
Jaak Madison, az Identitás és Demokrácia képviselőcsoport észt politikusa arról beszélt az Európai Parlamentben, hogy meg kell büntetni azokat az országokat, amelyek nem tesznek eleget a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsának, és nem tartóztatják le Vlagyimir Putyin orosz elnököt, amint az országuk területére lép. Szerinte ezekkel az országokkal szemben gazdasági szankciókat kell hozni, és fel kell függeszteni az uniós támogatások kifizetését.
Az észt képviselő – aki nemrég még Orbán Viktornál vendégeskedett a Karmelita kolostorban – kijelentésével többek között Magyarországra is célozhatott. A magyar kormány hivatalos álláspontja ugyanis az, hogy bár a parlament ratifikálta a büntetőbíróságot létrehozó, illetve annak eljárását meghatározó római statútumot, azt nem hirdették ki a Magyar Közlönyben, mert időközben Alaptörvény-ellenesnek találták. Ezért nem lehet végrehajtani Magyarországon a rendelkezéseit – értelmezi a helyzetet a Szabad Európa.
Ismeretes: Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egy kormányinfón azt mondta, a büntetőbíróság által kiadott elfogatóparancs ténykérdés; ha ezt állapította meg a testület, ehhez nincs mit hozzátennie a kormánynak. Ugyanakkor, amennyiben Magyarország területére lépne, nem tudnánk „letartóztatni az orosz elnököt, mert Magyarország nem hirdette ki a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumát”.
Érdemes megjegyezni: mivel a Nemzetközi Büntetőbíróságról szóló egyezménynek az Egyesült Államok sem részese, így ha Putyin az USA területére lépne, ott sem tartóztatnák le. Legalábbis nem ezen az alapon. Varga Réka nemzetközi jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem dékánja a Mandinernek korábban elmondta: az a különös helyzet adódott tehát, hogy az orosz elnök számára az egyik, a szóban forgó elfogatóparancs szempontjából biztonságos állam most az Egyesült Államok. Merthogy az USA nem részese a római statútumnak, sőt, egyébként elég nagy ellenzője. Ha ebből a logikából indulunk ki, az észt politikus Amerikát is szankciók alá vonná. Ugyanakkor a felvetés hipotetikus, hiszen Putyin aligha hagyja el Oroszországot egy vele ellenséges ország területére lépve.
A Szabad Európa szerint egyébként két ellenzéki politikus, a jobbikos Gyöngyösi Márton és a momentumos Cseh Katalin hívta fel Madison figyelmét a témára, akinek a pártja egyébként a cikk szerint jó kapcsolatot ápol a Fidesszel.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Illyés Tibor
ibolya
2023-04-23 at 16:56
T.Cseh Katka! Szakadj meg mint a véres hurka!
Judit
2023-04-23 at 14:27
Te riherongy csekati az anyáddal meg a családoddal szórakozzál.!!!
Ilyen a rothadt lelkű-soros-sátáni-szekta-böszmék-böszméje-ökörborgyú.!!!
füredi46
2023-04-23 at 12:31
Az egész Európa Parlament egy kész bolondok háza és a korrupt hordák gyűjtőhelye. Mert az, hogy mire való, még nem derült ki…
dr. Kolompár Genitália
2023-04-23 at 10:16
Ez a liba, és a többi hasonló intézi a Fidesz számára a kétharmadokat. Ezért nem bántják itthon őket. Úgyhogy le lehet kattanni arról, hogy milyen hazaáruló, vagy milyen nem, mert senki nem fog hozzájuk nyúlni, amíg a szemellenzős Fidesz tábor szájkaratéját ezekkel fennlehet tartani. A Momentum, LMP, Jobbik és a többi időnkét többet tesz a Fidesz szavazótábor egyben tartásáért, mint maga Orbán Viktor. Mindenesetre jól láthatóan működik a rendszer. Akkor lenne nagy futkosás, ha normális baloldal lenne. Nem tudni, létezik-e ilyen egyáltalán, de most nincs. Pedig nem jó ez így senkinek, mert az érdekünk az lenne, ha mindenki a saját valós teljesítménye alapján érvényesülne, és nem a másik teljesítményével való összehasonlítás alapján. Sajnos a Fidesznek már semmilyen komoly teljesítményre – és főképp őszinteségre – nincs szüksége ahhoz, hogy a támogatottságának a mértékét fenntartsa. Ez az út vissza fog vezetni a semmibe..
