Pesti Srácok

Napi szekértolászat – Puzsér Márki-Zayt, Hont Gyurcsányt oktatta

Napi szekértolászat – Puzsér Márki-Zayt, Hont Gyurcsányt oktatta

A kritikai értelmiségi Márki-Zay Péter Vona Gábort célzó vádaskodása miatt borult ki, Hont András pedig emlékeztette Gyurcsány Ferencet arra, amire Gyurcsány Ferenc – objektív okokból – nem emlékezhetett.

A hódmezővásárhelyi polgármester arra jutott, miközben magával beszélgetve előadott egy monológot, hogy Vona Gábor mögött a Fidesz erői állnak. Ezt abból vezette le, hogy ha valaki szétnéz, akkor egyből lát.

– fejtette meg a titkot Márki-Zay az Indexnek. MZP kijelentéseire egykori rajongója, Puzsér Róbert centrum- és harmadik pólus képző kritikai értelmiségi válaszolt Vona Gábor helyett, és a Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában ledorongolta az eggyel korábbi ellenzéki messiást:

PestiSracok facebook image

A kritikai értelmiségi emellett emlékeztette a hallgatóit arra, hogy Vona Gábor 2018-ban ugyanolyan nemtelen támadásokat volt kénytelen elviselni az országgyűlési választásokat megelőző kampányidőszakban, mint amilyenekkel Márki-Zay lelkét terhelték 2022-ben.

Hont András a Gyurcsány Ferencben rejtőző súlyos, antagonisztikus ellentmondásokra hívta fel a figyelmet a Facebookon. A közösségi platformra egy olyan videót posztolt, aminek első felében Gyurcsány Ferenc 2017. márciusában még arról beszélt, hogy problémásnak érzi a „fizessenek a gazdagok” szlogent, ugyanis ahogy fogalmazott:

A videó második fele pedig a mából származik, pénteki beszédében Gyurcsány Ferenc már más halmazállapotból beszélve a következőket hangoztatta:

(Nyitókép: Adta volna a Nyugati Fény, de a forrása a Facebook)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.