Elindította hétfőn a Debrecen-Moszkva járatát a WizzAir légitársaság. Az első debreceni járat a vnukovói reptérre szállt le, amelyet a fuvarcég az orosz fővárosba tartó, illetve onnan induló járatai már négy éve használnak.
Vaszilij Alekszandrov, a vnukovói reptér vezérigazgatója a moszkvai avatóünnepségen méltatta a két ország közötti fejlődő kulturális és gazdasági kapcsolatokat. Rámutatott, hogy Debrecen iránt, egyebek között a régió termálfürdői miatt is, nagy az érdeklődés Oroszországban. Kifejezte reményét, hogy a járat kihasználtsága magas lesz, Vnukovo és a WizzAir együttműködése pedig továbbra is mindkét fél számára előnyös lesz.
Balla János, Magyarország moszkvai nagykövete elmondta, hogy idén ötvenezer orosz állampolgár váltotta ki a magyar turistavízumot, a WizzAir Moszkva és Budapest között közlekedő járatai telítettek, ami szemléletes mutatója a megnövekedett oroszországi érdeklődésnek. Rámutatott, hogy Magyarország a kedvező árai mellett a stabilitás és a biztonság miatt is vonzó az orosz turisták számára. A Moszkvából Debrecenbe tartó repülőgép első utasát, a Nyizsnyij Novogorod-i Valerij Szurzsenkót az reptér és a moszkvai magyar nagykövetség is ajándékokkal lepte meg. A fiatalember elmondta, hogy a vonzó jegyárai és úti céljai miatt döntött a WizzAir mellett.
Forrás: MTI Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS