Pesti Srácok

Most egy autóhiteles nyert pert bankja ellen

Most egy autóhiteles nyert pert bankja ellen

Több ezer adós autóhitel-szerződésére lehet hatással a Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete, amelyben érvénytelenített egy szerződést, mert azt a pénzintézet helyett egy olyan kereskedő írta alá, akinek erre nem volt jogosultsága - írja a Magyar Nemzet.

A szóban forgó autóhitel-szerződést 2008-ban kötötte egy adós az MKB Euroleasing Zrt.-vel. Az adós közel hárommillió forint hitelt vett fel a pénzintézettől, amit már csaknem megfizetett, amikor az autóját ellopták. Ezt követően az MKB további milliókat követelt az adóstól, ő azonban nem ismerte el a tartozást, így bíróságra került az ügy. A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a korábbi elsőfokú döntést, miszerint a szerződés érvénytelen, mert azt egy olyan kereskedő írta alá, akinek nem volt jogosultsága ezt tenni a pénzintézet helyett.

A 2010 előtti szabályozás szerint volt lehetőség arra, hogy kijelölt kereskedő a bank nevében aláírjon, de ez a kereskedő nem tartozott közéjük.

PestiSracok facebook image

Bihari Krisztina, az adóst képviselő ügyvéd a lapnak azt mondta: a bíróság precedensértékű ítéletet hozott, a döntés több ezer adós szerződésére lehet hatással, mert sok esetben a jogszabályokat figyelmen kívül hagyva írhatták alá a szerződéseket az arra nem jogosult kereskedők.

mti / Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?