Pesti Srácok

Napokon belül elindul a nemzeti konzultáció, amely a családok védelméről szól

Napokon belül elindul a nemzeti konzultáció, amely a családok védelméről szól

Napokon belül elindul a nemzeti konzultáció, amely a családok védelméről szól - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón. Dömötör Csaba kiemelte, a konzultációval kijelölhetik a jövőbeni családtámogatási intézkedések alapjait. "Egyúttal erős üzenetet küldhetünk: azt az üzenetet, hogy Európa megújulása elképzelhetetlen a családok megerősítése nélkül" - fogalmazott.

Az államtitkár kiemelte, ha erősek a családok, akkor a bevándorlást és a népességcserét támogató erőknek kisebb mozgásterük van.

- hangoztatta Dömötör Csaba. Az államtitkár rámutatott, a kormány azért döntött a konzultáció elindítása mellett, mert az európai és a magyar politika legfontosabb vitapontja: eldönthetik-e mások helyettünk, kivel élhetünk együtt.

PestiSracok facebook image

- mondta, kiemelve, hogy Magyarország nem akar bevándorlást, nem akar népességcserét.

Emlékeztetett, a kormány 2010 óta számos döntést hozott a családok megerősítése érdekében, és 2019-ben már 2000 milliárd forint jut családtámogatásra, ami a 2010-es összeg duplája.

- fogalmazott.

A konzultáció részleteiről szólva elmondta, a témák között biztosan szerepel majd a fiatal házaspárok életkezdésének támogatása, a gyerekvállalás további ösztönzése, és a gyereket nevelő nők munkavállalásának kérdése is. Kérdésekre válaszolva közölte, a kérdőívről szóló egyeztetések a napokban lezárulnak, a végleges változatról a kormány ad majd részletes tájékoztatást. Elmondta: hasonló kiadásokkal számolnak, mint az eddigi konzultációk során, a végleges költséget az határozza meg, mennyien vesznek részt rajta.

- hangsúlyozta az államtitkár.

Dömötör Csaba szólt arról is, hogy a nemzeti konzultáció Európában is példaértékű kezdeményezés, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

- jegyezte meg.

Forrás: MTI; Fotó: Soós Lajos/MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?