Nagyrészt a lukácsházi Schott Hungary Kft. által készített ampullákba kerül a koronavírus elleni Pfizer-oltóanyag – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Vas megyei Lukácsházán.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a kormány kétmilliárd forinttal támogatja a vállalat 13,5 milliárd forintos beruházását, amelynek eredményeként tizenhat gépsoron gyártanak a vakcinához ampullákat. A tizenhat gépsor egy része már megérkezett. Megjegyezte, hogy tovább erősödött a magyar-német gazdasági kapcsolat azzal, hogy a németországi Schott AG Magyarországra hozta ezt a fejlesztését. Kiemelte, hogy hatezer német vállalat háromszázezer embernek ad munkát Magyarországon, így a német vállalatok fontos szerepet játszanak a magyar gazdaságban. Elmondta, hogy a több, mint százharminc éves Schott cégcsoport legnagyobb gyógyszeripari gyártóüzeme Lukácsházán van; ez Magyarország legnagyobb ampulla- és injekciós üvegeket előállító gyára, amely high-tech technológiát képvisel. A Schott Hungary Kft. kilencvenhét százalékban a külpiacra értékesít, így a fejlesztés az exportorientált magyar gazdaságot rövid távon is segíti. Hozzátette, hogy a beruházással a cég megvédi több, mint ötszázötven munkavállalóját.
A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy a jelenlegi helyzetben az emberek egészségét kell megvédeni és biztosra kell menni, hogy az ország gazdasága működőképes maradjon. Ehhez arra van szükség, hogy az emberek dolgozhassanak, erre pedig az egészségen kívül munkahelyre van szükség. Hozzátette, hogy a kormánynak épp ezért szövetségese minden olyan vállalat, amelyik a mostani kihívásokra nem leépítéssel, vagy a termelés visszafogásával, hanem fejlesztéssel, munkavállalóinak megtartásával, vagy a létszám bővítésével válaszol. Kifejtette: egy ilyen típusú válság tíz évvel ezelőtt a gazdaságot le tudta volna verni a lábáról, de az elmúlt tíz évben erősödött annyit a magyar gazdaság, hogy újabb beruházásokat jelentünk be nap, mint nap az ország minden táján.
Ez a tény azt bizonyítja, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik
– fogalmazott Szijjártó Péter.
Vizi Balázs, a Schott Hungary Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a beruházás a következő huszonöt évre határozza meg a Schott magyarországi működését. A fejlesztés részeként tizenhat automatizált, újgenerációs gépsort üzemelnek be és a hozzá tartozó infrastrukturális hátteret is kiépítik. A gyártósoron évente több százmillió darab ampullát tudnak gyártani.
Ágh Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a Schott Hungary Kft. beruházásai egész Észak-Vas megyére hatással vannak; a cég Szombathelytől Kőszegig foglalkoztat munkavállalókat és Lukácsháza legnagyobb adófizetője, a település adóbevételeinek nyolcvanöt százalékát adja.
A nyilvános céginformációs adatok szerint a német Schott AG leányvállalata a 2018. október 1. és 2019. szeptember 30. közötti üzleti évben 20 milliárd 504 millió forint nettó árbevételt ért el, ami kétmilliárd forinttal több az előző üzleti évhez képest. Az exportból származó bevétele 19 milliárd 975 millió forint volt, kétmilliárd forinttal több az előző év azonos időszakánál. Adózott eredménye 3,3 milliárd forint volt, amely 1,02 milliárd forinttal haladta meg az előző üzleti évi adatot. Üzemi tevékenységének eredménye 3,7 milliárd forint volt, 1 milliárd forinttal több, mint az előző üzleti évben. A cég 1993 óta van jelen Lukácsházán.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS