Pesti Srácok

Nagy István: méhcsaládonként ezer forintnyi támogatást kaphatnak a méhészek

Nagy István: méhcsaládonként ezer forintnyi támogatást kaphatnak a méhészek

Méhcsaládonként ezer forintnyi támogatást kaphatnak a méhészek, ami éppen a duplája az eddigi támogatásnak – mondta az agrárminiszter szombaton reggel az M1 aktuális csatornán. Nagy István közlése szerint eddig hatezer-ötszáz méhész jelentkezett a támogatásra, és reményét fejezte ki, hogy az intézkedéssel elősegíthetik a beporzást, ami mind a nemzetgazdaság, mind pedig az ökoszisztéma miatt nagyon fontos. A tárcavezető hozzátette, méhek nélkül minden harmadik élelmiszer eltűnne a boltok kínálatából, s ez a tény önmagában jelzi, komolyan kell venni az állomány állapotát.

Nagy István az interjúban kiemelte, mivel a klímaváltozás és a kémiai szerek hatására eltűntek a vad poszméhek, így a házi méhek egyedül maradtak a beporzással, ezért nagyon kell vigyázni rájuk. Ugyanakkor a méhészek csak a méz előállításával nem tudnak elegendő jövedelemhez jutni, ezért van szükség a támogatásra, amely kedvet csinál számukra ahhoz, hogy folytassák a gazdálkodást. Nagy István beszélt arról is, hogy a kormány fásítási programjának köszönhetően 2030-ra az ország területének huszonhét százalékát boríthatja erdő. A programnak három része van: az első a faültetés, illetve az erdők megújítása, a második a magánerdők tulajdonosainak lehetővé tenni, hogy minél többet ültethessenek, a harmadik az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek szóló pályázat, amely félmilliárd forintos kerettel terek, parkok, utak fásítását célozza – részletezte a miniszter.

A magánerdők tulajdonosai támogatást kaphatnak – hektáronként ötmillió forintot–, ha bükköt vagy tölgyet ültetnek, továbbá jövedelempótló támogatásban is részesülhetnek az erdőültetés után tizenkét évig – fűzte hozzá a tárcavezető. Nagy István kitért arra is, hogy a kormány támogatja az öntözési közösségek magalakulását; az erről szóló, egyszerűsített törvény lehetővé teszi, hogy jelentősen nőjön az öntözött területek mérete. A miniszter kiemelte, hogy jelenleg több, mint nyolcvanhétezer hektáron öntöznek jelenleg Magyarországon, de arra számítanak, két éven belül ez kétszázezerre, 2030-ra pedig négyszázezer hektárra nő.

Forrás: MTI. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.