Pesti Srácok

Moszkva a belügyekbe való beavatkozással vádolta meg az Európai Parlamentet és Washingtont

Moszkva a belügyekbe való beavatkozással vádolta meg az Európai Parlamentet és Washingtont

Az orosz belügyekbe való beavatkozással vádolták meg a küszöbönálló törvényhozási választások előtt az Európai Parlamentet és az Egyesült Államokat csütörtökön orosz hivatalos személyek. Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának alelnöke az Állami Duma honlapján megjelent állásfoglalásában barátságtalan lépésnek, valamint az orosz belügyekbe való beavatkozási kísérletnek és az orosz polgárokra való nyomásgyakorlásnak nevezte, hogy az Európai Parlament olyan jelentést fogadott el, amely az unió Oroszország-politikájának felülvizsgálatát sürgette és amely szerint az uniós tagállamoknak késznek kell lenniük arra, hogy ne ismerjék el az orosz választások eredményét.

– írta Vologyin, rámutatva, hogy az EP-határozatot még az orosz politikai akaratnyilvánítás előtt fogadták el. A házelnök szerint az orosz választások – eltérően azoktól, amelyeket az Egyesült Államokban és az európai országokban szoktak tartani –, nyitottak, ahol a szavazóhelyiségekben megfigyelők vannak jelen.

PestiSracok facebook image

– üzent az EP-képviselőknek Vologyin.

„Oroszország türelme nem határtalan”

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Pervij Kanal televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy Oroszország konkrét tényeket, köztük IP-címeket bocsátott az Egyesült Államok rendelkezésére, bizonyítandó az orosz parlamenti választásokba való beavatkozás tényét.

– hangsúlyozta Zaharova. Hozzátette, hogy Oroszország türelme nem határtalan azokkal az amerikai cégekkel kapcsolatban, amelyek beavatkoznak az orosz belügyekbe. Zaharova arra utalt, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki politikus támogatói „okos szavazás” elnevezéssel projektet kezdeményeztek a választókörzetekben az Egységes Oroszországéval szemben legesélyesebb jelölt támogatására. Az orosz hatóságok a részvételre vonatkozó instrukciók eltávolítására szólítottak fel több – főleg amerikai – IT-céget, figyelmeztetve őket, hogy szélsőségesnek minősített anyagokról van szó. Mivel ezek nem engedelmeskedtek, az orosz külügyminisztérium bekérette a moszkvai nagykövetet, akivel közölték, hogy kategorikusan elfogadhatatlan az orosz belügyekbe való beavatkozás. A tárca szerint a misszióvezetőnek a beavatkozás tényét alátámasztó bizonyítékokat adtak át akkor.

Az orosz választók péntektől kezdődően három napig szavaznak a szövetségi parlament alsóházának új összetételéről. Ezzel egyidejűleg kilenc régió vezetőjét közvetlenül, háromét pedig közvetve választják meg, és eldől 39 regionális törvényhozás mandátumainak sorsa is. Emellett az ország 85 régiójában 4474 referendumot tartanak. A választásokon Oroszországban 96 ezer szavazóhelyiségben 108 millió, az ország határain kívül kétmillió jogosult adhatja le voksát.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Alekszej Druzsinyin

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.