
A területfejlesztési miniszter bízik abban, hogy az év végéig mindenképpen meglesz a megállapodás az Európai Bizottsággal, amely lehetővé teszi, hogy Magyarország ténylegesen hozzáférjen az európai uniós forrásokhoz, ne csupán az előlegekhez – Navracsics Tibor erről kedden, Budapesten beszélt újságíróknak az uniós támogatások feloldásáról szóló sajtóhírekre reagálva.
A tárcavezető azt mondta: optimista volt az elmúlt másfél évben is a tárgyalások menetét illetően, és a megjelent sajtóhírek is alátámasztják ezt az optimizmust. Kérdésre válaszolva ugyanakkor megjegyezte: most már hagyományosan a sajtóból értesülnek az Európai Bizottság esetleges álláspontjáról, hivatalosan nem kaptak még semmilyen megkeresést.
Minden ki van tárgyalva”, minden esetben megállapodás közeli helyzetben vagyunk, a közérdekű feladatokat ellátó alapítványok, a kohéziós pénzek és a helyreállítási pénzek esetében is
– erősítette meg Navracsics Tibor, aki szerint a bizottságtól múlt héten kapott kérdések megválaszolásán is dolgoznak, az Országos Bírói Tanács munkafeltételeivel és minden aprólékos kérdéssel kapcsolatban igyekeznek kielégítő választ adni.
A miniszter azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint a támogatások feloldásának feltétele lehet az, hogy a magyar kormány megszavazza az uniós költségvetés emelését és az Ukrajnának nyújtott jelentős pénzügyi támogatást, azt mondta: semmilyen megkeresést nem kaptak ezzel kapcsolatban, és nem is hiszi, hogy össze lenne kötve a két téma.
Időben lehet, hogy párhuzamosan folyik a tárgyalássorozat, illetve az Ukrajnával kapcsolatos pénzügyi segítség előkészítése, de nem hiszi, hogy logikailag össze lenne kötve
– mondta.
Szintén kérdésre megerősítette: amennyiben megnyílnak az uniós források, akkor a pedagógusok béremelése is megvalósul, mert ez az Emberi Erőforrások Operatív Programba van beütemezve.
A tárcavezető közlése szerint a tanács döntése értelmében három operatív program – a területi (TOP), a környezeti és energiahatékonysági (KEHOP) és az Integrált Közlekedési Operatív Program (IKOP) – esetében 55 százalékos felfüggesztés van még érvényben, ami azt jelenti, hogy ezeknél 45 százaléknyi forrás nyílhat meg, a többi operatív program esetében pedig 100 százalék.
A helyreállítási pénzekkel kapcsolatban kérdésre válaszolva elmondta: a támogatási részről megvan már a megállapodás, ezt tavaly jóváhagyta a tanács, az 1500 milliárd forintos hitelrésszel kapcsolatban pedig a tárgyalások végén vannak. Szerinte erről is meg fognak tudni állapodni idén november körül, és akkor itt sem lesz forrásvesztés.
Navracsics Tibor emlékeztetett: 2022 év végéig megkötöttek minden olyan megállapodást, és elfogadtattak minden olyan dokumentumot, ami ahhoz kellett, hogy Magyarország ne veszítsen forrásokat, az Európai Bizottság elfogadta a magyar operatív programokat, a tanács pedig a nemzeti helyreállítási tervet. Hozzátette: idén májusban fogadta el az Országgyűlés azt a törvénycsomagot, amely az Európai Bizottság visszajelzése szerint kezelte a jogállamisági problémákat, a nyáron közzétett jogállamisági jelentésben pedig maga a bizottság állapította meg, hogy a közbeszerzési rendszer kifehérítése terén nagyon komoly lépések történtek Magyarország részéről.
A Financial Times című londoni üzleti napilap keddi cikke szerint az Európai Bizottság arra készül, hogy több milliárd eurónyi – jelenleg a jogállamisággal kapcsolatos aggályok miatt befagyasztott – uniós forrást szabadítson fel Magyarország számára, és ezzel Budapest támogatását is megszerezze az uniós költségvetés növeléséhez és az Ukrajnának nyújtott jelentős pénzügyi támogatáshoz.
MTI; Fotó: MTI/Katona Tibor
fanni
2023-10-04 at 16:48
Miért kell kb. egy éve minden hónapban ugyanezt a bejelentést elsütni? Ezeket a pénzeket Ukrajna már rég ellövöldözte.
Édi
2023-10-04 at 13:17
Már megint ott lesz karácsonyfa alatt.
BRD bol
2023-10-04 at 09:16
Amit az EU csinal, Minden csalas es taktika.
