Orbán Viktor Brüsszelből jelentkezik: Lesz békecsúcs, és az oroszok meg fognak egyezni az amerikaiakkal
A miniszterelnök még tegnap délután indult ki Brüsszelbe, az uniós csúcstalálkozóra. Az interjút Orbán Viktor a Békemeneten szerzett "élményeivel" kezdte, majd hamar áttért az uniós sötét valóságra.
Erős nap volt a tegnapi, szép és felemelő nemzeti ünnepünk volt, az 56-os hősökre emlékeztünk, és arra, hogy a legnehezebb időkben is kiállunk a fontos ügyekért – idézte fel Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában. A kormányfő az uniós csúcs helyszínén, a brüsszeli közmédia központban azt mondta: hálás a művészeknek, akik szereplésükkel kivették a részüket az október 23-i megemlékezésből. A közös éneklés kinyitja a szíveket. Ezért fontos, hogy a művészeink visszasegítsenek ehhez minket – jegyezte meg a kormányfő.

Mire ideértem, már égett a ház
– utalt az uniós csúcsra, ahová a békemenet után érkezett. Megjegyezte: szembejött a valóság, ami igaz a háborúra és az európai gazdaságra nézve is.
Elfogyott a pénz – tette hozzá. Az előrejelzések szerint 2026-ban az eurózóna növekedése egy százalék lesz, miközben akikkel versenyeznek, mint az USA vagy Kína, ennél nagyobb lesz a gyarapodás. Hosszú évek óta rosszabbul teljesít az unió, mint a világ többi része. Közben az unió egyre több mindent vállal, például egy háborút – emlékeztetett Orbán Viktor. Olyan döntések ellen lázadoztak tegnap az uniós vezetők, amelyeket az Európai Bizottság rá akar erőltetni a tagállamokra, ezek többek között
8-10 százalékkal emelnék az energiaárakat.
Egyre rosszkedvűbben történik Ukrajna támogatása – jegyezte meg a miniszterelnök. Hozzátette: van egy olyan érzése, hogy már szabadulnának ettől a tehertől, csak ebből a háborús pszichózisból, légkörből egyre nehezebb visszajönni. Az ellenkezőjét kellene mondani annak, mint amit eddig mondtak. Az amerikaiak is tudták, hogy elszúrták, de Bidenék ebből már nem szállhattak ki. Európában azonban más a helyzet. Itt nem jött új elnök – mondta a kormányfő.
Orbán: Lesz békecsúcs és ezt Brüsszelben is tudják
Amióta Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, két nap alatt jönnek létre nagy dolgok – jelentette ki a miniszterelnök. Példaként említette a közel-keleti békecsúcsot. Szerinte Európában is tudják, hogy
lesz békecsúcs, és az oroszok meg fognak egyezni az amerikaiakkal.
Úgy véli, hogy az európaiaknak probléma találkozni az orosz elnökkel, miközben mindenki érzi, hogy orosz-európai csúcsra lenne szükség.
A békemenetet úgy értékelte, hogy elsöprő méretű és kisugárzású esemény volt. Mint jelezte, az álláspont mögött, amelyet Brüsszelben képvisel, van egy nép. Felesleges nyomás alá helyezni, mert
egy ország nem akarja, amit az unió vezetői akarnak.
A magyarokban van elég kurázsi, bennünket nem lehet szolganépként kezelni – szögezte le Orbán Viktor.
Az Európai Néppárt határozza meg a magyar ellenzék politikáját, a Tisza Pártnak is vannak gazdái – mondta a kormányfő arra a kérdésre, miért gondolja, hogy a Tisza háborúpárti álláspontot képvisel. Rámutatott: Brüsszelből az az utasítás érkezik, hogy a központi vonalat kell támogatni. A szocialisták, ahol a DK van, és a néppárt, ahol a Tisza, a háború folytatásának legnagyobb támogatói.
A miniszterelnök ismertette: van Magyarországon olyan irányzat, amely többek között az adórendszer és a nyugdíjrendszer emelését támogatja. A Tisza ezen az állásponton van – fűzte hozzá. Orbán Viktor kifejtette: mindenki elfogadja, ahogy most van a nyugdíjrendszer. Abban a pillanatban, ahogy változtatnak rajta, a nyugdíjasok egymáshoz is mérik a rendszert. Úgy látja, óvatosabban át kell gondolni minden olyan elképzelést, amely belenyúlna a nyugdíjrendszerbe. Ha bármit akarnak csinálni, akkor emelni kell. A tizenharmadik havi nyugdíj mellett be kell vezetni a tizennegyediket – közölte. A nyugdíjadó bevezetésétől, és attól, hogy egyesek többet, mások kevesebb nyugdíjat kapjanak, ettől óvná Magyarországot.
A Tisza-adó kapcsán hazudozás zajlik – hívta fel figyelmet Orbán Viktor. Felidézte Tarr Zoltánnak, a Tisza alelnökének a szavait, és a párt hivatalos álláspontjának nevezte, hogy nem lehet megmondani, mire készülnek. Ezért van összevissza beszéd, mert a valódi szándékot akarják leplezni – tette hozzá.
Mindenki hallhatta a saját fülével, amikor a tiszások szavaztak arról, hogy progresszív adó legyen – fogalmazott a miniszterelnök, majd megjegyezte, hogy ez adóemelést jelent. Szerinte
a Tisza terve az, hogy megnyúzzák a nyugdíjasokat, a középosztályt, és elveszik a pénzt a családoktól.
Ezt úgy hívják, hogy társadalmi mérnökösködés. Ez egy komcsi gondolkodásmód – értékelte a Tisza adóterveit Orbán Viktor. Mint jelezte, a kormány gondolkodása, hogy csak annyit pénzt akarnak adóval elvenni, amennyi feltétlenül szükséges az ország működéséhez.
Az a jó, ha minél több pénz marad az embereknél
– hangsúlyozta a kormányfő.







