Pesti Srácok

Most a berlini repülőtéren hepajkodtak a klímaaktivisták

Most a berlini repülőtéren hepajkodtak a klímaaktivisták

Átmenetileg leállt a közlekedés a berlini nemzetközi repülőtéren csütörtökön, klímaaktivisták tiltakozó akciója miatt. A performansz nyilván megállította a globális felmelegedést. Még jó, hogy nem a klímacsúcsra tartó magángépeket tartották fel, az megrendítette volna a bolygót.

A repülőtér kora esti közleménye szerint "több személy illetéktelen behatolása miatt" a reptér mindkét kifutópályáján leállították a közlekedést. A német főváros és a körülötte elterülő Brandenburg tartomány nemzetközi repülőterét az Utolsó Nemzedék nevű éghajlatvédelmi csoport bénította meg. Több aktivistájuk pillanatragasztóval a pálya burkolatához rögzítette magát, egy társuk felvételeket készített az akcióról – számolt be a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság. Az akció első fél óráját közösségi portálokon élőben közvetítették. A felvétel alapján a rendőrség nagyjából a tizedik percben érkezett az aszfalthoz rögzített fiatalemberekhez. Az első aktivisták 16 óra körül hatoltak be a repülőtérre, átvágva a területet védő kerítést. A reptér tájékoztatása szerint a közlekedést 18.20 óra körül indították újra.

Az éghajlatvédelmi erőfeszítések azonnali növelését követelő csoport az utóbbi hónapokban számos hasonló figyelemfelkeltő és tiltakozó akciót hajtott végre; szerdán például két aktivistájuk a karmesteri pulpitushoz rögzítette magát hangverseny közben Hamburg világhírű koncertpalotájában, az Elbai Filharmóniában.

Forrás: MTI; Fotó: Képernyőfotó

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.