János
2023-04-23 at 10:15
Javaslom a Kormányunknak, fontolja meg az itt és hasonló, támogató fórumain leírt kritikákat, valamint aszerint CSELEKEDJEN. Különben nagy baj lesz a választásokon. ELVESZÍTI SZAVAZÓI JELENTŐS RÉSZÉT ha azok nem bízhatnak a képviseletükben. Így erkölcsileg erodálódik a tábor vezetése.
De legalább nyilvánosan indokolja meg, miért nem teheti. Hátha meg tud nyugtatni minket.
❗❗❗
Netta
2023-04-23 at 08:37
Hazaárulás:
a feljelantés megtörtént?
Nem? Akkor?!
angelblind652
2023-04-23 at 07:57
Ja és ebben a nagy liberális, fegyveres összeborulásban a kérdésem az, hogy mi van az angolok idetelepített intézményeivel?? Már nem tagjai az úniónak! Mégis zavartalanul hordják ki a profitot, mi meg asszisztalunk hozzá. Pedig a háború kezdetekor ŐK VOLTAK AZ ELSŐK, AMERIKA KITERJESZTETT SZÁRNYAI ALATT, HOGY NINCS BÉKETÁRGYALÁS!!
angelblind652
2023-04-23 at 07:52
Ha a Fidesz képviselői csak és kizárólag annyit tennének, hogy ezeket a kárörvendően röhögőket kiiktatná, már akkor előbbre lennénk.
Ezek folyton csak gyarapodnak
2023-04-23 at 03:13
Karácsony.Sk
Ez mind nagyon jó, de a Fidesznek is határozottabban és FŐLEG ŐSZINTÉBBEN kell fellépnie a magyar nemzet érdekeinek a megvédésében. Csak akkor lesz meg a 2/3- os többsége. A magyarok torkig vannak már azzal hogy minden ág csak őket húzza, a kormány meg azt papolja hogy mindent megtesz de közben nem mer komoly feltételeket szabni.
Pl csak akkor fogadunk be ukránokat, vagy csak akkor küldünk adományt ha az ukrán kormány MEGFELELŐEN VISELKEDIK.
Vagy, aki a hazája ellen szót emel külföldön, az elítélhető hazaárulásért. Ez nem demokrácia kérdése. Az nem demokrácia hogy a fejünkön táncolhatnak.
Vagy a másik: a multik itt csak akkor arathatnak, ha Brüsszel is teljesíti amit kell, a pénz kifizetését. Satöbbi.
Persze, ők így is meg úgy is gyarapodnak.
Ő se lesz soha elnök
2023-04-23 at 02:52
Minden vagyonát elkobozni, ami Mo-n fellelhető, őt magát hazaárulásért elítélni, kiutasítani!
A jelenlegi ( megingott ) francia elnök ( akinek erősen kell kapaszkodnia a ló sörényébe ha nem akar leesni ?) a beiktatása utàni első időszakban elkövette azt a hibát hogy “ enyhén kritizálta” külföldi útjain a francia népet. Pl azt mondta hogy “ Fro-ban nem lehet reformokat meg újításokat végre hajtani, meg hogy a franciák szeretnek zsörtölődni, vagy ilyesmi és ezután, olyan erős kritikát kapott otthon az ellenzéktől, hogy azután soha többé ilyet nyilvánosan nem mert mondani.
Egy elnök, aki nem megvédi hanem kritizálja saját népét külföldön, az nem elnök! Ezt ő a francia hagyományok értelmében nem teheti meg. Nem is lett a fr nép kedvence, ma 20% alatt van a népszerűsége. ( Újabban, újabb pofont adott a demokráciának, és bíróság elé állíttatott három ellenzőjét akik nyiltan “ beintettek neki “ egy utcai megjelenése idején a nyilvánosság előtt. Botrányos jelenetek nélkül már nem is tud a nyilvánosság elé lépni, csak a brüsszeli palota falain belül.
Nos, Cseh Katalin se lesz soha elnök.
Hollywood
2023-04-23 at 02:23
Gondolom, hogy ez a nő már csak álöltözetben, hatalmas napszemüveggel meg kalapban mer kimenni az utcára, hogy nehogy meglincseljék őt MAGYARORSZÁGON. Remélhetőleg eltakarodik Nyugatra. Ott a helye, a megbízói lábainál.
Ez is megint a kormány hibája. Miért nincs már törvény arra, hogy azok, akik Magyaro elleni szankciókra, akciókra vagy támadásra, satöbbi, buzdító kijelentéseket tesznek, azok bűnt követnek el a magyar néppel szemben, tehát elítélendőek vagy megfoszthatók magyar állampolgárságuktól? Ja, mert neki lehet más véleménye, meg a hülye demokráciára lehet mindent kenni? A kettő nem zárja ki egymást. Igen, mondhat ő amit akar itthon meg külföldön, de ha nemzetellenest mond, akkor bíróság elé is állítható legyen!
Megy tovább a hollywoodi színjáték a demokrácia jegyében, persze.
Az ellenzék meg a Fidesz egymással civakodik, miközben a magyarok hoppon maradnak, az országukat a külföldnek játszák ki, ők viszont dőzsölnek, mert hiszen ez a nyugati demokrácia.
Carolus
2023-04-23 at 00:48
Ez a féreg nem magyar, meg a másik sem, akit csakis azért hívtak meg a széder vacsorára, mert a talpnyalójuk. Mindenkinek jobb lenne, ha eltűnnének a hazánkból.
JG
2023-04-22 at 23:48
EZ EGY SEM MAGYAR ÉS SOHA NEM IS LESZ!
Ne jöjjön nekem egy patkány sem azzal, hogy van köztük rendes is.
Ha volna, akkor leállítaná ezeket a tetves élősködőket és hazaárulókat.
Kitekintő
2023-04-22 at 21:42
Addig, amig senkit nem ítélnek el hazaárulásért, addig bármit megengedhetnek maguknak. Az a magyar állampolgár, aki szándékosan árt Magyarországnak, az hazaáruló!!!
moliere
2023-04-22 at 21:38
széderestén hogy nem volt ott? 😀
ahogy a déklári se! 😀 😀
Karácsony.sk
2023-04-22 at 21:32
Húgyos Gyurka ellen nemzetközi elfogató parancs van kiadma, ami érvényes a mai napig!
Ökör Katka nagy bajban lesz a gazdád, ha megvalósítjuk azt, amit a liberálfasiszta világ el akar érni az 1bites eszével mert:
Évek óta bujkál egy jogerős, végrehajtható börtönbüntetés elől Soros György, akit bűnszervezetben elkövetett pénzügyi csalás miatt jogerősen és végrehajthatóan másodfokon is elítélt a párizsi fellebbviteli bíróság. Aztán még két bírói fórum is helybenhagyta az ítéletet!
Már régen be kellett volna vonulnia a börtönbe, érthetetlen, hogy az érvényes és jogerős bírósági ítélet ellenére miért nem adnak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot, miért nem tartóztatják le, ha mondjuk, Franciaország közvetlen közelében, Brüsszelben próbálja éppen a maga kedvére manipulálni a befolyása alatt álló politikusokat.
Soros György még 1989-ben manipulált és csalt a francia Btk.-ba ütköző módon a Société Générale nevű francia pénzügyi óriáscég részvényeivel. Ezért ítélte négy(!) bíróság is egybehangzóan végrehajtható börtönbüntetésre.
Egy maffiamódszerekkel működő bűnszervezetet irányított, a francia ügyészség a nyomozás során 11 gyanúsítottat hallgatott ki, őt is beleértve.
