és a nemzet jövője össze volt kötve ezer éven keresztül. Ez egy olyan tény, amit nem lehet negligálni. Ez egy tapasztalat, ez egy útmutatás
– jelentette ki. A teljes beszélgetés itt tekinthető meg: