Pesti Srácok

Nagy Imre és mártírtársai kivégzésére és újratemetésére emlékeznek ma

Nagy Imre és mártírtársai kivégzésére és újratemetésére emlékeznek ma

Nagy Imre néhai miniszterelnökre és mártírtársaira emlékezik ma az ország kivégzésük 60. és újratemetésük 29. évfordulóján. A központi állami rendezvényen a fővárosi Vértanúk terén tartanak koszorúzást Nagy Imre szobránál. Az MSZP és a Párbeszéd képviselői szintén a Nagy Imre szobornál helyezik el az emlékezés virágait. Vidéken is tartanak megemlékezést.

Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökét és mártírtársait - Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót - a forradalom leverése után koncepciós perben halálra ítélték. 1958. június 16-án hajnalban kivégezték őket, később titokban eltemették őket a rákoskeresztúri Új köztemetőben.

Újratemetésükre - az 1958. április 24-én kivégzett Szilágyi Józseffel, Nagy Imre titkárságvezetőjével és a börtönben 1957. december 21-én elhunyt Losonczy Gézával, a Nagy Imre-kormány államminiszterével együtt - 1989. június 16-án került sor.

A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án - azon a napon, amikor Kádár János, az MSZMP főtitkára meghalt - a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket posztumusz bűncselekmény hiányában felmentette.

PestiSracok facebook image

A koncepciós perek áldozatainak rehabilitációja és az újratemetés a rendszerváltó időszak szimbolikus eseménye volt.

MTI; Fotó: Origo

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.