
Nagyrendezvényt tartott a Párbeszéd, amelyen kiderült, ki vezeti a törpepárt EP-listáját, és az is, hogy a formáció új nevet kap. Legutóbb a Jobbik hajtott végre ilyen “radikális” változtatást. Úgy tűnik, hogy ha egy pártnak nem igazán vannak szavazói, akkor a névváltoztatás az egyetlen, amivel még feltűnést kelthetnek. De nem baj, legalább őszinték: már nem állítják, hogy Magyarországért dolgoznak.
Irány: 2024! – Párbeszéddel a Zöld Magyarországért! címen szervezett nagyrendezvényt a Párbeszéd, és az már a meghívóból kiderült, hogy a XIII. kerületi eseményen Szabó Rebeka és Tordai Bence társelnökök mellett felszólal Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, Jávor Benedek, a párt uniós tanácsadója, egyben a brüsszeli iroda vezetője, továbbá Szabó Tímea frakcióvezető és V. Naszályi Márta I. kerületi (budavári) polgármester – írja az Index. A rendezvény középpontjában a jövő évi események, így az európai parlamenti és az önkormányzati választások álltak, az azonban sokakat meglepett, hogy Szabó és Tordai a politikai közösség életében új fejezetet is nyit azzal, hogy új nevet és új logót jelent be. Na, azért erős váltásra nem kell gondolni, ahogyan a Jobbik Magyarországért Mozgalomból is csak Jobbik – Konzervatívok lett, úgy a Párbeszéd Magyarországértból is Párbeszéd – A Zöldek Pártja lesz ezentúl. Meg kell hagyni, legalább őszinték: ezentúl nem hazudják azt, hogy Magyarországért tevékenykednek.
Az egyébként nem túl izgalmas nagygyűlésen megtudhattuk, hogy a kormány tönkreteszi a klímát, és megöli a fákat, illetve, hogy a párt EP-listavezetője Jávor Benedek lesz.
Forrás: Index; Fotó: MTI/Kovács Tamás
ómió
2023-03-27 at 10:10
Viszont, akkor, így legalább ennyivel őszintébb!
Zia
2023-03-26 at 22:25
Megtörtént a hadüzenet a LMP-nek.
Ezek szerint a
2023-03-26 at 21:56
Párbeszéd Ukrajnáért jobb lenne, ha mindenképp meg akarják tartani a népszerűségüket.
Béla
2023-03-26 at 17:54
Az LMP is Zöld.
Melyik a Zöldebb?
Sanyáta
2023-03-26 at 17:03
Amit itt össze hordtak az egy süket duma.Kizárt hogy szavazatokat kapjanak.
Orientál
2023-03-26 at 15:43
Momentum is már harsogta magáról hogy zöldpárt.
Orientál
2023-03-26 at 15:40
inkáb PÁRBESZÉD KÜLFÖLDIEKKEL A HAZAÁRULÁSÉRT pártnevet vegyék fel mert ez teljesen illik rájuk.
Kanóc
2023-03-26 at 15:02
A névsor mindent elárul az értékrendről! Emeljük őket vállra ,majd irány a kanális
Bere
2023-03-26 at 13:58
A legjobb pénzkereseti lehetőség. Ész nuku, dolgozni büdös, a tuti pénz, a tűzközeli információk, a 30(000000000) obulus az kell.
sorry
2023-03-26 at 12:58
Úgy tudtam, az LMP a zöldek pártja. Ezek szerint rosszul tudtam. Vagy nem voltak elég zöldek és most rásegít a Párbeszéd is. Nagyon kíváncsi vagyok hány kis párt tud fennmaradni a rostán jövőre.
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-03-26 at 12:23
Tanító néni kérem, tessék mondani, akkor most már hány “zöld” párt lesz? Most akkor nem egy rókáról akarnak négy bőrt lehúzni hanem négyen akarják egy rókáról ugyanazt az egy szem bőrt lehúzni? Lesz nagy vetélkedő, hogy ki a legeslegzöldebb? Oda jutunk, mint az elhülyült Svédisztánban, hogy az ipar és közlekedés után már az erdő- és mezőgazdaságot akarják betiltani?
újabb sötét-zöld bagázs
2023-03-26 at 12:07
Újabb “Sötét-zöldek Pártja”, min a négyen.
Undorító és nemzetáruló génselejtek gírhes Tímeától a beszari kis görény Jávor Benedek elvtársig.
Őrnagy
2023-03-26 at 12:04
@ Királytigris
Ez a lényegi különbség, ha valami nem kizöldül, mint a növények, hanem bezüldül, mint a rothadó trágya!
szamba
2023-03-26 at 12:03
Ezek a Párbeszéd mozgalmak kísértetiesen hasonlítanak a Náci Birodalomért rajongó magyar radikálisokra.
1. egy külföldi erőszakos birodalom szolgálatában állnak
2. alig várják, hogy a birodalom megdöntse a magyar kormányt
3. gyűlöletet terjesztenek
4. kormányozni akarnak, de totálisan alkalmatlanok a kormányzásra
Királytigris
2023-03-26 at 11:59
A szarkupac bezöldül… eszi az idő vasfoga.
Őrnagy
2023-03-26 at 11:47
A helyes megnevezésük a Párbeszéd nélkül a CIA-ért kenne.
pinokkio
2023-03-26 at 11:46
Már csak azt remélem, hogy a Jávor Benedek nevével fémjelzett lista, hamvában holt lesz. Ugyan mit fog tudni felmutatni a kampányban, amit MO-ért tett.
Ungarn über alles !
2023-03-26 at 11:40
a hazaáruló csőcselék söpredéke, ne is gyalázhassa a Magyar nevet !