Pesti Srácok

Mozgósítási gyakorlatot rendez a román védelmi minisztérium Hargita és Kovászna megyében

Mozgósítási gyakorlatot rendez a román védelmi minisztérium Hargita és Kovászna megyében

Mozgósítási gyakorlatot rendez a román védelmi minisztérium (MAPN) jövő héten az ország magyar többségű térségében, Hargita és Kovászna megyében, hogy "felmérje a lakosság, a terület és a gazdaság védelmi készültségét".

A MAPN-közlemény szerint rutingyakorlatról van szó, amelyhez hasonlót 2015-ben is rendeztek már Hargita és Kovászna megyében, idén pedig Temes és Krassó-Szörény megyében. A MOBEX HR-CV-23 elnevezésű, június 12-16. között tartandó gyakorlat keretében tartalékosokat hívnak be a belügyminisztérium közreműködésével. A MAPN szerint ezáltal békeidőben akarják ellenőrizni, miként tudják feltölteni a védelmi és nemzetbiztonsági struktúrák ember- és eszközállományát, valamint megteremteni az aktív katonai állomány és a tartalékosok közötti műveleti kohéziót, másfelől fel akarják frissíteni a tartalékosok katonai kiképzését.

A MAPN felhívta a figyelmet arra, hogy a behívóparancs átvételének megtagadása vagy a tartalékosok távolmaradása a mozgósítási gyakorlatoktól szabálysértésnek minősül, amit pénzbírsággal büntetnek. A tartalékosok kötelesek részt venni a katonai kiképzési és mozgósítási gyakorlatokon, munkaadóik számára pedig előírják a hatályos jogszabályok, hogy a katonaság által kiállított igazolás alapján legfeljebb ötnapos fizetett pótszabadságot kell adniuk a mozgósított alkalmazottaknak. A tartalékosok mozgósítási gyakorlatainak megszervezése a hadsereg és a nemzetbiztonsági szervezetek fontos feladata, ezeket a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) jóváhagyása alapján évente mintegy tíz megyében szervezik meg - teszik hozzá a közleményben. Az országnak 41 megyéje van, a főváros különálló közigazgatási egységet képez.

Romániában a parlament által 2005-ben elfogadott törvény békeidőben felfüggesztette a kötelező sorkatonai szolgálatot, a hadseregben kizárólag önként jelentkező hivatásos katonák szolgálnak. A sorkatonai szolgálat kizárólag akkor válik ismét kötelezővé, ha kihirdetik a hadiállapotot, az ostromállapotot vagy az általános mozgósítást.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Robert Ghement)

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?