Soros minden törvénytelen eszközt megragadott, hogy lassítsa a nyomozást. Kapcsolatai révén elérte, hogy a pénzügyi manipulációkról és csalásokról 6 (!) hosszú évig ne adjanak ki adatokat a svájci bankok. Ügyvédek tucatjai húzták-halogatták az eljárást.
Az első tárgyalásra így csak 13 (!) év múltán, 2002. november 7-én kerülhetett sor, Soros ekkor végre odakerült a vádlottak padjára. Bűntársa volt a hírhedt libanoni maffiózó, Samir Traboulsi, akit már korábban is börtönbüntetésre ítéltek tőzsdei csalások miatt. Amikor kijött a börtönből, Soros oldalán ott folytatta, ahol abbahagyta.
Ebben az ügyben több mint 30 millió részvény cserélt bűnös spekulációk révén gazdát, Soros mintegy 2,07 milliárd eurót mozgatott meg, és a végén minimum 2 millió 400 ezer eurót zsebelt be, minden lehető jogszabályt csalárd módon megszegve.
Különös haláleset az eljárás kellős közepén.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a szocialista francia elnök, Francois Mitterand közvetlen környezete segítette Soros György csaló tranzakcióit. A szocialista párt több prominense is belekeveredett az ügybe – például Pierre Bérégovoy, François Mitterrand pénzügyminisztere, illetve miniszterelnöke.
Soros – miközben siránkozott, hogy „ez az ítélet ajándék amerikai ellenségeinek – ügyvédei révén próbálta menteni a menthetőt és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.
De hiába! 2011-ben még Strasbourgban is kimondták egyértelmű bűnösségét! Az Európai Unió legfelsőbb testülete ítéletében leszögezte, hogy Soros György egyértelműen bűnös eszközökkel manipuláló tőzsdei csaló. Hiába védték a leghíresebb londoni és francia ügyvédek.
A szívemet és a lekem csücskét símogatják ezek az információk, mert azt látom, hogy amikor Orbán Viktor megnevezte a Magyarország ellenségét még 5-6 évvel ezelőtt, akkor a hatalmas ellenszél ellenére a legtökéletesebb politikai döntését hozta meg a nyilvánosság felé, ugyanis az akor még hihehetetlen állítás ma már a kőkemény valóság ajtaján kopogtat! Olyan nemzetközi nemzetállami láncreakciókot indított el, aminek most már csakis a hasznát (politikai értelembe) élvezhetjük de semmi esetre nem hátradölve. Nagyon szépen, de az is igaz, hogy lassan de biztosan formálódik egy Soros nyílt társadalma elleni egézséges nemzetállamok koalíciója, ami igenis lesz képes megölni (politkai értelembe) az újkori világ Hitler és Sztálin utáni III. antikrisztusát! A nyilt társadalmat ez a felismerés úgy el fogja söpörni, mint a nagy októberi forradalom a cári Oroszország berendezkedését s még azt is hozzá merem tenni, hogy ahogy a cár vagyonát a lumpenproletárok szétrabolták, úgy a III. antikrisztus vagyona is szétt lesz osztva a világ érintettjei között. Ez azért is meg fog valósulni, mert a többi külföldi magán pénz háttérhatalom domináns résztvevőinek is kezd kellemetlenné válni ez az öreg szaros, húgyos, fosos, háborúsbűnös és tömeggyilkos csaló szarházi! Nekünk Magyarországon semmi más dolgunk nincs, mint hogy minnél tovább megtartsuk (2050) minimum a 2/3-od, de ha ezt az arányt még növelni is tudjuk, az akkor Magyarország számára még jobb lesz!
A nyilt társadalomi birodalom összeomlásának jeleit már láthassuk a hazai ellnség erőinek öszpontosításában (Gyurcsány féle ellenzéki pártok bekebelezése), mert már ők is érzik, hogy számukra igazán ez a harc lesz a végső 2022-ben! Erre kurvássan oda kell figyelnünk!!!
Isten áldja meg Magyarországot és Orbán Viktort!
Szlovákiából……
Miki
2023-04-22 at 20:59
Ennél a szerencsétlennél egy dilemma van ,hogy a tetves kanadaiakon kívül kinek ügynökösködjön,a tetves amiknak,a tetves angoloknak?
Moszadra annyira nem gondolnék,azért ők felismerik a deficites személyiségi jegyeket,így hosszú távon nagyobb bajt okoz,mint hasznot hoz.Ennek van egy magyar olvasata is,hogy ez egy kokós ribanc és alácsúszik mkinek,aki hagyja.Pont
Orientál
2023-04-22 at 19:36
Ez az a momentumos Cseh Katalin aki egyes momentumos elvtársaival na meg családtagjaival több mint 4,5 milliárd forintnyi eurót lopott el.
lesi
2023-04-22 at 19:35
van még olyan aki nem ment végig ezen a libán
na4
2023-04-22 at 19:28
Mikor kapcsolják már le ezt bagázst?
aladin
2023-04-22 at 19:14
Ez a hülye agybeteg Cseh mindég a kitátott nagy pofájával meg a nájlon zöld egyenruhájában. Sajtoszabadság van, hogy ez még nem csüng valahol Magyarországon.
sanyó
2023-04-22 at 18:30
Büntető eljárás most épp Ceh Katalinék ellen folyik, Putyinnal még ráérünk fogalkozni.
PG
2023-04-22 at 18:24
Ez is csak ennek a ringyónak a szájtépése. Mikor kimászik az asztal alól, ahova részegen bemászott, akkor ilyenek jutnak az eszébe. Undorító!
Egyébként meg azt szokták mondani, hogy szamár ordítás nem hallatszik az égig. Olyanok hoztak szankciókat ebben a kérdésben, és olyanok szorgalmazzák, akik Putyinnak a bokájáig sem érhetnek. (Mióta dirigál Oroszországban az EU bármely bírósága?)
Nekem erről az a vicc jutott eszembe, ahol a szódás lovát rugdossa meg suttyomban a megcsalt férj, mert félt a szódástól.
sorry
2023-04-22 at 18:19
Ezt a H P-t látni is nehezemre esik.
Agi
2023-04-22 at 18:15
Szorgalmasak az usa csicskak.
Hazatlan zsoldosok.
A korrupt ,tolvaj tarsaitokkal foglalkozzatok.
Azokat szankciozzatok.
Józsué
2023-04-22 at 18:04
Ezt a két rohadt mocskot akasztófára. Hazaáruló bitangok.Jó lenne már törvényt hozni ezekre az alja népségre.
Annonim
2023-04-22 at 18:00
Majd,ha Bident es Zselenszkijt elfogják,mint háborús bűnöst,utánna beszélhetúnk az Oroszokról.Szemét alakok,saját bűnükről nem vesznek tudomás.
Bàstya elvtàrs
2023-04-22 at 17:57
Mondjuk nem azért a két fillérért, de soros papa ellen nemzetközi elfogatoparancs van érvényben, csak senki sem meri letartoztatni!
Kell még valamit mondanom, Ildiko?
khm
2023-04-22 at 17:54
Amúgy ez az izé,bulizni jár ki oda. A feljelentés csak mellékes tevékenysége.
fizikai szankció lesz, a két nemztetárulót érintve
2023-04-22 at 17:36
Nem könnyű eldönteni, ki a nagyobb szar balliburnyák szemétláda, a fomentumos adócsaló Cseh Katka, vagy a takonygerincű Gyöngyösi Márton elvtárs, az antiszemitából lett délceg szédervacsorás aljadék.
Mindkét aljas gazember nemzetárulónak nincs helye szeretett hazánkban!
Készüljetek, mert a fizikai szankciókat a nép fogja érvényesíteni, mielőtt kiutasításra kerültök mocskos génselejtek.
Tudományos libsizmus
2023-04-22 at 17:34
Ez a heherésző, segg részegen asztal alatt bóklászó hülye picsa a mai Európa egyik autentikus példánya.
A kvóta”nő politikus”, aki szétzülleszt mindent, ami a keze ügyébe kerül.