A penzeknek NAGY ARA lesz…
Béla
2023-10-03 at 22:25
vélemény2023-10-03 at 19:03
Nem arról van itt szó, amire Ön gondol, haanem arról, hogy nem könnyű ilyen túl erős hatalmi helyzetű személyekkel tárgyalni, akik a racionális érvelés szabályait semmibe vehetik.
A tárgyalások sajátossága, hogy „a célpont is mozog” , abban az értelemben, hogy folyamatosan változik.
Ha a jogi kötelezettségek amelyeket az Európai Bizottság érvényesíteni kíván olyanok, hogy örökké befejezetlenek maradnak, akkor a jogi kötelezettségek teljesítése is a végtelenségig elhúzódhat, és akkor lehet, hogy az uniós pénzek csak végtelenül hosszú idő után kerülnek folyósí-tásra.
vélemény
2023-10-03 at 19:03
Már Seneca is megmondta volt: Aki félve kér, felszólít a visszautasításra.
Hallottunk már a szabad akaratról?
2023-10-03 at 18:26
Hát igen, a remény hal meg utóljára. De, hogy attól lesz-e pénz az kétséges.
Ungarn über alles !
2023-10-03 at 15:56
Navra csicska ! ráértél volna a tökeidet fényezni akkor is, mikor már csilingelnek a petákok… egyébként se a te érdemed az egész, hanem Undorlatos Ursula és kutyafalkájának valami cselszövése
Orientál
2023-10-03 at 15:36
Eu-s balliberális zöld csicskák az áruló von der Leyennel együtt mostanában a eu-s jogellenes és szabályellenes kérdéseikkel húzzák az időt. Mennyi irodai hely és hasonló időhúzó álkérdéseikkel halasztják a kifizetést hazánknak ez nem a dicsőségüket fogja okozni az eu-s történelem lapjain. Érdemes az ilyen eu-s balliberális zöld gazember féle húzásokat ez irányú képzéseket adó felsőoktatási intézményekben oktatni és a balliberális zöld Gyurcsányék ez irányú hazaáruló cselekedeteikkel együtt.
Her
2023-10-03 at 15:33
Ez az ember állandóan ezt mondgya már kettő ève. Semmit nem hiszek már neki. Most is csak akkor lesz pènz ha elöbb Ukraniának megszavaztuk a Milliárdokat.
Béla
2023-10-03 at 15:19
Majd kiderül, ha kiderül!
A Nagy Testvér figyel téged
2023-10-03 at 15:12
Ezt már többször is elsütötted, Pubi! Mikor jön a lé de konkrétan! Év hónap nap, óra perc!
frédy
2023-10-03 at 14:59
Ejj..Tibike, Tibike….nagyon gyenge vagy, sajnos..
Rózsa
2023-10-03 at 14:50
Navracsics Tibor semmi biztosat nem tud, időként elmondja, hogy ő miben bízik, de mindig melléfog, vagy nem meri és is nem akarja nyíltan megmondani a magyar népnek, hogy hányadán is állunk Brüsszellel. Az az érzésem, hogy sokszor csak mellébeszél, amit nem kellene megtennie. Most is reméli, hogy év végéig megállapodunk, ugyanakkor még nem válaszoltunk arra a levélre, amiben azt kérdezik, hogy a bíróság hány helyiséggel rendelkezik, meg hogy mennyi a titkárnő fizetése. Szerintem utána jön a következő levél amiben esetleg megkérdezik, hogy hány guriga WC papírt kapnak a bíróságok, és milyen közlekedési eszközzel mennek a bírók a munkahelyükre, meg stb, stb, és jönnek a továbbiakban is az ilyen lényeges kérdések.
mirti
2023-10-03 at 14:15
ahogy olvasom a másik idevágó cikkben ,ezért cserébe hozzá kell járulnunk egy újabb giga hitelhez ukrajna számára….szerintem most nekünk pont ez hiányzik!…lassan az egész világ leáll ukrajna pénztömésében…de a rothadt eu. belehúz!!!??? Ha ezek nem kerülnek bíróság elé mindannyian ( mint annak idején Nürnbergben..) akkor nincs igazság!
Hórukk
2023-10-03 at 14:04
Sas
Nem tudják bedönteni Magyarországot ,előbb ők dőlnének be csak azután mi,ez a problémájuk.
Akkor tudtak volna bedönteni ha rájuk hallgat Orbán,de szembeszállt velük,így több lábon álló gazdaságunk van lásd a keleti nyitást!
Sas
2023-10-03 at 13:49
amennyiben érdekükben áll-akkor küldik.nem akarják bedönteni magyarországot-mert az láncreakciót generálni-bár némelyik teljesen idióta.