Pesti Srácok

Nagy Márton szerint év végére egy számjegyűre csökkenhet az infláció

Nagy Márton szerint év végére egy számjegyűre csökkenhet az infláció

Nagy Márton szerint a nemzetközi példák azt mutatják, hogy az online árfigyelő rendszer – ahogy a kötelező akciózás is – hozzájárul a kiskereskedelmi szektorban a piaci verseny fokozásához, összességében pedig elősegíti, hogy az év végére egy számjegyűre csökkentsék az inflációt Magyarországon.

Nagy Márton rámutatott, hogy folyamatosan csökkentik a szankciós inflációt; több intézkedést is bevezettek már ennek érdekében. Június 1-től elindul a kötelező akciózás, így minden héten a vásárlók rendelkezésére áll majd egy 20 termékből álló akciós árú élelmiszerkosár az adott boltban, amit a korábbiakhoz képest olcsóbban vásárolhatnak meg. Július 1-től pedig elindul az online árfigyelő rendszer, amely több mint 60 termékkörre vonatkozóan napi szinten és üzletenként teszi elérhetővé mindenki számára a legkedvezőbb árakat.

Az Index cikkében azt írta, hogy július 1-jén startol a kormány online árfigyelő adatbázisa, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal működtet majd; az előző üzleti évet több mint 100 milliárd forint nettó árbevétellel záró kereskedőknek naponta kell majd feltölteniük több mint hatvanféle élelmiszer árát. A cikk szerint ez azt jelenti, hogy nyárra élesedik a kormány árcsökkentő csodafegyvere.

A hírportál felidézte: március 23-án jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM), hogy a kormány támogatja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, Rigó Csaba Balázs versenypártolási és az inflációt csökkentő javaslatát, így nemzetközi példák alapján online árfigyelő adatbázist hoznak létre. A mielőbbi megvalósítás érdekében a GFM és a GVH közös munkacsoportot hozott létre, amelyhez áprilisban az Igazságügyi Minisztérium is csatlakozott. Az Index információi szerint a munkacsoport szakmai egyeztetéseibe bevonták az agrártárcát, a statisztikai hivatalt és a kereskedőket tömörítő érdekszövetségeket is. A cikk szerint a kormány azt várja a július 1-jén induló online árfigyelő rendszertől, hogy a lakosság, a vásárlók számára elérhetővé válik egy olyan adatbázis, amely lehetővé teszi számukra a fogyasztói árak átlátható összehasonlítását.

PestiSracok facebook image

A kisebb boltok, üzletek önkéntesen csatlakozhatnak a rendszerhez. Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára a portálnak elmondta: ösztönzik a tagvállalatokat, hogy csatlakozzanak az online árfigyelő rendszerhez. Jelezte: vannak olyan magyar kereskedelmi vállalkozások, amelyek folyamatosan szolid árréspolitikával dolgoztak annak érdekében, hogy mindig a lehető legkedvezőbb árat alakítsák ki.

– mondta. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke az Index megkeresésére azt mondta: a tetőzés után már harmadik hónapja mérséklődik az élelmiszer-drágulás üteme, de a csökkenés mértéke még nem elegendő.

– mutatott rá a GVH elnöke.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?