Pesti Srácok

Nagy sikerű volt az Erőművek Éjszakája

Nagy sikerű volt az Erőművek Éjszakája

Október 11-én országszerte negyvenkét villamos energiát termelő erőmű és távhőt előállító fűtőmű, illetve tematikus látogatóközpont nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, az Erőművek Éjszakáján csaknem négyezer látogató vett részt. A program célja, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a villamos energia és a távhő előállításának műszaki hátterével, érdekességeivel, az alapvető műszaki folyamatokkal és berendezésekkel.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) társadalmi felelősségvállalási programjának fontos célkitűzése, hogy ösztönözze a fogyasztók tudatos és takarékos energiafelhasználását. Ennek egyik oldala az, hogy tisztában legyünk azzal, hogy az otthonainkban, közintézményeinkben hogyan takaríthatunk meg minél több energiát. A felhasznált energiát azonban elő is kell állítani, meg kell termelni. Ha tudatosan és takarékosan szeretnénk bánni energiaforrásainkkal, akkor jó, ha tudjuk azt is, hogy az energiát kik, hol, milyen eszközökkel és forrásokból, hogyan állítják elő írta honlapján a MEKH.

A programban résztvevő erőművek között megtalálhatók voltak a helyi melegvíz- és távhőszolgáltatást biztosító városi fűtőművek és hőközpontok, valamint az ország villamosenergia-ellátásáért felelős, fosszilis energiaforrásokat, biomasszát, vízenergiát, atomenergiát felhasználó nagy létesítmények is. Az érdeklődők megtekinthették az áram, a távfűtés és a meleg víz előállítását biztosító, sok esetben gigantikus méretű berendezések működését, valamint az energiaellátás folyamatos és biztonságos fenntartásáért dolgozó szakemberek napi munkáját is megismerhetik.

A legnépszerűbb helyszínek a nagy erőművek voltak, amelyek esetében hamar beteltek a rendelkezésre álló helyek. A látogatókat kifejezetten érdekelte a megújuló alapú energiatermelés. A hagyományos energiatermelési technológiák mellett több helyszínen is megismerkedhettek a környezetbarát, megújuló alapú energia előállításának eljárásaival.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.