Pesti Srácok

Zsidó összeesküvésről beszélt a Jobbik volt alelnöke – a párt szóvivője egyetért vele

null

A Jobbikon kívül az összes párt a zsidóknak asszisztál, Magyarország az izraeliek szabad prédájává vált – fejtegette Apáti István jobbikos országgyűlési képviselő a Szent Korona Rádió egyik 2011-es műsorában. A felvételre a Mandiner.hu bukkant rá. Apáti tehát egyfajta zsidó összeesküvésről értekezett, amelynek célja a hatalmi pozíciók megszerzése. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője kedden úgy reagált: nincs miért bocsánatot kérni, és ő egyetért azzal, hogy Apáti tiltakozott az izraeli államfő Magyarország fölvásárlásáról szóló kijelentésére. Jobbikos zsidózások újratöltve!

Apáti István, a Jobbik parlamenti képviselője a Szent Korona Rádió Sin City című, 2011. július 23-i műsorában még mint a „nemzeti radikális párt” akkori alelnöke a zsidók gazdasági és politikai térnyerése miatt aggódott. A felvételre a Mandiner bukkant rá. Eszerint Apáti a következőket mondta:

Apáti zsidó térhódításról szóló, erősen konteószagú kinyilatkoztatása azért is különösen érdekes, mert idén már ő is nagy beleérzéssel magyarázta a Jobbik új, néppártosodó arculatát, a cukisodás alapvetéseit. Idén nyáron például azt fejtegette Apáti István: „Minden magyart képviselünk. Abból a megosztottságból, amit az elmúlt közel három évtized előidézett Magyarországon, elég volt”. Egy fél mondat erejéig azért kitért arra, hogy Magyarország korábban „külföldi helytartóknak volt kiszolgáltatva”, ám ezúttal szerencsére már nem kezdett újabb zsidózásba. A Mandiner szerette volna megtudni, Apáti most is fönntartja-e a zsidóság magyarországi hódításáról vallott hat évvel ezelőtti téziseit, ám nem reagált a portál megkeresésére.

PestiSracok facebook image
Mirkóczki Ádám; Fotó: Origo.hu

Mirkóczki egyetért Apátival

Apáti István 2011-es kijelentéseivel szembesítették a Jobbik szóvivőjét keddi sajtótájékoztatóján. Mirkóczki Ádám először Orbán Viktor egy kilencvenes évekbeli, parlamenti bekiabálásával („Térdre, csuhások!”) próbált terelni mondván, a miniszterelnök se kért elnézést amiatt. Majd úgy folytatta: „Apáti 2011-es szavai semmilyen relevanciával nem bírnak a Jobbik mai politikájára”. Ezután azt állította, Apáti „éppen akkor és éppen arra” reagált, hogy Simon Peresz izraeli államfő Magyarország fölvásárlásáról beszélt. Ő egyébként személy szerint egyetért azzal, hogy Apáti tiltakozott Peresz kijelentése ellen. Hozzátette:

Ám ezután a Magyar Idők újságírója szembesítette Mirkóczkit azzal, hogy Simon Peresz nem 2011-ben, hanem 2007-ben beszélt Magyarország fölvásárlásáról, vagyis nem igaz, hogy Apáti frissiben reagált volna az izraeli államfő szavaira. Erre Mirkóczki a Szent Korona Rádió szerkesztőihez irányította az újságírót mondván, kérdezze meg tőlük, miért ez volt a műsor témája. A Jobbik szóvivője kijelentette: általánosságban soha nem ítéltek el népeket, nemzeteket, országokat; viszont voltak jelenségek, politikusok, politikai akciók, amik ellen fölléptek. Annyit azért elismert:

A tapasztalat, a bölcsesség, a saját és más politikai erők hibáiból való tanulás miatt léptek a néppártosodás útjára – közölte Mirkóczki az Echo Televízió riporterének kérdésére.

Apáti István és Zagyva György Gyula; Forrás: Szent Korona Rádió

Zsidóztak már máskor is

Néppártosodás ide vagy oda, a Jobbik és holdudvara ténykedésében visszatérő motívum a zsidózás. Mint arról beszámoltunk, júliusban például Schmidt Roland, a Jobbik Fejér megyei alelnöke, móri elnöke engedte szabadjára gyűlöletét a Facebookon. A politikus Varga-Bíró Tamást zsidózta le, miután a zenész-publicista egy bejegyzésében vicces kritikával illette Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Egy hónappal korábban a Jobbik volt országgyűlési képviselője, Zagyva György Gyula zsidózta le Varga-Bírót. De számos más antiszemita botránya is volt már a Jobbiknak. Az egyik például Kulcsár Gergelyhez, a párt parlamenti képviselőjéhez, választmányának alelnökéhez köthető, aki 2011-ben meggyalázta a Dunába lőtt magyar zsidó honfitársainknak emléket állító emlékcipőket: beleköpött azokba. A „színvonalas” előadás után lefényképeztette magát, majd a következő kommenttel küldte szét a történteket haverjainak:

Kulcsár a botrány nyomán egy virággal ment ki a Duna-parti cipőkhöz pártelnöke utasítására.

Forrás: Mandiner.hu. Vezető kép: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.