Pesti Srácok

Pátosz és őszintén érző tömeg áradt Bütyöknél

Pátosz és őszintén érző tömeg áradt Bütyöknél

Az összefogás fontos, mert a hősi ősök is hidat építettek a független információért és a jövő országának építésért, ahol nem kihasználják egymást, hanem a legkisebb is számít, és ahol nem uszítják a magyart a magyar ellen. Kb. ezeket a dadaista szósalátákat tapsolták a Bütyökmenet résztvevői, amíg vártak Magyar Péterre. Meg persze daloltak.

Mindenkiben ott van az X-faktor, gondolhatta Bütyök, amikor kitalálta, hogy mindenkinek mikrofont kell nyomni a kezébe, hogy a közönség megfelelően felajzott állapotba kerüljön, míg rá várnak. Volt is minden, amit a chatGPT összeszedett az elmúlt 30 év nyilvános rendezvényeiből, legfőképpen lapos összefogás-közhelyek és pátoszos békevágy (ami az Orbán-kormány leváltásával kapcsolódott össze a tiszás fejekben) szólt mindenkiből. Persze követhetetlenül hosszú mondatokban, hiszen legtöbbet és leghosszabban az beszél, akinek sem gondolatai, sem mondanivalója nincs. Hogy a tisztelt olvasó is érezze a színvonalat (neki is fájjon), csak egy mondatot idéznék az előzenekar valamelyik, méltán érdektelen tagjától:

a magyarságnak működnie kell tanítania az országot.

Igen, ezt mondta. Én sem értem. Nem a készülékben van a hiba. Sokkal jobb, amikor verset mondtak meg daloltak, mert azokat nem szefósok írták, csak szefósok adták elő. Mindegy, lapozzunk, mert legalább tanultak a korábbiakból, nem húzták órákig a bemelegítést, alig fél óra múlva már maga Bütyök lépett színpadra, hogy megváltsa a híveket. Igaz, cserébe Bütyök hosszú percekig sétált a színpadra, hogy megünnepeltesse magát, közben dal szólt.

Egy percről percre közvetítés így nézne ki:

  • 16:43 Bütyök elindult a színpadra.
  • 16:47 Bütyök halad.
  • 16:49 Bütyök halad.
  • 16:51 Bütyök halad.
  • 16:53 Bütyök odaért.

Alig 10 perc volt. Cserébe pátoszos időjárás-jelentéssel és még pátoszosabb történelmi tablóval kezdett, elmesélte, mi történt ‘56-ban, majd megállapította, hogy ők ‘56 örökösei. Aztán rátért a lényegre, Orbánra, hogy megállapítsa, ő tulajdonképpen a ‘89-es Orbán. Mert a ‘89-es Orbán még hazaküldte az oroszokat, most meg az oroszok szövetségese, ráadásul fél, ezért pénzért és nyugdíjért vásárolja a csendet. Bezzeg ő, a Bütyök!

Elég volt, vége van elvtársak!

– szűrte le végül a következtetéseit a ‘89-es Orbán, aki ma Bütyök. Aztán valami olyasmivel folytatta, hogy a nép felegyenesedett, mert a szabadság nem kér engedélyt. Ja, el ne felejtsem, Orbán ‘89-es beszéde kapcsán a legfontosabb információ az volt, hogy Bütyök akkor 8 éves volt, és ott volt a Hősök terén. Milyen visszafogott, mondhatta volna az is, hogy ő szervezte Nagy Imre újratemetését.

Ezután visszatért a történelmi sztorizáshoz, elmesélte a híveknek, hogy Kádárék leverték a forradalmat, de Kádárnak később lelkiismeret furdalása volt a halálos ágyán, amiért kivégeztette Nagy Imrét. Ebből azt szűrte le, hogy Orbánnak is inkább félre kellene állnia, mert nemzeti sorstragédiát fog okozni, amikor Orbánnak el kell számolni a lelkiismeretével.

Érezhette, hogy eddig egészen ügyes volt, ezért nekiállt hazudozni. Kitalálta, hogy Orbán (a ‘25-ös) eltaposandó rovarnak nevezte azokat, akik nem értenek vele egyet és szabad országot akarnak. Aztán orvost kért az egyik táblához, majd önmagáról és a hőstetteivel folytatta. 80 napig járta az országot, több ezer településen több ezer kérdést válaszolt meg, ami után ő is, meg a magyar vidék is sokkal teljesebb lett. Már odafigyelnek egymásra és párbeszédet folytatnak, aminek során a megoldásokat keresik, miután megérintette őt a magyar családok tragédiái és a magyar vidék segélykiáltása.

Nem csak értjük, érezzük is, mit vár az ország a saját vezetőitől!

– állapította meg, szerencsére azt nem mondta, hogy a miniszter szolgát jelent. Cserébe elmesélte, hogy egy 10 éves Zolika azt kérdezte tőle, hogyan lehetne megoldani azt, hogy a szülei ne legyenek idegesek. Bütyök pedig ért a családterápiához is, hiszen példás férj és példás családapa. Kitől is kérdezhetett volna Zolika. Zolika után egy idős asszony megmentéséről beszél, akinek nem volt pénze, de volt tartozása, amit a Tiszaszigetek összedobtak neki. Bütyök vállalása szerint ők ezt fogják kormányzati szintre emelni, mindenkit megmentenek.

A következő szekvenciát csak összefoglalom, mert hallgatni is kellemetlen volt. Amint Bütyök lesz a numeró egyes a választások után, akkor lesz lakhatás, jó fizetés és emberséges ország, ahogy ‘56-ban is akarták a férfiak és nők, a demokraták és a kisgazdák, az ápolók és a diákok, a munkások és a tanárok, a vidékiek és a budapestiek.

Némi ‘56-os összefoglaló és az ‘56-os hősök nevének felsorolása után geopolitikai megfejtésekbe kezdett, hogy egy picit a ‘25-ös Orbánt is utánozza. Kifejtette az álmélkodó tömegnek, hogy a nagyhatalmak hajlamosak a kis országok feje felett dönteni, ez pedig nem szép dolog.

A geopolitika után újra a pátosz került elő, végül megállapította, hogy 'bátoraknak kell lenni, mert a hatalom

magyart magyar embert ellen akar felhasználni, hogy megőrizze a hatalmát orosz és kínai segítséggel.

Sajnos ennek a mondatnak nem volt semmi értelme, de Bütyök szerint igen, ezért leírtam. Mindegy. A pátosz után az ordítás került terítékre, miután kijelentette, hogy Orbán Balázs elárulta a forradalmat, még pfujolt is a tömeg.

Még egy csomó pátoszos szöveget eltolt a magyar színekről, a bátorságról és a szabadságról, amit a hívek hatalmas odaadással hallgattak. Aztán a gonosz hatalmat szidalmazta, akik elnyomják az embereket, ezért hiányzik a közbizalom. Végül megállapította, hogy ‘26-ban megérkeztek a rendszerváltásba, aminek során derűs építkezésre van szükség, mosolyra a mocsár közepén, kitartása olyan forradalmi tettekre, minthogy kimondják, hogy

a haza a magyar embereké!

Nem véletlenül tört ki ovációban a tömeg, hiszen ekkora bölcsességet még sosem hallottak. Még vagy 10 percet ordítozott ezek után Bütyök, de már képtelen voltam figyelni. Annyit elárulok, hogy a tisztelt olvasó nem veszített semmit.