Pesti Srácok

Nagy Márton: Magyarország gazdasági teljesítménye helyreállt, akár 7 százalékkal is növekedhet a GDP mértéke

Nagy Márton: Magyarország gazdasági teljesítménye helyreállt, akár 7 százalékkal is növekedhet a GDP mértéke

A második negyedévben a gazdaság visszatért a járvány előtti teljesítményhez – kommentálta Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó a csaknem 18 százalékos GDP-növekedést jelző statisztikai adatokat a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán. Kiemelte: csak Svédországban, Lengyelországban és Romániában állt helyre a gazdaság teljesítménye még Magyarország mellett, így ebben az éllovasok között van az ország.

– összegezte Nagy Márton. A miniszterelnöki főtanácsadó azzal számol, hogy a növekedés mértéke éves szinten 7 százalék körül lesz idén. Megjegyezte: nagy biztonsággal mondható tehát, hogy megvalósulhat a korábban bejelentett szja-visszatérítés, amelyet a kormány 5,5 százalékos GDP-bővüléshez kötött. Az intézkedés operatív részletein már dolgozik a stáb - jelezte, utalva arra, hogy a kérdésben a nemzeti konzultáció eredményét is figyelembe veszik.

PestiSracok facebook image

– emlékeztetett. Azt is hozzátette, hogy maximum nyolcvanezer forintos kiegészítéshez juthatnak az idősek, aminek a feltétele a 7,5 százalékos GDP-bővülés.

– hangsúlyozta Nagy Márton. Ezeken a területeken a kormány komoly lépéseket tesz, az uniós pályázatok kiírásánál például az egyik legfontosabb szempont a digitalizáció volt – szögezte le.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.