Na de mi szükség van az Európai Parlamentre?

Ursula von der Leyen az első nő és az első német az Európai Bizottság élén. Gondolom, az első német nő is, és szinte biztosan az első hétgyermekes német nő is. Ez az elsőzés a média ocsmány szokása, a liberális elmebaj egyik gyönyörű megnyilvánulása: finoman arra utalnak vele, hogy jaj a fehér férfiaknak, lesz még a Bizottság elnöke leszbikus transznő is.

Az EP ennek a választásnak a során már teljesen úgy viselkedett, mint egy nagyjából homogén állam parlamentje, amelybe a választók 40-50 különböző pártocskát küldtek, aztán rájuk zárták az ajtót, hogy egyezzenek meg valahogy. Éppen hogy megválasztották Ursula von der Leyent a Bizottság elnökének, ami a Fidesz nélkül nem is ment volna egyébként. Szép kudarca ez a liberálisok szalámitaktikájának, de vegyük észre, hogy már csak tényleg egy szeletet kellett volna levágniuk ahhoz, hogy most azon mélázzunk, mi van akkor, ha az Európai Tanács jelöltje nem megy át az EP-n. Elítélőleg szoktunk nyilatkozni az orosz rulettről, főleg, amióta divat lenézni az oroszokat, de ez az volt: már a választás kiírásakor tudni lehetett, hogy teljesen megjósolhatatlan, vagyis kellemetlenül kaotikus ennek a döntési folyamatnak a végkimenetele. A csúcsjelölti rendszer a brüsszeli bürokrácia hatalomszerzési kísérlete volt, amelyet most még sikerült az államok vezetőinek valahogy kezelni. De könnyen egy csinos fejlövés lehetett volna a vége.

De az EP – a benne helyet foglaló, most már majdnem felerészben a nemzeti érdekekhez nem kötődő, teljesen bizonytalan identitású pártoknak csúfolt érdekcsoportokkal – nem más, mint egy időzített bomba, egy állandó bizonytalansági tényező, amellyel minden racionális döntést blokkolni lehet. Sosem lehet tudni, hogy ki akarja, és azt sem, hogy mit akar.

Brüsszelben eleve ritkán hoztak racionális döntéseket; ez a Parlament mindent meg fog tenni, hogy megakadályozza azok megvalósulását. Ezzel a választással intézményesült erre a ciklusra is a hatalmi harc, az államok vezetői, a Bizottság, az EP, mint egész és az EP-ben artikulálódó ideológiai csoportok között.

Október végére áll össze az új Bizottság; az is közismert, hogy a hosszú hatalmi átmenet, amelyben minden jelentéktelen posztocskáért vért kell izzadni, az apparátusban lefele nyomja a valódi döntési szinteket, és oda vezet, hogy a lényeges információkat elkezdik megtartani maguknak a bürokraták és elkezdenek vele üzletelni. Nyilván ezért tart három és fél hónapig ez a történet is, hogy el lehessen érni: a kisebb országok gyenge biztosok jelölésére kényszerüljenek, vagy jelentéktelen szakterületeket kapjanak. De ez is csak látszat: valójában az interregnum célja most már intézményesülten az, hogy a Bizottsági elnököt gyengítse, addig amíg be nem hódol. Egy volt német miniszter hiába van beágyazva a német és az európai hatalmi elitbe: aki rendet tudott tartani hét gyerek között, az túl erős személyiség. Ha egyáltalán maga nevelte a gyermekeit. Ez utóbbi egyébként lényegesebb kérdés, mint gondolnánk.

Egyébként gyönyörű választ kaptunk arra, hogy Merkelék miért mentek bele, vagy miért terveztek eleve Ursula von der Leyennel: mert így Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke ugorhat be védelmi miniszternek a hirtelen támadt személyi vákuumba (ezeket a neveket nem én találom ki). Ugye érezzük, hogy a francia nagypolitikával ellentétben a németben mennyire alulreprezentáltak a néger nők? Mondjuk a német hadseregnek már mindegy: olyan állapotban van, mint 1945 januárjában.

Az EP-nek semmi hasznát nem veszi Európa: csak egy újabb probléma, amivel a nemzetállamok kormányainak meg kell küzdeniük, viszont bármikor az európai szuverenitás letéteményesének nyilváníthatja magát a Sargentini-módszer felhasználásával. A nagy államok hatalmi eszközként használják csupán, viszont minden lényeges döntés kerékkötője tud lenni és az időhúzás legalkalmasabb eszköze. A rossz döntéseket viszont mindig meg lehet támogattatni vele.

Semmi szükség nincs az Európai Parlamentre, mert ott nem megoldások, hanem csak új problémák születnek Európa számára. Ez ráadásul a vesztesek parlamentje: ott ülnek benne azok, akik az EP-választások utáni hetekben pár napig közel gondolhatták magukat a bizottsági elnökséghez. Mindkettő pozícióban ül ott, és a „jellemüket” ismerve mindent meg fognak tenni azért, hogy mindenkin bosszút álljanak, aki kigolyózta őket. Jó partnereik lesznek ebben a liberálisok, a zöldek, a kommunisták, a szocdemek és persze a magyar ellenzéki EP-képviselők.

Semmi szükség erre a parlamentre: különben is, semmi közünk a 13 magyar és néhány külhoni magyaron képviselőn kívül senkihez, aki ott ül.