Pesti Srácok

MSZP: a Jobbik "zsidózó" politikát folytat

MSZP: a Jobbik "zsidózó" politikát folytat

A cukiság kampány ellenére sem tudja elfelejtetni a Jobbik a múltját. Ha valóban a néppártosodás lenne a céljuk, akkor nem lenne a Jobbik-frakció tagja a mai napig az az Apáti István, aki 2011-ben a Szent Korona Rádió adásában zsidózó, gyűlöletkeltő beszédet tartott - áll az MSZP közleményében.

A dokumentum szerint: Vona Gábor a nyáron már úgy nyilatkozott, hogy soha sem tartotta rasszistának, antiszemitának saját pártját. Ezek után a Jobbik elnökének tisztáznia kell, hogy Apáti István gyűlölködő beszédét minek is tartja?

Ma Magyarországon két parlamenti párt is alig burkoltan gyűlöletkampányt folytat. A Jobbik most cukiság kampánya mögé bújva ugyanazt a zsidózó politikát vallja, mint megalakulásakor, a Fidesz pedig közpénzből kelti folyamatosan a gyűlöletet. Ez a mai jobboldal: a radikális Jobbik eljátssza a néppárti fordulatot, a liberálisból lett konzervatív Fidesz, pedig radikalizálódik.

Vona Gábor elfelejtheti, hogy a pártja rasszista, antiszemita, de azok nem fogják, akiket egykor a Magyar Gárda menetelése megfélemlített. Amíg a Jobbik megtűri a sorai között az Apáti Istvánhoz hasonlóan gondolkodókat, addig Vona Gábor ne is álmodozzon arról, hogy kormányra kerülhet Magyarországon.

PestiSracok facebook image

Forrás: OS/MSZP; vezető képünkön Apáti István és Zagyva György Gyula látható; fotó: Szent Korona Rádió

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.