Pesti Srácok

Most egyből a Volkssturmmal kezdenék – A nőkre is lecsapnának a német gigasorozással

Most egyből a Volkssturmmal kezdenék – A nőkre is lecsapnának a német gigasorozással

Az egyszeri európai ember valahogy mindig kicsit ideges lesz, ha a németek bejelentik, hogy fegyverkezni akarnak, a történelem sorn eddig ugyanis ennek soha nem lett jó vége, különösen olyankor nem, mikor Kelet-Ukrajnában éppen háború zajlik, és a fősodratú média Izraelt szidja. Most, mikor Berlin hirtelen hatvanezer katonát akar besorozni egy picit megint idegesek leszünk. Különös tekintettel arra, hogy kiemelték, nőket is szívesen soroznának. Utoljára ilyen kampányt '45 februárjában indítottak...

A német hadseregnek meg kell kezdenie az előkészületeket a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítására - jelentette ki szombaton Jens Spahn, a német koalíciós kormányt alkotó nagyobbik párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) frakcióvezetője. Spahn a Rheinische Post című német lapnak adott interjújában elmondta, bár egy folyamatról van szó, amely "nem történhet egyik napról a másikra", a fegyveres erőknek meg kell kezdeni a sorkatonasághoz való visszatérést elősegítő mechanizmus kidolgozását.

– fogalmazott, hozzátéve: "nagyon jó lenne, ha ezt önkéntes alapon el lehet érni, de az az érzése, hogy sorozásra lesz hozzá szükségük". A frakcióvezető kiemelte, hogy a katonai szolgálattal kapcsolatos régebbi jogszabályok csak a férfiakra vonatkoznak, és elmondta, hogy a nőkre történő kiterjesztésének törvényes akadályai vannak. Ennek ellenére, az esélyegyenlőség okán ugyebár, több német politikus rájuk is kiterjesztené a kötelezettséget.

PestiSracok facebook image

Idáig a közlemény, most engedtessék meg nekünk némi történelmi párhuzam: a német kormány éppen torkaszakadtból szidja a zsidó államot, Kelet-Ukrajnában nem csupán háború dúl, de nagymacskákról elnevezett német tankok ragadnak éppen a sárba, és most kitalálták, hogy a hadseregükbe nőket kell sorozni, mert kevés a férfi (önkéntes). Mi igazán bíztunk abban, hogy germn barátaink megváltoztak, de a jelek szerint 1945 óta mindössze annyi változott, hogy a horogkeresztet lecserélték a szivárványra.

Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke;

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.