Pesti Srácok

Most Benzema volt a nyerőember, döntetlenjével is BL-döntős a Real

Most Benzema volt a nyerőember, döntetlenjével is BL-döntős a Real

Hiába próbált meg mindent a Bayern, nem tudta legyőzni Madridban a Realt, így utóbbi jutott be a Bajnokok Ligája-döntőjébe. A madridi csapat szurkolói nyilván ünnepelnek, másoknak egy kicsit már unalmas ez a sorozat, hiszen nem a legszórakoztatóbb, ha mindig ugyanaz az együttes szerepel a fináléban. Nem futballozik olyan dominánsan ez a csapat, hogy háromszor egymás után megnyerje a BL-t. Márpedig most már csak egy meccs választja el ettől.

Bár már a madridi meccs elején vezetést szerzett a Bayern München a Real otthonában, később kiderült, hogy ebben a párharcban a Bayern nem juthat tovább. Még akkor sem, ha összességében többet tett ezért. Benzema még az első félidőben egyenlített, majd a második félidő elején a hosszú ideje sérült Neuer helyett védő Ulreich elképesztő kapushibája után ugyanő megfordította az állást. A Bayern a 60. perc derekán még egyenlített, így egy gól kellett volna a továbbjutásához (a Real Münchenben 2-1-re nyert). Ez nem jött össze, több helyzet kimaradt, így a Real sorozatban harmadszor is bejutott a Bajnokok Ligája-döntőjébe. Az előző két alkalommal nyert.

A Real úgy ejtette ki a Bayernt, hogy nem játszott jobban bajor ellenfelénél, amelynek mindkét meccsen több lövése, és több nagy helyzete volt. A Real viszont jobban koncentrált a kapu előtt. Ráadásul sem kapushiba, sem kulcsjátékosának (Robben) sérülése nem hátráltatta. Ez persze pár nap múlva már senki sem érdekel. A Real a BL-ben (de csak ott) legyőzhetetlennek tűnik.

Fotó: Guardian.co.uk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.